Új hírek Sallai Nóráról: A történtek ellenére pozitív, jókedvű és elszánt, szeretne felgyógyulni és újra a régi lenni
A színésznő már otthonában lábadozik, ahol szeretteitől minden segítséget megkap. Az orvosok most úgy látják, nem szükséges, hogy újra befeküdjön a klinikára.
Egy hónapja derült ki, hogy a súlyos balesetet szenvedett Sallai Nóra hazatérhetett a kórházból. Akkor az orvosok úgy ítélték meg, hogy a tavaly szeptember 27-én Alsónémediben tragikus balesetet szenvedett színésznő felépülése lassan, de jól halad.
A Blikk később úgy értesült, hogy mivel az otthoni rehabilitációja olyan sikeres, így nem szükséges újra visszatérnie a klinikára.
"Sokkal jobban van, amióta újra otthon lehet, és ezt az orvosok is látják rajta. A történtek ellenére pozitív, jókedvű és elszánt. Szeretne felgyógyulni amilyen hamar csak lehet, és újra a régi lenni. Ezért mindent megtesz, és a szerettei is segítik, amiben csak tudják. Továbbra is a nap minden percében van mellette valaki, de egyre kevesebb segítségre van szüksége. Természetesen a kórházba azért rendszeres időközönként vissza kell járnia vizsgálatokra és kezelésekre"
– mondta el a lapnak egy forrásuk, aki még azt is hozzátette, hogy a színésznő szellemileg már újra a régi.
"Teljesen képben van mindennel, és amiről lemaradt az elmúlt hónapokban, azt is igyekszik pótolni. Szeretné minden téren újra felvenni a fonalat, és ez abban is segít neki, hogy ne csak a baleset körül járjanak a gondolatai".
Sallai Nóra 2024. szeptemberében szenvedett súlyos balesetet, melyben ötéves kisfia a kórházba szállítás után pár nappal meghalt. A színésznő is életveszélyes állapotban volt, az orvosok sokat küzdöttek az életéért és felépüléséért.
Egy hónapja derült ki, hogy a súlyos balesetet szenvedett Sallai Nóra hazatérhetett a kórházból. Akkor az orvosok úgy ítélték meg, hogy a tavaly szeptember 27-én Alsónémediben tragikus balesetet szenvedett színésznő felépülése lassan, de jól halad.
A Blikk később úgy értesült, hogy mivel az otthoni rehabilitációja olyan sikeres, így nem szükséges újra visszatérnie a klinikára.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ganxsta Zolee és Stohl András szereplésével indított reklámokat a Nissan magyarországi importőre, amelyekben a poénok között visszatérő elemként jelent meg, hogy a nők nem tudnak vezetni, és gyakori volt az erotikus áthallás is.
A Nem tehetsz róla, tehetsz ellene szervezet megkereste a Nissant az ügyben. A cég európai régiójának kommunikációs alelnöke közölte, hogy a kampányt a magyarországi importőrük készítette, és a Nissan nem hagyta jóvá. Azonnali eltávolítását kérték minden médiacsatornáról, és ez a folyamat már zajlik. Hozzátették, hogy számos e-mail érkezett hozzájuk a reklám miatt, és elnézést kérnek érte.
A kampány nemcsak a női jogvédő szervezetnél, hanem a hírességek körében is nagy felháborodást keltett. Vályi István, újságíró hosszú Facebook-bejegyzésben fejezte ki csalódottságát.
„Primitív, ostoba és végtelenségig prosztó. Régen a Nissan nem erről szólt. Remélem eljut az európai központba is, ha már volt olyan hülye, aki jóváhagyta és aki szerint ez vicces és ez ösztönzi majd vásárlásra a vevőket. 2025-ben”
– írta.
Hozzátette: szerinte, aki ezt a reklámot kitalálta és jóváhagyta, „a létező legmesszebb van attól, amire azt mondhatnánk ma, hogy intelligens ember.”
A téma a Rádió 1 reggeli műsorában is terítékre került. Ráskó Eszter szerint a humor szubjektív, ő nem érzi magát sértve, de szerinte ennél sokkal jobbat is lehetett volna készíteni. Sebestyén Balázs úgy látja, hogy a politikai korrektség ma már mindent elsöpör, és hasonló szexista autóreklámokat hozott példaként Németországból.
A műsorvezetők egyetértettek abban, hogy egy rossz reklám is hasznos lehet, ha sokan beszélnek róla.
„Szerintem meg nem tudtok parkolni, ez ilyen egyszerű. Ahogy mi nem tudunk többfelé figyelni, ti meg nem tudtok parkolni. Sajnos, vannak dolgok, amiken még a píszí sem fog változtatni”
– mondta Sebestyén Balázs, mire Ráskó Eszter kihívta egy parkolási versenyre.
Ganxsta Zolee és Stohl András szereplésével indított reklámokat a Nissan magyarországi importőre, amelyekben a poénok között visszatérő elemként jelent meg, hogy a nők nem tudnak vezetni, és gyakori volt az erotikus áthallás is.
A Nem tehetsz róla, tehetsz ellene szervezet megkereste a Nissant az ügyben. A cég európai régiójának kommunikációs alelnöke közölte, hogy a kampányt a magyarországi importőrük készítette, és a Nissan nem hagyta jóvá. Azonnali eltávolítását kérték minden médiacsatornáról, és ez a folyamat már zajlik. Hozzátették, hogy számos e-mail érkezett hozzájuk a reklám miatt, és elnézést kérnek érte.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Olyan, mintha a pótapám lenne” – mondta Szőke Zoltánról a Pokoli rokonok színésznője
A fiatal színésznő számára a Barátok közt egykori sztárja nemcsak kolléga, hanem egyfajta mentor is maradt. Pásztor Virág új tervekről, szakmai kihívásokról és parkolási bírságokról is mesélt.
Pásztor Virág, a Pokoli rokonok fiatal színésznője igazán szerencsésnek mondhatja magát: nemcsak édesapjára, hanem sorozatbeli „apukáira” is mindig számíthat. Különösen igaz ez Szőke Zoltánra, akivel még a Barátok közt forgatásán alakított ki szoros kapcsolatot. Most, hat év után újra apa-lánya párost alakítanak, de ezúttal a színpadon.
„Emlékszem, már a casting napjától ő és Varga Iza szinte „örökbe fogadtak”, kialakult egy olyan kapcsolódás, amely ritka. Tudom, hiszen a Barátok közt után több sorozatban is szerepeltem, és ugyan jó, kollegiális viszony jött létre mindenkivel, de nem lettek ennyire fontos részei az életemnek” – mondta Virág a Blikknek.
A fiatal színésznő szerint Szőke és Varga Iza olyan számára, mintha pótapa és pótanya lennének, mindig számíthat rájuk. Így különösen örült, amikor felkérték a Bánfalvy Stúdió Abigél című előadására, amelyben Vitay Georginát játssza, míg Szőke Zoltán az édesapját, Vitay tábornokot alakítja.
„Nem beszéltünk előtte, és bár ő sejtette, hogy én leszek a lánya, én csak az olvasópróbán tudtam meg, de nagyon örültem neki. És annak is, hogy az Abigélben benne van Varga Iza is, aki ugye, az anyukámat alakította a Barátok köztben” – mesélte Virág.
Amikor arról kérdezték, hogy Szőke Zoltán vagy Árpa Attila a jobb „képernyős apuka”, így válaszolt:
„Teljesen más a két ember és a két helyzet is. A Pokoli rokonokban egyenlő színészi partnerként dolgozunk együtt. Amikor 16 évesen bekerültem a Barátok közbe, még az életem elején jártam, s jól jött valaki, aki segített, támogatott.”
A fiatal tehetség az utóbbi években több népszerű sorozatban is szerepelt, néha egyszerre kettőt is forgatott. Most egy nyugodtabb időszakot él meg, amit igyekszik hasznosan eltölteni: újra foglalkozik a tánccal és az énekkel, mivel eredetileg musicalszínésznő szeretett volna lenni.
Bár most kevesebb a hajtás, előfordul, hogy annyira hektikussá válik a napja, hogy kisebb hibák becsúsznak – például elfelejti meghosszabbítani a parkolását, ami miatt több büntetést is kapott.
„Ha lenne újévi fogadalmam, biztos az lenne, hogy próbálok jobban odafigyelni, mert sajnos jó pár büntetésem van” – vallotta be Virág, hozzátéve, hogy sosem parkol szabálytalanul, csak a hosszabbításról feledkezik meg.
Pásztor Virág, a Pokoli rokonok fiatal színésznője igazán szerencsésnek mondhatja magát: nemcsak édesapjára, hanem sorozatbeli „apukáira” is mindig számíthat. Különösen igaz ez Szőke Zoltánra, akivel még a Barátok közt forgatásán alakított ki szoros kapcsolatot. Most, hat év után újra apa-lánya párost alakítanak, de ezúttal a színpadon.
„Emlékszem, már a casting napjától ő és Varga Iza szinte „örökbe fogadtak”, kialakult egy olyan kapcsolódás, amely ritka. Tudom, hiszen a Barátok közt után több sorozatban is szerepeltem, és ugyan jó, kollegiális viszony jött létre mindenkivel, de nem lettek ennyire fontos részei az életemnek” – mondta Virág a Blikknek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Boráros Gábor nemcsak a ringben, hanem az utcán is keveredett már balhékba. Az MMA-harcos elárulta, hogy két alkalommal is verekedés lett egy konfliktus vége, és az egyik eset miatt a bíróság is elítélte.
Boráros a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsorban beszélt arról, hogy bár mindig a sport volt az élete, előfordult, hogy az utcán is ütött.
„Életemben kétszer vertem meg valakit, úgy, hogy az utcán, ingyen és nem sport keretein belül”
– mesélte a harcos. Hozzátette, hogy az egyik esetben ő hibázott, a másiknál pedig éppen el akarta kerülni a verekedést.
„Ahogy odaléptem közéjük, hogy nehogy balhé kerekedjen ki belőle, puff, kaptam egyet, de azonnal” – idézte fel az egyik esetet. Boráros szerint az ütés után már nem tudott máshogy reagálni.
„Aztán én is gyorsan üzemmódot váltottam, dirr-durr legépeltem valakit”
– mondta a sportoló.
A verekedésnek azonban komoly következményei lettek, az ügy bíróságra került.
„Így utólag én voltam az, aki megszívta, mert hát, a bíróságon elítéltek”
– ismerte el Boráros.
„Kaptam nyolc hónapot négy évre felfüggesztve, súlyos testi sértését, mert eltörtem az állkapcsát meg kivertem a fogait valakinek”
- fogalmazott.
A teljes beszélgetés péntek este 19 órától lesz látható a Frizbi TV YouTube-csatornáján.
Boráros Gábor nemcsak a ringben, hanem az utcán is keveredett már balhékba. Az MMA-harcos elárulta, hogy két alkalommal is verekedés lett egy konfliktus vége, és az egyik eset miatt a bíróság is elítélte.
Boráros a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsorban beszélt arról, hogy bár mindig a sport volt az élete, előfordult, hogy az utcán is ütött.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Selma Blair nemrég Drew Barrymore talkshow-jában mesélt arról hogyan ért véget elég hamar az első randija Robbie Williamsszel.
A színésznő elárulta, hogy évekkel ezelőtt egy találkozó után hazavitte a lakására Robbie Williamst.
Mielőtt bármi történhetett volna, az énekes kinyitotta a hűtőszekrényt, majd meglepő módon így szólt: „Mennem kell!”
– mesélte Blair.
Ezután többé nem is találkoztak ilyen helyzetben.
Blair kíváncsi volt, mi állhatott a furcsa távozás mögött, ezért közös ismerőseiken keresztül utánajárt a dolognak.
„Közölték, hogy Robbie azt mondta, üres volt a hűtőm, így tisztában volt vele, hogy nem vagyok főzős típus, ami neki fontos”
– árulta el.
A színésznő nem neheztelt az énekesre, sőt, utólag meg is értette a döntését. „Nem haragszom rá, sőt gratulálok, mert jól tudta, hogy egy nőnek meg kell tölteni a férfi pocakját” – tette hozzá.
Blair szerint Williams jól mérte fel a helyzetet, mert akkoriban valóban nem sok minden volt a hűtőjében. „Maximum egy felbontott pezsgő és némi sütemény” – ismerte el.