KÉK HÍREK
Az RTL Híradója szerint a rab, akit megvertek, nagyjából száz nap múlva szabadulna a tiszalöki börtönből. Azt, hogy a bűncselekményt rögzítette-e kamera, nem tudni, az ügyészség közleménye alapján azonban több szemtanúja lehetett a történteknek.
KÉK HÍREK
Vasárnap este tört ki a lázadás az egyik börtönben Pennsylvaniában. A rendőrség szóvivője szerint a kilenc szökevényt azóta is keresik, több csapattal kutatják át a környéket, hogy megtalálják őket.
KÉK HÍREK
Danelo Souza Cavalcante teljesen megváltoztatta a külsejét, ezért tudott ennyi ideig elmenekülni a rendőrség elől.
KÉK HÍREK
Jogerősen is elutasították az otthonápolási kérelmét, így rácsok mögött kell maradnia az áramlopásért elítélt zenésznek.
KÉK HÍREK
Almási Lenke ellen folytatólagosan elkövetett csalás miatt emeltek vádat, egy év letöltendőre ítélték. Volt, akitől egyszerre 6,5 millió forintot csalt ki.
KÉK HÍREK
A fogvatartott valószínűleg jó előre kitervelte a támadást. Az őrt kórházba kellett szállítani.
KÉK HÍREK
Mindez egy néhány napja történt támadás miatt, amikor rátört az énekesnőre és annak párjára.
KÉK HÍREK
T. Róbert a gyanú szerint brutálisan végzett a 27 éves barátnőjével július közepén. Az ügyvédje azt mondta: a férfi sajnálja, amit tett, ahogy a lány családját is.
KÉK HÍREK
Az exelnököt a Fulton megyei börtönben vették bűnügyi nyilvántartásba a 2020-as elnökválasztás befolyásolása miatt.
KÉK HÍREK
A börtönben ülő sztár továbbra is nagyon gyenge, az alapbetegségének nagyon rosszat tesznek a börtönkörülmények.
KÉK HÍREK
Galambos Lajos azt állítja, hogy nagyjából sikerült megszokni a körülményeket a börtönben, de azt nem hajlandó elfogadni, hogy bűnösnek tartsák.
KÉK HÍREK
Galambos Lajos állítólag még a cellasorig sem jutott el az első bent töltött napja óta. A trombitást folyamatosan az egészségügyi részlegen kezelik.
KÉK HÍREK
T. Róbert a gyanú szerint bántalmazta, fojtogatta, majd nyakon szúrta a 27 éves barátnőjét. A férfit a legmagasabb biztonsági kockázatú rabok közé sorolták, így próbálják megvédeni.
KÉK HÍREK
A brit nő most attól retteg, hogy volt párja „megpróbálja majd befejezni, amit elkezdett”. A férfi korábban arra is rákényszerítette, hogy megegye a halott rokonai fényképét.
KÉK HÍREK
Az ügyvédje szerint Leslie-nek először meg kell tanulnia olyan alapvető dolgokat, mint a bevásárlás vagy a bankkártya használata.
KÉK HÍREK
Közérdekű munkára ítélték, de nem tudta teljesen ledolgozni, mert az apját ápolta, miután a férfi sztrókot kapott. A bíróságot azonban ez nem hatotta meg.
Népszerű
Ajánljuk