SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Tóth Andi mindent elárult legújabb botrányáról: „Mindent a nyakamba varrtak, a színészek is azt az infót kapták, hogy én a szar vagyok”

A vádakra maga Tóth Andi is reagált, aki közösségi oldalán, a 24 órán át elérhető Instagram-posztban számolt be a közte és a Hazatalálsz című sorozat gyártója közötti konfliktusról.

Link másolása

Újabb botrány robbant ki Tóth Andi körül - írta meg a Blikk annak kapcsán, hogy az énekesnőt le akarták cserélni egy tévésorozat forgatása közben.

Egy neve elhallgatását kérő informátor szerint durván kiakadtak a Hazatalálsz stábtagjai a fiatal énekesnőre, mivel állítólag nem lehetett rá számítani a forgatások ideje alatt.

"Többször is – összesen talán négyszer – veszélyeztette a forgatást azzal, hogy előző nap késő este mondta le a forgatási napot a menedzsere útján, betegségre hivatkozva. Ezzel jelentős anyagi hátrányt okozott a produkciónak. Olyan is megtörtént, hogy az íróknak egy éjszaka alatt kellett újraírniuk a forgatókönyvet, hogy a másnapi forgatási nap ne maradjon el teljes mértékben Andi miatt. Néhány stábtagot annyira megviselt a szituáció, az Andi okozta létbizonytalanság, hogy elsírták magukat”

- mondta a hot! magazinnak a névtelen informátor.

Az ügy itt még nem ért véget: a vádakra maga Tóth Andi is reagált, aki közösségi oldalán, a 24 órán át elérhető Instagram-posztban számolt be a közte és a sorozat gyártója közötti konfliktusról.

"Az, hogy legalább négyszer lemondtam a forgatási napokat már ott vérzik, hogy igazából összvissz három forgatási napom volt végig. A következő évadban csak három napot forgattam, annyit szerepelek benne. Ezt a sorozatot egy más gyártóval csinálja most a TV2, akikkel nulla darab tapasztalatom van egyelőre, pedig azért volt dolgom már egy párral. Soha nem érkezett rám panasz, soha a tíz évem alatt. Ez az egyetlen gyártócég, aki panaszkodott rólam, legalábbis próbált panaszkodni, nem túl sok sikerrel"

- kezdte sorait Tóth Andi, majd így folytatta:

"Három darab forgatási napom volt egyébként valóban négyről volt szó, de próbálták összezsúfolni, hogy minél kevesebbet kelljen fizetniük, nyilvánvalóan.

Na most ezeknek a forgatásoknak úgy kéne zajlani, hogy egy mindentudó ember ír egy csodálatos diszpót, amiben elmondja, hogy te ekkor forgatsz, ennyit, ezt tanulod meg. Hogyha nyáron vannak a forgatások akkor mit tudom én, tavasszal elküldik, vagy legalább egy hónappal előtte, hogy lásd a nyaradat, ugyanis nyilván nem ebből fogsz megélni, nem ez az A opciód, viszont k*rva szívesen csinálod.

Na már most ők nem eszerint működnek és úgy gondolják, hogy ők kedden szólnak, szerdán te ott teremsz... és ez nem feltétlenül szimpatikus mivel senki nem szeretné úgy tölteni a nyarát, hogy fogalma sincs, hogy mikor hívják be forgatni."

A híresség azt is hozzátette, hogy olyan még soha nem történt, hogy az utolsó pillanatban lemondjon egy időpontot.

"Olyan történt, hogy az első forgatási napom simán zajlott... a másodikon már volt dolgom és amikor jelezték, hogy aznap forgatnék én jeleztem, hogy nem! És ők ilyenkor nem azt csinálják, hogy szólnak akkor a stábnak, hogy na a két hét múlvai jelenet mégsem tud megvalósulni, mert Andi nem ér rá, hanem várnak előtte napig, majd rád kenik a sz*rt, hogy Andi most lemondta utolsó pillanatban"

- tette hozzá Tóth Andi.

"Próbáltunk velük szépen kommunikálni, Isti a menedzserem és jóbarátom ugye próbálta velük minél kedvesebben megbeszélni ezt az egészet. Amikor ez nem járt sikerrel jött részükről a fenyegetőzés, mert akkor már gondolom kétségbeesettek voltak és az igazgató sem ordít velem, sőt!

Akkor jött ez a lecserélünk, és akkor én is beleszálltam, hogy nyugodtan, én nem sértődöm meg, én nem vagyok haragtartó... de nem fogom elvinni a balhét a hátamon azért mert a négy helyett három olyan forgatási napra raktok ami nincs előre leegyeztetve, illetve nekem nem jó és ezt szépen közlöm időben, hogy nem jó"

- osztotta meg a történetét az énekesnő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Mi történhetett? Nem tér vissza egy korábbi győztes a Dancing with the Stars leginkább várt produkciójába
Az egyik produkció nem lesz teljes a Dancing with the Stars szombati döntőjében. Tóth Andi a közösségi oldalán posztolt egyet.

Link másolása

Az utolsó adásra készülnek a versenyben maradt párok: Mikes Anna és Krausz Gábor, Stana Alexandra és Marics Peti, valamint Lissák Laura és T. Danny három-három koreográfiát táncolnak majd a színpadon.

A Blikk szúrta ki, hogy Andrei Mangra nem lesz ott a műsor szombati döntőjében.

Korábbi párja, Tóth Andi a korlátozott ideig elérhető Instagram-sztorijában mesélt a próbákról:

"Bocsánat, hogy el vagyok tűnve, csak nagyon próbálunk, nagyon koncentrálunk, és el vagyunk fáradva, de Berci egy igazi hős, ezt szerettem volna mindenképp leszögezni, mert hát ugye három csajszival táncol most. Brutál! Nagyon remélem, hogy a műsor tetszeni fog mindenkinek, igyekezni fogunk!"

- írta Tóth Andi a közösségi oldalán.

Andi táncpartnere, Andrei Mangra a műsor második évadát nyerte meg korábban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Drámai pillanatok: T. Danny és Lissák Laura lett a harmadik a Dancing with the Starsban
A versenyzők megrendülten és könnyeiket nyelve búcsúztak a versenytől. Társaik köréjük állva, ölelve próbálták vígasztalni őket. Hamarosan kiderül, ki nyeri a táncversenyt.

Link másolása

A közönségszavazatok alapján T. Danny és Lissák Laura búcsúztak a Dancing with the Stars versenyéből. Mindketten szomorúan, és könnyeikkel küszködve köszönték meg egymásnak a közös munkát.

Laura szerint tánctudást tekintve Danny nyerte a versenyt. Danny pedig úgy vélte, hogy tanára megmutatta, hogy két méter fölött is lehet táncot tanulni.

Így a döntőbe Krausz Gábor és Marics Peti, valamint tánctanáraik-partnereik Stana Alexandra és Mikes Anna között dől el, hogy ki lesz az idei verseny győztese.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Krausz Gábor elárulta: „Anna a testével takarta a fejem, hogy ne látszódjanak a könnyeim”
A sztárséf nem hitt abban, hogy sikerül a döntőbe is bejutniuk. Igazi sokként érte, mikor meghallotta a nevüket.

Link másolása

Krausz Gábornak nagy meglepetést jelentett, hogy a közönség bejuttatta táncos partnerével, Mikes Annával együtt a Dancing with the Stars döntőjébe.

A Story magazinnak a séf elmondta:

„Úgy vagyok vele, hogy ez nekünk már jutalomjáték. Két fantasztikusan táncoló srác van még ott a döntőben, szóval teljesen mindegy, milyen helyezést érünk el. Tanuljuk meg jól az új koreográfiát, táncoljunk egy nagyon jót, az pedig, hogy a végeredmény mi lesz, részletkérdés. Én már így is túlteljesítettem a tervet azzal, hogy bejutottunk a döntőbe”.

Bevallotta, hogy nem nagyon hitt abban, hogy az elődöntőből továbbjutnak:

"A legutóbbi adás előtt azt éreztem, hogy kiesünk, Anna azt mondta, továbbjutunk. Aztán ez az érzés megfordult, aztán újra vissza. Sokként ért, amikor továbbjutóként kimondták a nevünket. Bevallom, amikor mentünk fel a lépcsőn, Anna a testével takarta a fejem, hogy ne látszódjanak a könnyeim"

- mesélte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Horváth Gréta őszintén vallott a depressziójáról: „Csontig rágtam magam belülről”
Az influenszer pár éve alatt 31-32 kilót fogyott, rájött arra, hogy mi okozta a gondokat nála, és ma már úgy érzi, hogy jól érzi magát a bőrében.

Link másolása

Horváth Gréta a Palikék Világa by Manna vendége volt és őszintén beszélt korábbi depressziójáról, és arról, hogyan változott meg az élete az elmúlt két évben.

„Felvérteztem magam elég keményen. Nem szeretek nagy szavakat használni, de azt szoktam mondani anyunak, hogy én a régi Grétát teljesen eltemettem” – árulta el Gréta.

„Nagyon sok mindenen kellett formálódnom belülről is, most oké, hogy van egy látványos átalakulásom, ezt most hagyjuk is, de az, hogy belül min mentem keresztül, az sokkal látványosabb”.

Az influenszer pár éve alatt 31-32 kilót fogyott. Elárulta azt is, hogy tavaly komoly depresszióval kellett megküzdenie, amihez még szakemberek segítségét is igénybe vette. A gondokról is mesélt:

„Nagyon fontos az, hogy milyen ember mellett vagy, vagy milyen közegben létezel. Vannak emberek, akik elfáradtak egy idő után és nincsenek egymásra jó hatással. A válásom után volt egy nehéz időszakom, aztán jött a fellendülés”

– mondta el a beszélgetésben.

„Csontig rágtam magam belülről. Amikor állsz a konyhában, kívülről az látszik, hogy neked semmi bajod nincs, de belül harcokat vívok. Milyen érdekes, hogy kettő éve nem voltam megfázva.

Előtte pedig konkrétan háromhavonta volt arcüreggyulladásom, folyamatos köhögés a ki nem mondott dolgoktól, tüdőgyulladás, mellhártyagyulladás, tehát állandóan beteg voltam. Kettő éve nem vagyok beteg".

Szóba került az is, hogy ma már jól érzi magát a bőrében.

„Lehetek nő és nekem ez nagyon jó érzés, hogy végre nem kell olyan párkapcsolatban lennem, ahol nekem kell p...csöket növeszteni” – mondta.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET: