HÍREK
Hazaküldték volna a két és fél éves kisfiút, egy rezidens pedig vény nélküli köhögéscsillapítóval kezelte, de rendesen csak akkor vizsgálták meg, amikor már túl késő volt. Az érintettek már nem dolgoznak a kórházban, a család pert nyert, de büntetőügy nem lett a történtekből.
HÍREK
A négyéves Beni egyetlen esélye egy milliárdos kezelés. Nincs ennél aljasabb betegség – mondta édesanyja, Boglárka a ritka és szörnyű szindrómáról.
HÍREK
A Szencsenben élő Attila hétéves kisfiánál leukémiát diagnosztizáltak. Az apuka mindent megtett Patrik gyógyulásáért, de néhány napja álmában infarktust kapott.
HÍREK
Bár az ellenzéki képviselő szerint ez az ár nem kiugróan magas, de nehezen érthető, hogyan lett egyik napról a másikra a duplája.
HÍREK
A hulladékgazdálkodás államosításával a kupakgyűjtés szabályozását is a MOL vette át. De egyelőre minden leállt, pedig a beteg gyerekeknek most is nagy szükségük lenne a segítségre.
HÍREK
Dominikot egy titokzatos betegség támadta meg. Egy belgiumi specialista segíthet a kicsin, ennek költsége viszont több tízmillió forint lenne.
HÍREK
A 11 éves Kori két sikertelen szívátültetésen van túl, többet már nem vállalt be, így lehet, hogy ez lesz az utolsó karácsonya.
HÍREK
Szeptember óta már tizenhat 15 év alatti gyerek halt bele a briteknél a más betegségekkel könnyen összetéveszthető fertőzésbe.
HÍREK
A fiú szinte állandóan ordít a fájdalomtól, azt is mondta, hogy meg akar halni. Anyja szerint a betegség egy életfogytig tartó büntetés gyermeke számára.
HÍREK
Ez a ritka genetikai betegség csupán kb. 200 embert érint a világon. Kiarát hosszas vizsgálatok után diagnosztizálták vele, 7 hónapos kora óta jár fejlesztésekre. A kezelések havonta 150-200 ezer forintba kerülnek a családjának, ezért segítséget kérnek.
HÍREK
A kisfiúnál másfél hónapja diagnosztizáltak egy nagyon agresszív agydaganatot. Túl van a műtéten, de az orvosok szerint nem biztos, hogy fel tud épülni. Szülei egy kölni klinika speciális kezelésére szeretnék elvinni, ami 30 millió forintba kerül.
HÍREK
Más szerint ez menő húzás volt tőle, és egyébként sem tudott volna mást csinálni akkor a kisfia mellett.
HÍREK
Egy új rámpára gyűjtenek, hogy kicserélhessék a régit, amely már életveszélyessé vált. Ezen keresztül viszik be a házba a gerincvelői izomsorvadással küzdő fiút.
HÍREK
Sokszor üres tányérokkal és poharakkal játszotta el, hogy eszik. Halloweenkor és húsvétkor szenvedett a legjobban, amikor nem ehetett csokit és édességet.
HÍREK
Az egyéves kislánynak immár nincs szüksége adományokra ahhoz, hogy a Zolgensma génterápiával kezelhessék.
Népszerű
Ajánljuk