FELFEDEZŐ
Az olaszországi csendes kis utca éles kanyarját nem tudták bevenni és nyílegyenesen egy ház kerítésének csapódtak.
FELFEDEZŐ
Az ország 37. leggazdagabb embere egyáltalán nem bujkál vagy titkolja vagyonát, inkább videókban mutatja meg az életét és az utca népét szórakoztatja.
FELFEDEZŐ
Jákob Zoltán teljesen másképp él, mint a legtöbb milliárdos. Prankeket talál ki TikTok csatornájára a nézők szórakoztatására.
FELFEDEZŐ
A Romantic énekese nemrégiben jelentette be, hogy az együttes újra összeáll. Első közös produkciójuk egy régi dal feldolgozása lett.
FELFEDEZŐ
A Ferrari 488 Spider típusú sportautó különböző rendszámokkal szerepelt a nyilvántartásban.
FELFEDEZŐ
A holland sikeréhez kellett a Ferrari csapat taktikai hibája, akik végül a dobogóra sem tudtak felállni.
FELFEDEZŐ
60 millió forintot érhet a 11 éves sportkocsi, amit az ország legagresszívebb bűnözőinek elfogására és a gyorshajtók lekapcsolására használnak majd a jövőben.
FELFEDEZŐ
Május 29-én a gyerekek mesés sportkocsikba pattanhatnak és az élményért a „fizetség” nem más, mint egy jó állapotú, de már megunt játék. Ezzel beteg vagy rászoruló kicsik arcára csalhatnak újra mosolyt az ajándékozók.
FELFEDEZŐ
Persze azonnal megjelent néhány nézelődő, gesztikuláló olasz is, volt, aki csodálkozva vizsgálta a teljes utat kitöltő szuperjárgányt.
FELFEDEZŐ
A piros sportautó nekiütközött egy parkoló kocsinak, majd egy gázcsonkon állt meg, amiből ömlött a gáz.
FELFEDEZŐ
Az aszfalt királyai nem a klasszikus értelemben vett blockbuster, nem illik a mai kor mozijai közé. Nem képregényfilm, nem akar univerzumot építeni, nem egy franchise része, csak egy történet, amit a készítők el akarnak mesélni.
FELFEDEZŐ
Volt szerelme elárulta, Charles Leclerc, a Ferrari üdvöskéje számára most mindennél fontosabb az, hogy minél jobban teljesítsen a versenyeken. Bár van, aki mást is gyanít a háttérben.
FELFEDEZŐ
Persze, hogy egy szemfüles járókelő videóra vette. A sportkocsit egy szintén hiányos öltözetű, szivarozó férfi vezette, és dübörgött a zene.
FELFEDEZŐ
Josh Cartu ezúttal egy olyan luxusautót vásárolt, amit kizárólag a Ferrari privát versenyzői kaphatnak meg.
Népszerű
Ajánljuk