A Rovatból

Videó: térden állva kért bocsánatot az indiánoktól az amerikai tábornok fia

Az ifjabb Wesley Clark elmondta, mennyire sajnálják, hogy bántották az őslakosokat. Az indiánok vezetője elfogadta a bocsánatkérést.

Link másolása

December 4-én amerikai veteránok ezrei vándoroltak a Standing Rock nevű indián rezervátumba, hogy meglátogassák a North Dakota Access Pipeline nevű olajvezeték megépítése ellen békésen tiltakozó indiánközösséget, amely végül megakadályozta a vezeték létrejöttét. Erről az ügyről december 5-i cikkünkben írtunk részletesen.

Az ifjabb Wesley Clark és az ifjabb Michael Wood most az amerikai nép nevében kértek bocsánatot az indiánoktól - nem kifejezetten a fenti történések, hanem általában a tömeges népirtások miatt, amit elődeik követtek el.

A tábornok fia többek közt olyan dolgokat gyónt meg népe nevében, mint az indiánok területeinek elfoglalása, az ásványok kibányászása hegyeikből, a velük kötött szerződések megszegése és a szándék, hogy eltöröljék az indián nép nyelvét.

"Olyan sokféle módon bántottunk benneteket. Azért jöttünk, hogy elmondjuk: sajnáljuk. Szolgálatotokra állunk és bocsánatotokért könyörgünk"

- mondta Wes, majd társaival együtt térdre borult a lakoták gyógyítója és spirituális tanácsadója előtt.

Az amerikai tábornok fiának megható bocsánatkérése:

A ceremónia indián énekkel folytatódott, azután pedig a lakoták vezetője fogadta a bocsánatkérést. Wesley gesztusának külön hangsúlyt ad, hogy édesapja nyugalmazott amerikai tábornok, a NATO és szövetségesei volt európai főparancsnoka.

Sziúk, dakoták, lakoták

A sziú nyelv az Észak-Amerika központi vidékén honos sziú nyelvcsaládba tartozó nyelv. Mintegy 33 000-en beszélik, részben az Egyesült Államokban, részben Kanadában. Három főbb helyi változata van:

- lakota (másképpen lakȟóta, teton, teton sziú)

- nyugati dakota (másképpen jankton-janktonáj vagy dakȟóta)

jankton (Yankton, Iháŋktȟuŋwaŋ)

janktonáj (Yanktonai, Iháŋktȟuŋwaŋna)

- keleti dakota (ill. szanté-sziszéton vagy dakhóta)

szanté (Isáŋyáthi: Bdewákhathuŋwaŋ, Waȟpékhute)

sziszéton (Sisíthuŋwaŋ, Waȟpéthuŋwaŋ)

A fenti felosztás szerint a lakota, dakota, és nakota nem más, mint egyetlen nyelv dialektusai.

Forrás: Wikipédia

Ha mindez szerinted is szép és nemes gesztus, akkor oszd meg a cikket!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos karambol a Ferihegyi gyorsforgalmin: ketten meghaltak, a baleset okozóját még keresik
A vétkes sofőr elmenekült a helyszínről, többen meg is sérültek a balesetben.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel 10 óra környékén a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton — írja a police.hu.

A rendőrség adatai szerint egy, a város irányába haladó bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemből közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, a bolgár autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről, utánuk hajtóvadászatot indítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó a hajnali Ferihegyi úti halálos baleset mentéséről – roncsok mindenfelé
A vétkes sofőrt még keresik, mivel elmenekült a helyszínről. A múlt század közepén épült ferihegyi gyorsforgalmi úton sajnos gyakoriak a frontális ütközések.

Link másolása

Korábban megírtuk, hogy tömegbaleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A vétkes sofőr elmenekült.

A következő videóban mutatjuk, mi maradt az autókból, és hogyan mentettek a katasztrófavédelem munkatársai:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúzott párja a hétvégi repülőtragédia áldozatától
Búcsúzó sorokat tett közzé a hétvégén Martonvásár és Ráckeresztúr között repülőbalesetben meghalt dr. Magyari József szerelme.

Link másolása

A Blikk idézi a gyászoló özvegy sorait:

Szomorú szívvel értesítelek Benneteket, hogy szeretett Társam, Petikém Édesapja, dr. Magyari József szombat délelőtt repülőgép-szerencsétlenségben, hirtelen elhunyt. Ebben a nehéz helyzetben csendre és nyugalomra van a családnak szüksége. Kérem, ezt tartsátok tiszteletben! A temetésről később küldök tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, Bessenyei Péter kisgépe

akkora erővel csapódott földbe, hogy munkagépekkel kellett kiásni az utasteret.

A baleset másik áldozata egy 26 éves férfi volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Sátorvassal ütötte várandós párját egy balatoni strandon egy férfi, hajánál fogva a földre is rántotta
A brutális támadót hamar elkapta a rendőrség, börtön várhat rá, annál is inkább, mivel korábbról volt már egy felfüggesztettje.

Link másolása

A Marcali Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen, aki strandolás közben támadta meg a párját.

A vád szerint a harmincas éveiben járó férfi és az élettársa 2023 májusában, egy balatonberényi szabad strandra érkeztek, ahol közösen állították fel a sátrukat. Nem sokkal később azonban vitázni kezdtek, melynek során a vádlott trágár kifejezések közepette, kiabálva szidalmazta a párját – írja az ügyészség.

A vita során a nő távozni akart a helyszínről, amit a vádlott úgy akadályozott meg, hogy

a hajánál fogva a földre rántotta párját, majd az egyik negyvenöt centiméteres, alumíniumból készült sátorrúddal kezdte ütlegelni.

A jelenetet látva a közelben strandolók értesítették a rendőrséget.

Vádiratában az ügyészség a férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, kiegészítve azzal, hogy a bíróság egyúttal a vádlott korábbi, felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének végrehajtását is rendelje el.

Link másolása
KÖVESS MINKET: