HÍREK
A jogegységi határozat kizárólag azokra az ügyekre vonatkozik, ahol nem volt megfelelő tájékoztatás az árfolyamkockázatról. Az adósoknak kell bizonyítaniuk, hogy nem kaptak elég információt.
HÍREK
A szervezetek közölték: „A Kúria szerint nem lehet szabadon élni a békés gyülekezéshez való joggal, és felvonulást tartani a szexuális és nemi kisebbségek jogegyenlősége mellett Magyarországon.” Szerintük úgy tűnik, „csak a szélsőséges nézeteknek van helye az utcákon.”
HÍREK
A miniszterelnök a közösségi médiát okolja a fiatalok között egyre fokozódó erőszakért. A tiltás várhatóan a jövő év elején lép életbe.
HÍREK
A szakértő szerint az időjárási helyzet teljességgel kiszámíthatatlan volt. Timár Gábor azt mondja, bár a fél kilences vihar a Dunaparton enyhébb volt, de nem messze onnan, a XI. kerületben fákat csavart ki a szél, akárcsak a 2006-os végzetes estén.
HÍREK
Az előrejelzések szerint a délutáni órákban több hullámban záporok, zivatarok érkeznek a fővárosba. 15 órakor fognak dönteni arról, hogy megtartják-e a tűzijátékot.
HÍREK
Egyelőre továbbra is önkéntesek maradnak a vizsgálatok, bár a törvény lehetővé tenné, hogy kötelezővé tegyék ezeket.
HÍREK
A publicista a Facebook-oldalán keményen bírálta a döntést, mondván, a kormány ezzel a lépéssel azonnal "odavágott a baltával". Felidézte, hogy a Fidesz rendszerének alapvető működési elvével megy szembe, hogy elvágja a helyi önkormányzatokat a bevételeiktől.
HÍREK
Hiánypótló videóval jelentkezett a miniszterelnök a Tiktok-csatornáján, amiből az is kiderült, hogy titkos rajongója Koncz Zsuzsának.
HÍREK
Majd ha kijön, akkor átrágunk minden lehetőséget, beszélünk a szeretteinkkel, a családdal, szakemberekkel - mondta a lány.
HÍREK
A politikus szerint a főpolgármester-választást mindenesetre megismételni már nem lehet, hiszen a törvény szerint annak utolsó lehetséges időpontja holnapután lenne.
HÍREK
Az ügyben a Kúriának új eljárást kell lefolytatnia, és új döntést kell hoznia. Az Alkotmánybíróság utasította a Kúriát, hogy rendelje el az összes szavazat újraszámlálását - derül ki az Ab pénteki határozatából, amelyet az Alkotmánybíróság honlapján tettek közzé.
HÍREK
A csúfos választási eredmények után az MSZP társelnökei lemondtak, de Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke nem. Az MSZP egykori elnöke és frakcióvezetője a Népszavának adott interjút.
HÍREK
A strasbourgi bíróság csütörtökön elutasította a halálos beteg alkotmányjogász beadványát. A döntés azonban szerinte nem jelent teljes kudarcot.
HÍREK
Az Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította a halálos beteg ügyvéd keresetét. Karsai csalódott, de azt ígéri, hogy mennek tovább.
HÍREK
Az üzem 3 év alatt 7,7 milliárd forint veszteséget hozott össze, miközben szárnyalt a hazai napelempiac. Most stratégiailag kiemelt jelentőségűvé nyilvánították a felszámolást.
HÍREK
A kormányfő Varga Mihály pénzügyminisztert azzal bízta meg, hogy az országos szúnyoggyérítési programra biztosítson 1 milliárd 840 millió forint többletforrást. Több pénz jut idén a szúnyogok elleni harcra.
HÍREK
Eladják a rákosrendezői területet az arab befektetőnek, erről döntött a parlament. Az államnak jelentős bevétele keletkezik az értékesítésből.
Népszerű
Ajánljuk