HÍREK
Az Andrada nevű szlovén cég az előzetes vizsgálati eljárás helyett környezeti hatásvizsgálati eljárást indít. Egy korábbi lakossági fórumról a biztonsági szolgálat embereinek kellett kimenekítenie a cég képviselőit.
HÍREK
A kormányhivatal azonban feltételeket írt elő, ha az nem teljesül, akkor az eljárás folytatódik. Az igazgató szerint Csepelen talált egy megfelelő épületet.
HÍREK
Korábban úgy lehetett tudni, hogy „csak” az épületet árverezik el, a Qualitas folytathatja a tanítást.
HÍREK
A helyiek ugyanakkor nem teljesen elégedettek, mert az utca állapota ettől függetlenül tovább romolhat.
HÍREK
Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke elsősorban a Bolt védjegyhasználati gyakorlatát kifogásolta beadványában. Az Ubert 2016-ban már sikeresen elüldözték az országból.
HÍREK
Az ukrán vezérkar szerint 40-50 darab ilyen géppel meg tudnák védeni az ország légterét az orosz légitámadásoktól.
HÍREK
A kormány azt akarja, hogy az amerikai nők változatlanul hozzájuthassanak a gyógyszerhez, amelyet világszerte nők milliói alkalmaznak. Ráadásul ugyanazon a napon egy másik szövetségi bíró egy pont ellentétes végzést adott ki.
HÍREK
„Minden eddiginél szigorúbb feltételekkel” adta ki az engedélyt a kormányhivatal, számos kötelezettséget írt elő a beruházó számára. A döntés viszont még nem végleges.
HÍREK
Az osztrákok már kezdettől fogva jelezték, egyáltalán nem biztos, hogy Magyarország valóban leállítja Paks I-et. Most ennek reális lehetősége nyílt, az engedélyt viszont így bukhatjuk.
HÍREK
De a sportolókra fordított utolsó hároméves időszak költségeit - külön-külön száz-százötven millió forintot - ki kell fizetni.
HÍREK
Szijjártó Péter szerint a speciális kettősfalú konténment épület még akkor is védelmet nyújtana a szennyeződéstől, ha rázuhanna egy nagy utasszállító repülőgép.
HÍREK
Aszódi Attila szerint a létesítési engedélyt kiadásával felgyorsulhat a munka, de a beruházás így is nyolc év múlva fejeződhet be. Szijjártó Péter ennél optimistábban látja a helyzetet.
HÍREK
A külföldi munkaerő-foglalkoztatással kapcsolatos eljárásban a megyei kormányhivatalnak sem kell szakhatóságként részt vennie.
HÍREK
A külügyminiszter szerint a talajszilárdítási engedély azért fontos, mert az ilyen létesítményeknél kiemelt szempont, hogy ne süllyedjenek meg, ezért az alattuk lévő talajt meg kell erősíteni.
HÍREK
Az RTL Híradó megkeresésére a Veszprém Megyei Kormányhivatal azt közölte: a kivitelezési dokumentáció hiányossága, valamint az e-építési napló vezetésének hiánya miatt állíttatták le a beruházást, de az építtető pótolta a hiányosságokat, ezért engedélyezték a folytatást.
Népszerű
Ajánljuk