FELFEDEZŐ
A 444 fondorlatos nyomozással jutott el a mű készítőjéig, és azt is kiderítették, hogyan került a magyar filmproducer hasonmásának képe egy bostoni szemetesbe.
FELFEDEZŐ
Az arc, az alkat, a szakáll és a szivar is stimmelhet, ám arra is sok jel utal, hogy valójában a festő férje szerepel a képen.
FELFEDEZŐ
A miniszter félrelép című film készítéséről is beszélgettek Koltai Róberttel. Mint kiderült, a színész Kern Andrással közösen alaposan belenyúlt Geszti Péter poénjaiba - de azért egyet meghagytak...
FELFEDEZŐ
Palácsik Timi őszintén beszélt sikertelen anyasági kísérleteivel, és azt is elmesélte, hogy Andy Vajnával lombikprogramra is jelentkeztek.
FELFEDEZŐ
Andy Vajna egykori felesége egy külföldi buliban pluszpénzt kapott, amiért csókolózott az egyik vendéggel.
FELFEDEZŐ
Szív alakú koszorút készíttetett, melyre a „Hiányzol” felirat került. Andy Vajna filmszakember, a TV2 volt tulajdonosa öt éve halt meg.
FELFEDEZŐ
A négy éve elhunyt filmproducer ma lenne 79 éves, ennek kapcsán egy fotót osztott meg Vajna Tímea az elhunyt férjéről és a közös kutyájukról.
FELFEDEZŐ
A filmes producer már négy éve hunyt el, és a Fiumei úti sírhelye mellett Los Angelesben is van egy nyughelye.
FELFEDEZŐ
A „filmszerészként” ismert kritikus szerint a mostani finanszírozási rendszernél még az Andy Vajna-féle Filmalap is jobb volt. Elárulta azt is, mit gondol Szirmai Gergely és Dancsó Péter videóiról.
FELFEDEZŐ
Vajna Tímea Andy Vajnáról: „Mondhat bárki bármit, mi ketten tudjuk, hogy mennyire szerettük egymást”
A producer özvegye Instagram-oldalán emlékezik négy évvel ezelőtt elhunyt férjére.
FELFEDEZŐ
Timi még 2019-ben indította el a kérelmet, Andy halála után. A procedúra 3 éven keresztül zajlott.
FELFEDEZŐ
A kommentelők felrótták neki, hogy „pár napja még arról posztolt, mennyire fáj neki volt férje, Andy Vajna hiánya, most pedig hirtelen másik férfinak adja oda az életét”.
FELFEDEZŐ
Andy Vajna halála után özvegye örökölte meg a mozifilm jogait, de csak az amerikai állampolgárság megszerzése után járhat el céges ügyekben.
Népszerű
Ajánljuk