HÍREK
Korábban a gyámhatóság nem engedte, hogy az anya hazavigye a babát. A mentális állapotára hivatkoztak, de semmivel nem támasztották alá állításaikat.
HÍREK
A nőjogi szervezetek ma az utcára vonulnak, hogy felhívják a figyelmet: a nők elleni erőszakot még mindig nem veszik elég komolyan a hatóságok. A Patent Egyesület vezetője szerint a civileket is be kellene vonni a történtek kivizsgálásába.
HÍREK
Az apa a többi gyermek szeme láttára az iskolából rabolta el gyermekét, ezért indult eljárás ellene. A gyámhivatal annak idején ráadásul környezettanulmány nélkül döntött gyanúsan sebesen az elhelyezésről.
HÍREK
Egyre gyakrabban és egyre többet ivott, nem éreztem biztonságban a kisfiamat. - mondja Adrienn a New Yorkban élő édesapáról, aki elől félelmében hazaköltözött kisfiával, Armaannal.
HÍREK
A kisgyerek egyedül volt otthon, a szomszédok szerint nem először. Az anyának kiskorú veszélyeztetése miatt kell bíróság elé állnia.
HÍREK
A gyerekeknek kukoricán, küszöbön is kellett térdelniük, sarokban állás közben pedig a hátukat és feneküket ütötték.
HÍREK
Két éve mondta ki a bíróság, hogy jogtalanul vette el a gyámhivatal Takács Barbara gyerekeit, de azóta sem sikerült túllépniük a traumán.
Népszerű
Ajánljuk