SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Volt felesége engedélyével randizik Lukács Miki

A Tindert is kipróbálta, de nem voltak pozitív tapasztalatai.

Link másolása

Peller Anna és Lukács Miki idén márciusban jelentették be a nyilvánosság előtt, hogy tizennyolc év házasság után válnak, azonban Miki továbbra is kikéri a volt párja véleményét szinte mindenben - írta meg a Blikk.

Miki még arról is megkérdezte Annát, hogy szereplhet-e a Celebrandi című műsorban.

"Természetesen a műsorban való szerepléssel kapcsolatban kikértem Anna véleményét is, aki mindenben támogat engem, elfogadta, hogy felkérést kaptam" – mondta Lukács a lapnak.

"Voltak kisérleteim a Tinderen is, de nem sok pozitív tapasztalattal gazdagodtam. Életidegen volt számomra ez a fajta társkeresési forma, sokszor azt éreztem, a legtöbben hamis képet mutatnak magukról. Persze, volt olyan hölgy, akivel a személyes találkozásig is eljutottunk, de senkivel nem alakult ki mélyebb szimpátia"

– tette hozzá a tévés, aki azt is elmondta, milyen társra vágyik.

"Számomra nagyon fontos egy nőben az empátia, az intelligencia, a kedvesség, illetve az, hogy ne csupán magával foglalkozzon. Nyilvánvalóan nincs garancia arra, hogy a műsornak köszönhetően találok majd társat, de ha mégis, az hosszú folyamat lesz, mire teljesen beengedem az életembe, hiszen van egy kislányom.

Ám ha úgy hozza az élet, hogy valakivel tényleg elkezdene kialakulni köztünk valami komoly, valószínűleg kikérném az adott hölgyről Anna véleményét is, hiszen továbbra is nagyon fontos számomra, hogy mit gondol. Persze, ez még a jövő zenéje"

- zárta gondolatait Lukács.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Szakított a párjával és új lakásba költözött Bálint Antónia, most a neten árulja a bútorait
Az egykori szépségkirálynő kapcsolata három és fél év után ért véget, és nem érzi késznek magát egy új szerelemre.

Link másolása

Szakított párjával és új helyre költözött Bálint Antónia. Az egykori szépségkirálynő életében nem ez az egyetlen változás, október elején ugyanis visszatér a képernyőre.

A Blikk egyik olvasója szúrta ki, hogy Antónia a Facebookon hirdetett meg néhány bútort, a képekhez tartozó leírásban pedig az szerepelt: „költözés miatt eladó”. A lap ezután megkereste az egykori szépségkirálynőt, aki elárulta, hogy nemrég ért véget a három és fél évig tartó párkapcsolata, és néhány hónapja a lányával együtt másik lakásba költözött.

„Csakúgy, mint sokan mások, én se dobálom ki a régi bútoraimat, hiszen más még tudja azokat hasznosítani, jóval kedvezőbb áron, mint ahogyan az üzletekben meg tudná kapni. Egy raktárban van több olyan bútorom, amiket már nem használok, így természetesen eladom őket”

- mondta Antónia.

A ma már a bankszektorban tevékenykedő modell nyolc év után október 2-án visszatér a képernyőre is, ugyanis az RTL Nyerő Páros című műsorában lesz látható, volt élettársa oldalán. Bár a párjával azóta különváltak, egyáltalán nem bánkódik, boldog és teljes az élete.

„A szakítás hosszú hónapok óta érett. Semmi köze a Nyerő Pároshoz. Már a forgatásokat megelőzően egyszer elváltak az útjaink, de aztán kibékültünk. A műsor ismét összehozott bennünket, ám véget ért. Visszatértünk a normális kerékvágásba, és ugyanúgy jöttek a hétköznapok, a problémák, ahogyan előtte” - mondta Antónia a Blikknek.

Antónia azt is elárulta, hogy

nem érzi késznek magát egy újabb szerelemre.

Az ismerőseivel, barátaival gyakran eljár ebédelni, vacsorázni, randizni azonban nem volt a szakítás óta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Eladó Zámbó Jimmy egykori nyaralója, bárki megveheti, ha van rá 50 millió forintja
A 75 négyzetméteres víkendház a ráckevei Angyali-szigeten található egy 500 négyzetméteres vízparti telken, és kizárólag csónakkal lehet megközelíteni.

Link másolása

Eladó Zámbó Jimmy egykori nyaralója. Az 50 millió forintért hirdetett ingatlan a ráckevei Angyali-szigeten található – szúrta ki a Blikk.

A 75 négyzetméteres víkendház közvetlenül a vízparton, egy 500 négyzetméteres telken áll, kizárólag csónakkal lehet megközelíteni.

Jimmy gyakran töltötte szabadidejét a ráckevei nyaralójában, és úgy tartják, hogy sok dala itt született.

A 4 éve felújított, cseh típusú hétvégi háznak 3 nagy és 2 kis szobája van, továbbá 380 négyzetméteres saját parttal és jó minőségű stéggel is rendelkezik.

A több fotóval ellátott hirdetést ITT lehet megtekinteni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A lábamputációja után megnősül Demjén Rózsi vokalistája, 24 évvel fiatalabb szerelme a bajban is kitartott mellette
Demeter Györgynek három éve térd alatt amputálni kellett a bal lábát, és fél szemére megvakult. Ma már azonban teljes életet él, és sokan köszönhet párjának, akivel szeretnének egybekelni.

Link másolása

Három és fél évvel a lábamputációja után teljes értékű életet él Demeter György, az énekes szeretné feleségül venni 24 évvel fiatalabb szerelmét - írja a Blikk.

Az XL Sisters és a Bulldózer együttes énekese 1992 óta vokálozott Demjén Ferenc mellett. Három éve szomorú hírek jelentek meg róla: térd alatt amputálni kellett a bal lábát és a fél szemére megvakult. Ahogy Demeter fogalmazott: nem tudott volna túljutni ezen a nehéz időszakon, ha nincs mellette a párja, Judit.

„Judit huszonnégy évvel fiatalabb nálam, tehát könnyedén mondhatta volna, hogy nem kíváncsi a nyavalyáimra, és hagyjuk az egész kapcsolatunkat, de ő végig kitartott mellettem. Ha nincs a párom, nem tudom, mi lenne velem, de az ő segítségével azt az időszakot is átvészeltük.”

Az énekes és a kedvese a koronavíruson is átestek, György a Péterfi Sándor utcai kórházba került kilenc napra.

„Utána szokatlanul fáradt voltam, ez a betegség utóhatása volt. Ami inkább komolyabb kihívásnak számított, hogy épp a rehabilitációm alatt jött be a vírus az országba, így részben egyedül kellett megtanulnom újra járni” - emlékezett vissza Demeter.

Az énekes azonban „ezt is megoldotta”, önállóan végzi a személyes feladatait, a tisztálkodást, és a házimunkába is könnyedén be tud segíteni. Ahogy mondta: a megpróbáltatások ellenére teljes értékű életet él.

Az énekes sokat köszönhet a párjának is, akivel öt éve alkotnak egy párt, és szeretnének összeházasodni.

„Ő az az ember, aki nem csupán a jóban, hanem a rosszban is mellettem volt, így számomra nem volt kérdés, hogy feleségül kérem. Az eljegyzés már korábban megtörtént, az esküvőnket pedig idén szeptemberre terveztük, de – sajnos – el kellett halasztanunk az infláció miatt megnövekedett árak miatt”

- mondta Demeter György. Mivel a rokkantnyugdíja mindössze negyvenezer forint havonta, így most spórolniuk kell, hogy úgy vihessék végig a nagy napot, ahogy megálmodták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Botrányos napok vannak Beat mögött: kidobták egy kaszinóból, majd kihagyta a fellépését is
Szombat este a VIII. kerületben lépett fel a Teswér nevű formáció, de a Fekete Vonat egykori rapperét hiába várták zenésztársai és a közönség.

Link másolása

Ismét aggasztó hírek érkeztek a Fekete Vonat egykori rapperéről: Beatet pénteken kizavarták egy budapesti kaszinóból, majd a zenész szombat este nem jelent meg a koncertjén – írja a Blikk.

A lap kiszúrta, hogy Beat szombaton hajnalban furcsán megfogalmazott posztot tett közzé közösségi oldalán, és a bejegyzésben arról panaszkodott, hogy kirakták egy budapesti kaszinóból.

Kiderült, a rapper a szombat esti fellépését is kihagyta: a Teswér a VIII. kerületi Kesztyűgyár Közösségi Házban adott koncertet, de Beatet hiába várta a közönség.

„Nagyon jó volt a koncert, Hibrid és Dru hozta a megszokott színvonalat, bár örültünk volna, ha Beatet is hallhatjuk” – mondta a Blikknek a koncert egyik résztvevője.

Link másolása
KÖVESS MINKET: