hirdetés
gorilla-szurkehalyog-mutet-1000x563.jpg

Szürkehályog-műtétet végeztek egy gorillán a San Diegó-i Állatkertben

Mikroszkóp segítségével távolították el az elszürkült szemlencséjét, amit aztán egy mesterségessel helyettesítettek.
MTI - szmo.hu
2020. január 08.


hirdetés

Sikeres szürkehályog-műtétet hajtottak végre egy nyugati síkvidéki gorillán (Gorilla gorilla gorilla) a San Diegó-i Állatkertben, ahol most először végeztek ilyen beavatkozást a súlyosan veszélyeztetett alfaj egy példányán.

A Kaliforniai Egyetem San Diegó-i kórházának szemészei és érzéstelenítő szakorvosai, valamint az állatkert saját állatorvosai december 10-én hajtották végre a műtétet, amelyről azonban csak a héten számoltak be.

Gondozói szerint a hároméves Leslie valószínűleg egy mászás vagy heves játék közben esett el, ez eredményezhette a szürke hályog kialakulását, aminek nyomán a fiatal nőstény egyre rosszabbul látott a bal szemére.

A szürkehályog-műtétekre specializálódott Chris Heichel mikroszkóp segítségével távolította el a 30 kilogrammos állat elszürkült szemlencséjét, amelyet aztán egy mesterségessel helyettesített. A szakember már egynapos csecsemőn és 105 éves emberen is végzett ilyen beavatkozást, de most először feküdt előtte gorilla a műtőasztalon.

Az állatkert közleménye szerint az ember és a gorilla szeme közötti anatómiai hasonlóságok miatt a procedúra nem volt túl bonyolult.

hirdetés

Heichel azonban a BBC Newsnak nyilatkozva megjegyezte, hogy állatorvos kollégái figyelmeztették, ne nézzen egyesen a gorilla szemébe, mert az állat attól kényelmetlenül érezheti magát, ami a szakember szerint azért "kicsit bonyolította" a helyzetet.

Az állatkert munkatársai Leslie 31 éves anyját, Kokamót is elbódították a műtét idejére, hogy ne aggódjon, amíg a kölyke nincs mellette.

Leslie ma már újra együtt lehet a társaival és jól halad a felépülése.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
puma.png

„Cicának” becézik – egy puma elkényeztetett macskaként él gazdáival egy lakásban Oroszországban

A beteg állatot az elaltatás elől mentették meg örökbefogadói, és egy kutyaiskolában tanították rendre. Elképesztő videókat készítenek a barátságos nagymacskáról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 19.


hirdetés

A kígyóktól a tarantuláig sokféle állatot képesek emberek a lakásukban tartani kiskedvencként. De talán az még senkinek nem fordult meg a fejében egészen eddig, hogy egy pumát tartson a panellakásában.

Умиление❤️ Месси как магнитик, от него невозможно оторваться? . Messi is like a magnet, it is impossible to tear yourself away from him?❤️ #cute#caturday#москвасити#доброеутро#catdaily#happycats#igcat#пенза#mypet#котик#пумамосква#пумик#мокрыйносик#саратов#питер#москва#спячка#bigcatsofinstagram#bigcats

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.

A híres argentin focistáról elnevezett nagymacska, Messi örökbefogadószüleivel Aleksandr és Mariya Dmitrievvel él az oroszországi Penzában található otthonukban.

❤️ #мойкотенок#домашнийкот#люблюживотных#myfamily#lovecats#cute#catslife#gatto#инстакошка#мойкотик#пушистики#питер❤️#казань#новосибирск#москва#пумамосква #пенза58#пенза#puma#messithepuma#пумамесси#iampuma

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.

hirdetés

2016-ban került hozzájuk három hónapos korában. A helyi állatkertben született, de kisebb volt, mint az átlag pumák, és egészségügyi problémái is voltak.

Az állatkert nem találták alkalmasnak arra, hogy társai közt éljen se fogságban se vadon, így azt tervezték, hogy elaltatják Messit. Ekkor tűnt fel a színen Alekszander és Marija, hogy megmentsék az állatot.

A pár szerint első látásra szerelem volt. Miután alaposan átgondolták, és megtervezték, hogyan tudnak egy ragadozót tartani lakásukban, megvásárolták Messit. Az ő örömükön macskájuk, Kira nem osztozik, határozottan féltékeny nagytestű rokonára.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
malac.jpg

Hatalmas a felháborodás: 68 méteres toronyból lökték ki a bungee jumpingozó malacot

A vidámpark azóta nyilatkozatot adott ki, amelyben kijelentették: elfogadják a kapott kritikákat, és elnézést kérnek a történtek miatt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 20.


hirdetés

Nem aratott osztatlan sikert egy kínai vidámpark akciója, akik marketinfogásként felvittek egy 68 méteres toronyba egy jól megtermett, 75 kilós malacot, ahonnan aztán lelökték, írja a BBC.

A portál hozzáteszi: a Meixin Red Wine Town névre keresztelt vidámpark felhúzott egy új bungee jumping tornyot, aminek a megnyitóján az attrakció kedvéért lökték le a malacot, aminek még a visítása is hallatszik a felvételen.

Ha ez még nem lenne elég, a történet szerint az állatot a tortúra után rögtön a vágóhídra vitték.

Az állatokkal szembeni kegyetlenkedés Kínában nem büntetendő, ugyanakkor az elmúlt években egyre inkább a köztudatba került az állatvédelem, így rengetegen felháborodtak az elfuserált promóción.

"Az állatok fogyasztási célú leölése és kegyetlen bánásmódja két különböző dolog.Nem kellene így kínozni őket"

hirdetés

- írta egy hozzászóló.

A vidámpark azóta nyilatkozatot adott ki, amelyben kijelentették: elfogadják a kapott kritikákat, és elnézést kérnek a történtek miatt.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
wiki-katinka.jpg

Shane Tusup úszója verte meg Hosszú Katinkát 200 pillangón

Szilágyi Liliánát jelenleg Hosszú korábbi férje és edzője, Shane Tusup készíti fel. Hosszúnak nem volt jó napja, 200 vegyesen is kikapott az Úszó Bajnokok Sorozatán, 7 éve nem verték meg ebben a számban nagy versenyen.
MTI - szmo.hu
2020. január 19.


hirdetés

Szilágyi Liliána nyerte a magyarok különcsatáját Pekingben, az Úszó Bajnokok Sorozata második állomásán, ahol Hosszú Katinka kedvenc számában is második lett.

Három magyar versenyző mérte össze erejét 200 méter pillangón a viadal második, egyben a tavaly életre hívott sorozat zárónapján: az első állomáson, a hét közepén Sencsenben Hosszú diadalmaskodott, most azonban

Szilágyi 19 századdal, 2:08.37 perces idővel megelőzte háromszoros olimpiai bajnok riválisát. Szilágyit jelenleg Hosszú korábbi férje és edzője, Shane Tusup készíti fel.

A szám harmadik magyar versenyzője, az aktuális világbajnok Kapás Boglárka a negyedik lett 2:09.91 perccel.

Ami talán még Szilágyi sikerénél is nagyobb meglepetés, hogy Hosszú kedvenc számában, 200 méter vegyesen is második lett, 67 századdal kapott ki a kanadai Sydney Pickremtől. A 30 éves klasszis ebben a számban 2013. július 27. óta őrzi veretlenségét, már ami az olimpiát, a világbajnokságokat, az Európa-bajnokságokat és a világkupa-sorozatot illeti.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
papirtorlo-medence.jpg

Szétszedték a kommentelők a videóst, aki egymillió papírtörlővel akart felitatni egy medencét

Tyler Oliveira a világszerte megjelenő rengeteg negatív kritika miatt végül belátta, hogy hibázott és a körülötte lévő felhajtást kihasználva inkább adományozott az ausztrál Vöröskeresztnek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 19.


hirdetés

Tyler Oliveira csatornájának 600 ezer feliratkozója van YouTube-on, de a videós arra használja a népszerűségét, hogy értelmetlen dolgokkal szórakoztatja a követőit. A legutóbbi agymenése viszont elég rosszul sült el.

A vlogger ugyanis január 10-i videójában arra kereste a választ, hogy egymillió papírtörlő elég-e arra, hogy felitasson vele egy medencényi vizet.

Az ötletért a nézői sem rajongtak úgy, ahogy a korábbi videói alatt. Többen pedig meg is szólták a srácot, hogy egyáltalán miért csinál egy ilyen videót, amikor már az egész világon téma a túlfogyasztás és a környezetszennyezés.

Ráadásul az ötletnek azért sem volt túl sok értelme, mert a vízszint nagyjából 2-3 centivel csökkent csak a medencében.

A Stanford Magazine szerint pedig az egy dolog, hogy a kéztörlő papír nem újrahasznosítható, mert a rostok túl rövidek benne, de még teleszívja magát baktériumokkal, meg egy csomó más dologgal is.

hirdetés

A videó körbejárta a világot és egy rakat negatív kritikával illették a vloggert, aki később frissítette a videó leírását.

"Szevasztok srácok. Hogy őszinte legyek, ez a videó elég rossz ötlet volt. Igazából felspanolt, hogy valami újat és megdöbbentőt csinálhatok, de a következményeit már nem gondoltam végig.

Szerte a világon számos negatív cikk született erről a videóról és tudjátok mit? Igazuk van. Azt látva, hogy milyen nagy figyelmet kapott ez a videó, szeretném, ha ezt a nagy negatív légkört pozitívvá tudnánk alakítani. Ezer dollárt (300 ezer forintot) ajánlottam fel az ausztrál Vöröskeresztnek és lentre pedig beteszek pár linket, ahol ti is adakozhattok számukra.

Nézzük meg, össze tudunk-e gyűjteni tízezer dollárt!"

- írta a videó alá Tyler Oliveira.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!