hirdetés
Kettérepedt az út: erős földrengés rázta meg Pakisztánt, sok az áldozat
Komoly károk is keletkeztek, egy főcsatorna sérülése miatt a víz elárasztotta a környéket. Megérkeztek az első fotók és videók a természeti csapásról.



A veronai buszbalesetben elhunyt gyermekek fotóival demonstrálnak az áldozatok szülei a bíróságon
A tragédiának még mindig nincs felelőse - a megvádolt buszsofőr a mai tárgyaláson sem jelent meg.




Megszólalt a hajóbalesetben meghalt matróz családjának ügyvédje – máig nem kaptak hivatalos tájékoztatást
Magyar György azt mondta, addig fognak ott ülni a rendőrségen, amíg át nem adják nekik az előzetes szakértői véleményeket.



Különleges eljárással azonosítaná a TEK a Hableány áldozatait – elmondták, pontosan hogyan
Interpol DVI Protocol a neve.



Felrobbant még egy bomba Srí Lankán, a rendőrök találtak még 87 robbanószerkezetet
Egy Srí Lanka-i szélsőséges csoport, a Nemzeti Tauhít Dzsamaat követhette el a merényleteket a helyi rendőrség szerint, 27 embert vettek eddig őrizetbe.



'Patakokban folyt a vér' - itt az első videó a Sri Lanka-i terror utáni állapotokról
A templomok és szállodák ellen végrehajtott robbantásokban már 207-en vesztették életüket, további 450-en pedig megsebesültek.



Sírógörcsöt kapott az egyik Dózsa György úti áldozat édesanyja, miután kiderült: M. Richárdot kiengedték
A balesetben meghalt egyetemista fiú édesapja szerint az a legdühítőbb, hogy a gázolóról lekerült a nyomkövető is.



5 bátyját veszítette el: első világháborús, 17 éves katona volt az "igazi Ryan közlegény"
Az öt srác halála megdöbbentette az egész várost, ahonnan származtak. A legkisebb gyerek ezután kerülhetett haza.



Indonézia: a földrengés és a cunami után már 1200 holttestet találtak
Az áldozatok egy része tömegsírba kerül.



Háromfős családot találtak a leszakadt híd romjai alatt – 41-re nőtt az áldozatok száma
Egy 9 éves kislány és szülei is életüket vesztették.



Családi dráma: egy fiatal pár és 7 éves kisfiuk is meghalt a genovai híd összeomlásakor
Nyaralni indultak Szardíniára, de már sohasem érkeznek meg.



Hatalmas futótűz tombol Görögországban, eddig 50 ember halt meg
A pusztító tűz hétfőn három helyen ütött ki Athén környékén. Azóta folyamatosan terjed, egyre több sérültet és halálos áldozatot követel.



Ápolónő, apuka és egy legkisebb testvér: ők a pusztító Ophelia hurrikán áldozatai
Mindhármukra vagy fa, vagy faág esett az erős széllökések miatt.



Édesapja vezette a manchesteri támadásban meghalt 14 éves lány temetését
Csaknem 1000 ember gyűlt össze az apró skót szigeten tartott szertartáson.



Még nem azonosították az összes áldozatot, a túlélőkről már van egy lista
A súlyos sérülteket haza tudják hozni. Az orvosi és hatósági engedélyek után mentőrepülővel, illetve mentőautóval akár már vasárnap hazaszállíthatják őket.



Ezen a Twitter-oldalon gyűlnek az áldozatok képei
A nevükkel, fotóikkal és néhány szavas jellemzéssel kerülnek fel egy, erre a célra létrehozott Twitter-oldalra.



<
LAPOZZ A ROVAT TOVÁBBI CIKKEIRE
>




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!