hirdetés
Nem lesz felpattanás, a magyar gazdaságot az elsők közt sújtja a válság az unióban
A GDP zuhanása, a turizmus visszaesése mellett a munkanélküliek száma is az egyik legmagasabb itthon. Nem látni, hogy idén ebből ki tudunk lábalni, a 2008-as gazdasági válság is eltörpül a mostanihoz képest.



70 százalék fölé nőtt a magyar állam összes tartozása
Részben a válságkezelés miatt ugrott meg ennyire az államadósság.




A vártnál jóval nagyobbat zuhant a magyar gazdaság a koronavírus-járvány miatt
13,6 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye a második negyedévben.



Régóta nem látott gazdasági krízis van Magyarországon
Idén legalább 4,3 százalékkal maradhat el a GDP a 2019-estől. Hasonló mértékű visszaesésre a 2008–2009-es válság óta nem volt példa.



Ez már nem vicc: padlót fogott Amerika, a világ legnagyobb gazdasága
Elképesztő mértékben, közel 33%-ot zuhant az amerikai gazdaság a második negyedévben.



Varga Mihály: 5 százalékkal csökkenhet a GDP, nem hárommal 2020 második felében
Kissé optimista volt a korábbi prognózis. A legnagyobb visszaesés a válság közepén, áprilisban volt.



Nagyobbat zuhanhatott a gazdaság Magyarországon a koronavírus miatt, mint eddig gondolták
Az ipari termelés az egész feltörekvő térségben nálunk volt a leggyengébb áprilisban, az export mellett pedig a fogyasztói bizalom is nagyot zuhant a JP Morgan bank friss elemzése szerint.



New York Times: itt az ideje újragondolni a gazdasági siker fogalmát
A tőzsdék egyre jobban aggódnak a német, az amerikai és a kínai gazdasági növekedés miatt. De a lap szerint a befektetők egy fontos dolgot nem vesznek figyelembe.



Kiderült, hogy kik a legboldogabbak a világon, és az is, hogy miért
A pénz csak egy bizonyos szintig garantálja az elégedettséget, afölött a közösségi szellem számít. Magyarország 16 helyet javított tavaly óta.



<
LAPOZZ A ROVAT TOVÁBBI CIKKEIRE
>




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!