SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Volt felesége engedélyével randizik Lukács Miki

A Tindert is kipróbálta, de nem voltak pozitív tapasztalatai.

Link másolása

Peller Anna és Lukács Miki idén márciusban jelentették be a nyilvánosság előtt, hogy tizennyolc év házasság után válnak, azonban Miki továbbra is kikéri a volt párja véleményét szinte mindenben - írta meg a Blikk.

Miki még arról is megkérdezte Annát, hogy szereplhet-e a Celebrandi című műsorban.

"Természetesen a műsorban való szerepléssel kapcsolatban kikértem Anna véleményét is, aki mindenben támogat engem, elfogadta, hogy felkérést kaptam" – mondta Lukács a lapnak.

"Voltak kisérleteim a Tinderen is, de nem sok pozitív tapasztalattal gazdagodtam. Életidegen volt számomra ez a fajta társkeresési forma, sokszor azt éreztem, a legtöbben hamis képet mutatnak magukról. Persze, volt olyan hölgy, akivel a személyes találkozásig is eljutottunk, de senkivel nem alakult ki mélyebb szimpátia"

– tette hozzá a tévés, aki azt is elmondta, milyen társra vágyik.

"Számomra nagyon fontos egy nőben az empátia, az intelligencia, a kedvesség, illetve az, hogy ne csupán magával foglalkozzon. Nyilvánvalóan nincs garancia arra, hogy a műsornak köszönhetően találok majd társat, de ha mégis, az hosszú folyamat lesz, mire teljesen beengedem az életembe, hiszen van egy kislányom.

Ám ha úgy hozza az élet, hogy valakivel tényleg elkezdene kialakulni köztünk valami komoly, valószínűleg kikérném az adott hölgyről Anna véleményét is, hiszen továbbra is nagyon fontos számomra, hogy mit gondol. Persze, ez még a jövő zenéje"

- zárta gondolatait Lukács.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Fergeteges sztárparádé volt Osváth Zsolt és párja esküvőjén – aki számít, ott volt
Látványos, szinte showműsor-szerű, zenés táncos ünnepség keretében kelt egybe Zsolt és Patrik.

Link másolása

Örök hűséget fogadott egymásnak szeptember 10-én Osváth Zsolt és szerelme, Patrik – derül ki az influenszer Instagram-csatornájáról.

Zsolt elárulta azt is, azért vasárnapra tették az esküvő időpontját, hogy médiában dolgozó ismerőseik is jobban ráérjenek. Szeptember 10-e egyébként pont a ZshowTime YouTube-csatornáról ismert sztár elhunyt édesanyjának születésnapja is.

A Blikk megtudta: a menyegzőn igazi sztárparádé volt. A lapnak Zsolt elárulta, három dologban teljesen biztosak voltak: az egyik, hogy a bevonuló zenéjüket Vásáry André énekelje, a második, hogy a Margaret Island zenéljen a lagziban, a harmadik pedig, hogy Kiss Márk tervezze a ruhájukat.

Az Instagramra feltöltött fotókon jól kivehető, hogy az Exatlonból ismert Tóth Janka volt az egyik koszorúslány, továbbá Köllő Babett a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében osztotta meg, hogy ő is a násznéppel ünnepelte az ifjú párt.

Mellette pedig feltűnt még Kollányi Zsuzsi és Tolvai Reni is. A vacsoraasztalnál is közzétett egy videót, melyből kiderült, hogy Kiss Márk, Tolvai Reni, Vásáry André, Horváth Tamás és a felesége, Andi, Balázs Andi, illetve Vincze Tünde mellett ült. A felvételen Babett éppen az arany evőeszközökkel viccelődött a többiekkel, akikkel hol az arcukra, hol a dekoltázsukba helyezték a kanalakat – írja a Blikk.

„Meglehet, sokan gondolják, a papír nem számít. Valóban nem. De a szeretteid körében, a szerelmünket ünnepelve esküt tenni, életünk eddigi legcsodálatosabb napja volt. És ez számít. Patrik a férjem és én az övé. Nincs feleség, nincs menyasszony. Férfiak vagyunk, továbbra is”

– írta képei mellé Osváth Zsolt.

Elárulta azt is, hamarosan már az örökbefogadáson is gondolkodnak, még ha a magyar törvények ezt jelentősen meg is nehezítik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Blikk: Szoboszlai Dominik szakított a barátnőjével, Gécsek Fannival
Váratlanul szakíthatott a focista és az ismert magyar sportoló lánya, legalábbis többen erre következtettek abból, hogy eltűntek a közös képeik a közösségi oldalakon.

Link másolása

Az Origo szúrta ki, hogy Dominik és barátnője, Gécsek Fanni közösségi oldalairól eltűntek a közös fényképek, ebből pedig arra következtettek, hogy 3 év után véget vetettek a kapcsolatuknak.

A Blikk úgy tudja, hogy a fiatalok valóban szakítottak, így Szoboszlai szingliként folytatja az életét.

Gécsek Tibor kalapácsvető olimpikon lánya, Gécsek Fanni 2020 óta alkotott egy párt Szoboszlai Dominikkal.

Fannit először akkor hozták kapcsolatba a focistával, amikor 2020 decemberében a Salzburgtól Lipcsébe igazolt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Kováts Adél megrázóan őszintén mesélt édesanyja haláláról és lánya betegségéről
A színésznő számára 2021 pokolian nehéz év volt, édesanyja betegségét már csak akkor vették észre, amikor késő volt.

Link másolása

Kováts Adélnak 2021-ben számos csapással kellett megküzdenie: édesanyja elhunyt, lánya pedig életveszélyes állapotban került kórházba. Most őszintén mesélt erről az időszakról a Nők Lapjának.

"2021 januárjában történt. Mire megtudtuk, hogy gyógyíthatatlan beteg, már csak hetei voltak hátra. Felemelő volt látni, hogy az én csodálatos, impulzív és tevékeny anyám milyen méltósággal fogadja el ezt a tényt, és használja ki az utolsó pillanatig az időt arra, hogy mindent elrendezzen maga körül. Először is felhívta a legközelebbi embereit, rokonait, ismerőseit, a volt főnökét, az orvosát, és megköszönte nekik a segítséget és az együtt töltött időt. Nem győztem csodálni a lelkierejét.

Amikor eljött az idő, annyit mondott nekünk: »A Covid nekem a barátom, mindent egybevetve ezek időskorom legszebb napjai, mert együtt lehetek veletek.« Így volt. 2020 novemberében bezárt a színház, így végigkísérhettem édesanyámat az úton"

- mesélte a megrendítő részleteket a színésznő.

"Rozi végig velünk volt, de szilveszter éjjel, miközben anyut ápoltuk, egy söntelzáródás miatt életveszélyes állapotban kórházba került. Iszonyú fél év vette kezdetét, többször is meg kellett műteni. Felhívtam Izing Klára asztrológust, akivel szoros kapcsolatban vagyunk: »Klári, mi történik most velünk?« »Ugyanaz a bolygóállás, mint Rozi születésekor« ‒ felelte. Nem is jöttünk ki belőle júniusnál előbb, akkorra konszolidálódott a helyzet.

2021 életünk egyik legnehezebb éve volt. Azóta azonban kiadták Rozi könyvét, és felvették az egyetemre. Gondolhatod, mit érzünk most. Egyfelől elégtétel ez azokkal szemben, akik nem bíztak a lányomban, másfelől hatalmas eredmény ahhoz képest, hogy Rozi ezt sokszor széllel szemben, a hendikepjével küzdve érte el. Számomra a legbiztatóbb az, hogy azt hiszem, rátalált az útjára. A könyve és most az egyetem által új lehetőségek nyílnak számára" - mondta bizakodva Kováts Adél.

(Via Blikk)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kórházba kellett vinni, pénteki fellépését is lemondta G.w.M.
A rapper lemondta a Szüreti Mulatságon való fellépését Abaújszántón, minderről a szervezők számoltak be a közösségi oldalukon.

Link másolása

A G.w.M. nevű rapper (polgári nevén Varga Márk) szeptember 22-én az abaújszántói szüreti mulatságon lépett volna fel, de a helyi művelődési ház szerdai posztja alapján a koncert elmarad, mert a rapper kórházi ellátásra szorult.

"Most kaptuk a rossz hírt! G.w.M betegség miatt kórházba került, így sajnos lemondta a Szüreti Mulatságon való fellépését. Bízunk benne, hogy a műsor közvetítője ilyen rövid idő alatt is talál hasonló színvonalú fellépőt. Megértésüket köszönjük!"

– olvasható a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár Facebook-oldalának bejegyzésében, amit a 24.hu szúrt ki.

Link másolása
KÖVESS MINKET: