SZTÁRVILÁG
A színésznő csak később tudta meg, hogy miért fogta menekülőre az énekes, és azt mondja, utólag nem haragszik érte.
SZTÁRVILÁG
A koronavírus után teljesen megváltoztak az ismerkedési szokások, ráadásul a nők elvárásai magasabbak, mint valaha.
SZTÁRVILÁG
A férfi hirtelen távozásánál már csak a később küldött üzenete lepte meg jobban a hoppon maradt nőt.
SZTÁRVILÁG
A kiszemelt férfi bunkó volt a pincérekkel, és a nénivel is lehetett volna udvariasabb. Ráadásul még alacsonyabb is volt a nagymamánál.
SZTÁRVILÁG
Egy nő az interneten osztotta meg a nyilvánossággal a traumatikus, legrosszabb első randiról szóló történetét, amit valószínűleg kevesen tudnak überelni.
SZTÁRVILÁG
A fiúnak nem nyerte el a tetszését, hogy randipartnere egyedül megivott egy kancsó koktélt.
SZTÁRVILÁG
Először kézzel eszi a salátát, majd szívószállal issza a levest az amerikai lányra hajtó pasi.
SZTÁRVILÁG
Nem ő volt az egyetlen, aki aggasztó dolgokat derített ki egy online megismert idegenről.
SZTÁRVILÁG
Leanna Mackenzie szerint érdemes már az első találkozáskor ágyba bújni randipartnerünkkel, meg is indokolja, miért.
SZTÁRVILÁG
Az első randi extrán izgalmas, főleg annak, aki elszokott már a találkozóktól. Ilyenkor érdemes olyan hozzáállást választani, ami nem viszi érdektelenségbe a találkozót, sem pedig nem teszi annyira tétessé, hogy mindenáron meg akarjunk felelni.
SZTÁRVILÁG
Egy nő a TikTokon mesélte el, hogyan tanulta meg a saját kárán, hogy miért ajánlatos már az első randin intim kapcsolatba kerülni.
SZTÁRVILÁG
A randipartner először azt hitte, hallucinál, amikor meglátta a „rákban elhunyt” barátnőt az asztaluk mellett.
Népszerű
Ajánljuk