HÍREK
Az idős férfit egy, a szobájába betévedt denevér fertőzte meg. Mint kiderült, egy egész denevérkolónia volt az otthonában.
HÍREK
Még mindig nem tudni, hol van a holtan talált 22 éves amerikai influenszer, Gabby Petito párja, aki azután tűnt el, hogy egyedül tért vissza a jegyesével közösen megkezdett utazásról.
HÍREK
Egyelőre nem lehet tudni, hogyan halt meg a 22 éves amerikai influenszer, de egyre több gyanús dolog derül ki az utazásukról egyedül hazatérő párjáról, aki azóta eltűnt.
HÍREK
Hiába telt el 103 év a két világjárvány között, szinte semmit nem tanultak az amerikaiak a spanyolnátha pusztításából.
HÍREK
Az egykori amerikai elnökjelöltnek egyáltalán nem tetszik, ahogy Orbán irányítja az országot, és ezt nem is rejtette véka alá.
HÍREK
Az erdőtüzeket villámcsapás okozta szeptember 10-én, azóta közel tízezer hektár terület égett le.
HÍREK
New York állam egyik megyéjében rengetegen felmondtak a kötelező oltás miatt. A központi kórházban eddig is kevés dolgozó volt a szülészeten, most még nehezebb helyzetbe került az osztály.
HÍREK
Ezzel a megállapodással a család mentesül minden egyéb felelősségtől az opioidválságban, amely emberek százezreinek halálát okozta.
HÍREK
Megpróbáltak minden hátrahagyott eszközt használhatatlanná tenni. Miután felszállt az utolsó gép is, a tálibok ünnepelni kezdtek, miközben ezrek reszkethetnek az életükért.
HÍREK
Az oltatlanok körében a megfertőződési arány 4,9-szerese, a kórházi kezelési arányuk 29,2-szerese volt a teljesen beoltott emberekhez képest.
HÍREK
Az amerikai kormány és a tálibok közötti eddigi legmagasabb szintű találkozón valószínűleg az amerikai csapatok kivonulása volt a téma.
HÍREK
A nővér szerint, akinek a karjai közt halt meg, a kislány menthető lett volna, ha a szülők nem ellenkeznek.
HÍREK
Az amerikai elnök szerint az afganisztáni kivonulásról szóló döntés Amerika szempontjából helyes volt, az afgán vezetőkre hárította a Kabul bukása miatti felelősséget.
Népszerű
Ajánljuk