KÉK HÍREK
A rendőröket március 21-én kora este riasztották, hogy egy fiatal kimászott a híd korlátján.
KÉK HÍREK
A 43 éves férfi az elmúlt hetekben összesen tizenkétszer küldött bombarobbantással fenyegető üzenetet nagykövetségeknek.
KÉK HÍREK
Egy 68 éves férfit állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként állatkínzás miatt a budapesti rendőrök.
KÉK HÍREK
Százötven gyereket láttak vendégül az egész országot érintő bombariadó miatt a Teve utcai Rendőrpalotában.
KÉK HÍREK
A 23 éves T. Calin még hétfő hajnalban okozott balesetet, amelyben heten megsérültek. A férfi elmenekült a helyszínről, továbbra is elfogatóparancs van érvényben ellene.
KÉK HÍREK
A tengerimalac épp a rendőrök előtt nyargalt át az úton a VIII. kerületben. Rögtön őrizetbe is vették, majd bevitték az állatkórházba, ahol aztán jól lecsukták.
KÉK HÍREK
Önállóan nem intézkedhetnek, de támogatják magyar kollégáikat. Gyalogosan és robogóval járőröznek a fesztivál területén, civil nyomozókkal kiegészülve.
KÉK HÍREK
Két férfi előre megbeszélten találkozott, hogy rendezzék konfliktusukat. Erősítést is vittek magukkal, balhé lett a vége.
KÉK HÍREK
A férfi áldozat testvére jelentette be, hogy nem éri el a házaspárt. A rendőrség péntek délután szállt az újpesti ingatlanhoz, ahol holtan találták a házaspár mindkét tagját.
KÉK HÍREK
A rendőrség kutyás járőrökkel fokozott ellenőrzéseket tart a budapesti temetőkben, megelőzve a gépkocsifeltöréseket, a lopásokat és a sírrongálásokat. A BKK pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy nMindenszentek napján és az azt megelőző időszakban a temetők kényelmesebb megközelítése érdekében a BKK idén is járatsűrítésekkel készül, illetve rendkívüli járatokat indít.
KÉK HÍREK
A BRFK szerint az ellenőrzés célja többek között a közrend és közbiztonság fenntartása. A lépésre azután került sor, hogy a rendőrség két palesztinpárti tüntetést is betiltott.
KÉK HÍREK
A magyar rendőrség közösségi oldalán éles kommentváltás ment a hír alatt, ami a nemrég elkövetett angyalföldi gyilkosságról szól.
KÉK HÍREK
A magyar rendőrség többek között érzékenyítésre használja majd a rendkívül kedves jószágot, hogy a gyerekek lássák: ha valaki más, az nem feltétlenül jelent rosszat.
KÉK HÍREK
K. Istvánt nem sokkal Berki halála után fogta el a rendőrség, lakásában többféle kábítószert találtak.
KÉK HÍREK
A BRFK „nevelő célzattal” osztott meg egy 30 évvel ezelőtti brutális gyilkosságról és az elhidegülésről szóló történetet.
Népszerű
Ajánljuk