KULT
Szász Júlia balesete óta először állt színpadra Horváth Lajos Ottóval közösen. A színésznő most többek között arról beszélt nekünk, hogy milyen hatással volt rá a balesete és vannak-e azóta félelmei, de új szerepéről is mesélt.
KULT
„Színház a metróállomás. Színház a benzinkút. De színház még a közért is, hisz nagybetűs színész itt minden férfi és nő”.
KULT
Az amerikai David Mamet drámája egy fura tanár-diák kapcsolatról szól, és olyan máig fontos kérdéseket boncolgat, hogy honnantól zaklatás a zaklatás, hogy szűrődik be észrevétlenül életünkbe a szexizmus és az elitizmus, és milyen kevésen múlhat egy élet.
KULT
Balla Eszter alakítja Elizát a Centrál Színház My Fair Ladyjében. Azt mondja, a mai napig nem teljesen tekinti sajátjának ezt a szerepet, hiszen ez Tompos Kátyáé, "neki készült".
KULT
A Nemzeti Színházban tavaly balesetet szenvedett színésznő akár már most szombaton színpadra állhat a Centrálban.
KULT
Alföldi Róbertet Molnár Ferenchez fűződő ellentmondásos viszonyáról, a színházi szekértáborokról és a nemrég elhunyt Dobray Györgyről kérdeztük, de szóba került Bese atya botránya is.
KULT
Hivatalosan még csak egy előadásra szerződtek, de többet remél a színház igazgatója. Puskás Tamás szerint Szásszal már szóba is került a folytatás.
KULT
Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó a Centrál Színház színpadán alakítanak apa-lánya párost. Egy nagy sikerű John Madden-film Sir Anthony Hopkins és Gwyneth Paltrow által megformált apa-lánya párosát alakítják majd Puskás Tamás rendezésében.
KULT
A Fekete Péter bemutatója után ültem le Attilával, hogy megtudjam, mennyire könnyű elénekelni a Bohemian Rhapsodyt, hogy került a Cápák között című műsorba, de mesélt az „Aki túsz, aki nem, jövök” című vígjátékról is, amiben Beleznay Endrével játszik.
KULT
A színész-rendező elmondta, hogy van-e olyan szerep, amit nem vállal el, és azt is, miért játszik zenés vígjátékban. Szerinte azért elég kevés azoknak a színházaknak a száma, akik felkérik. Interjú.
KULT
Megilleti-e az áldozatot is az ártatlanság vélelme? Suzie Miller Az ártatlanság vélelme című darabját láttuk.
KULT
Hogy jön Pál apostol egy kísértettörténethez? A Centrál Színház igazgatója a most bemutatott 2.22 című kísértettörténet mellett beszélt a finanszírozás kihívásairól és arról, hogy léteznek olyan szerepek, amikre nem találni Magyarországon megfelelő színészt. Interjú.
KULT
A színész-rendezővel a magyartenger ősbemutatója kapcsán arról beszélgettünk, miért tartja Bíró Bence darabját nagyon demokratikus drámának, és miért él túl mindent a színház, amit folyton temetnek.
KULT
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznőt a Centrál Színház új bemutatója kapcsán kérdeztük többek között a metoo-ról, édesanyjával való kapcsolatáról és a pályakezdésről.
KULT
Balsai Móni másfél órára tökéletesen átlényegül a Centrál Színház kis színpadán Shirley Valentine szürke liverpooli háziasszonnyá.
Népszerű
Ajánljuk