KULT
Aki szereti az angol humort, az figyeljen, mert egy aranybányára leltünk! Philomena Cunk nem a legélesebb kés a fiókban, de mostantól bármiben ő lesz a műsorvezető, én nézni fogom!
KULT
Nem hittük volna, hogy valaha egy sorozatgyilkos mellett fogunk állni, de az Aranyom három része alapján, csak azt lehet mondani: reméljük, Rhiannon eléri halállistájának végét az első évad alatt.
KULT
A 18 éves Marcus augusztusban utazott családjával Dubajba, de az álomnyaralás rémálommá vált, miután a rendőrség letartóztatta a szállodájukban. A vád: a fiú házasságon kívüli kapcsolatot létesített egy lánnyal, aki néhány hónappal fiatalabb volt nála.
KULT
Az MI5 vezetője arról is beszélt, hogy 2022 óta húsz, Irán által támogatott merényletről értesültek, amelyek „potenciálisan halálos fenyegetést jelentettek a brit állampolgárok számára.”
KULT
A héten az RAF is bevetette magát: két Typhoon vadászgép emelkedett a levegőbe egy Voyager üzemanyagtöltő repülőgéppel kísérve, miután két Tu-142-es orosz katonai gépet észleltek Nagy-Britannia közelében.
KULT
A testvérek közti kapcsolat javulásában sokan reménykedtek, de a mostani találkozás alkamával a szemtanúk szerint egyetlen szót sem váltottak egymással.
KULT
Egy új szabály hatálybalépésével Fieldman a párizsi olimpián elvállalhatta a női evezősöknél a kormányzást. Ezzel Fieldman lett az első olimpikon, aki férfi és női versenyszámban is érmet nyert. Mindezt nemváltás nélkül!
KULT
A 67 éves Mosley Nagy-Britannia egyik legismertebb ismeretterjesztője volt, rendszeres műsorai voltak a BBC-n és a Channel 4-on, emellett brit lapokban publikált orvosi és életmódtanácsokat.
KULT
Eddig még nem született ilyen ítélet. Az AI segítségével egyre többen generálnak valóságosnak tűnő, gyermekbántalmazást ábrázoló képeket.
KULT
1986 óta dolgozik a színész szakmában és nem volt egyszerű dolga. De sosem adta fel és azótra hihetetlen karriert tudhat magáénak.
KULT
A brit Lidl tájékoztatása szerint a csomagoláson lévő weboldalt feltörték, és már olyan tartalmakat jelenít meg, amelyek nem ajánlottak a gyerekek számára.
KULT
Május 5-én tölti be 35. születésnapját Adele. Tudtad, hogy csak a Hellonak 3 milliárdos (!) megtekintése van a YouTube-on? És azt, hogy szeret részegen komponálni?
KULT
Még nem tudni, meg lehet-e menteni a hét hónapos angol bulldog által alaposan megcsócsált lábujjat, de a brit férfi egyáltalán nem haragszik kiskedvencére.
KULT
Egy dokumentumfilm hatására döntött úgy, hogy a szexszel akar foglalkozni. Imádja, hogy fiatalabb férfiakkal feküdhet le.
Népszerű
Ajánljuk