SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Több százan árulják a jegyeiket a hétvégi Azahriah-koncertek előtt, ez lehet az ok

Természetesen sokan voltak, akik azért vásároltak be a jegyekből, hogy azokat később majd haszonnal adhassák el. Ez lehet az egyik oka a tömeges eladásoknak.


Pénteken lesz Azahriah triplakoncertjének első napja a Puskás Arénában: az énekes fellépése akkora érdeklődést váltott ki Magyarországon, hogy végül három koncertet kellett szervezni erre a májusi hétvégére.

A Világgazdaság azonban arról ír, hogy sokan próbálják meg az utolsó pillanatban értékesíteni a belépőjüket.

A még tavaly októberben kifejezetten erre a célra létrehozott, mostanra hatezer fősre duzzadt Facebook-csoportban csak az elmúlt héten majdnem 600 bejegyzés született, és ezekben szinte mind az eredeti tulajdonosok kínálták eladásra a belépőjüket.

A Ticketswap oldalán pedig a három koncertre nagyjából 3000 jegy keresi gazdáját, és mivel a három koncertre nagyjából 120 ezer jegyet állíthattak ki, így csak ezen a felületen a belépők 2,5 százaléka kering.

A lap írásban megkereste a Broadway jegyirodát, hogy információt kérjen egyrészt az újra forgalomba hozott jegyekről, másrészt, hogy voltaképpen hány jegyet adtak el eddig, de az iroda csak későbbre ígértek tájékoztatást.

Természetesen sokan voltak, akik azért vásároltak be a jegyekből, hogy azokat később majd haszonnal adhassák el - ez lehet az egyik oka a tömeges eladásoknak. Sokan pedig azért adhatják el a jegyeiket, mert egyszerűen közbejött valami (családi program, munkahelyi elfoglaltság, stb.), és nem tudnak elmenni a Puskás Arénába.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Pásztor Anna elszólása után robbant a bomba: a 60 éves Bochkor Gábornak jóval fiatalabb barátnője van
A rádiós egy hónappal ezelőtti születésnapi buliján, a Kongresszusi Központban mutatta be boldogan választottját. És nemcsak a barátai, hanem a legfontosabb személy, Nóra, Bochkor lánya is ott volt az eseményen.
Fotó: YouTube - szmo.hu
2024. június 24.



Már nem szingli a 60 éves műsorvezető! A híres énekesnő egy rádiós műsorban kotyogta ki, hogy Bochkor Gábor új barátnője már találkozott is a lányával, Nórával. A sztori igazán pikáns, hiszen amióta a Retro Rádió műsorvezetője szakított Várkonyi Andreával, nem szívesen beszél a magánéletéről. Most azonban a Blikk megírta ezt a friss információt, amit Anna nem tudott magában tartani.

A dolog úgy derült ki, hogy Pásztor Anna Bochkor Gábor és Lovász László műsorában viccelődött arról, hogy a műsorvezető tartozik neki. És ebben a humoros szituációban elszólta magát, hogy találkozott már Bochkor új kedvesével. „De mivel tiszteletben tartom a párkapcsolatod, hiszen volt is alkalmam találkozni a kedves hölggyel, ezért gondoltam, nem rontanék bele, és legyen édes hármas” – poénkodott Anna.

A Blikk szerint a rádiós egy hónappal ezelőtti születésnapi buliján, a Kongresszusi Központban mutatta be boldogan választottját. És nemcsak a barátai, hanem a legfontosabb személy, Nóra, Bochkor lánya is ott volt az eseményen.

„Látszott rajta, hogy boldog, és nemcsak azért, mert a születésnapját ünnepelték, hanem mert ott volt mellette a lánya és a barátnője is, aki egyébként láthatóan fiatalabb nála, de persze, ez nem meglepő”

– árulta el egy bennfentes, aki szintén részt vett a bulin.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kiderült, hogy miért halt meg tragikus hirtelenséggel az Operettszínház énekese, Vadász Zsolt
A szervezetét megtámadó fertőzés következtében hamar lélegeztetőgépre került, és sajnos a szervei feladták a küzdelmet. A család és a barátok mélyen gyászolnak.


Megrendítő hírt kaptak pénteken a magyar operett rajongói: elhunyt Vadász Zsolt, a Budapesti Operettszínház népszerű énekese és színésze. A szomorú hír kapcsán a Blikk megdöbbentő részletekkel szolgált. Kiderült, hogy egy húsevő baktérium okozta fertőzés néhány nap alatt végzett vele.

A család és a barátok értetlenül állnak a tragédia előtt.

"Még mindenki keresi a szavakat. Egyszerűen senki sem érti, mindez hogyan történhetett meg. Két hete még színpadon volt, nem sokkal később pedig már rosszul lett otthonában"

– mondta egy közeli ismerős. A mentők azonnal kórházba szállították, ahol kiderült, hogy egy húsevő baktérium fertőzte meg. Az orvosok minden tőlük telhetőt megtettek, de Vadász Zsolt állapota gyorsan romlott.

A szervezetét megtámadó fertőzés következtében hamar lélegeztetőgépre került, és sajnos a szervei feladták a küzdelmet.

"Döbbenet, hogy szinte egy pillanat alatt itt hagyott minket"

– mondta könnyeivel küszködve a közeli ismerős. A család és a barátok mélyen gyászolnak, különösen Vadász Zsolt 95 éves nagymamája, édesanyja és özvegye, Lukács Anita, akiért most szerettei vigyáznak éjjel-nappal.

A magyar operett világa pótolhatatlan veszteséget szenvedett Vadász Zsolt halálával.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szandi visszautalta a pénzt az alapítványnak és közös fotót is csinált a rászoruló családdal
Mivel Szandi és férje úgy ítélték meg, hogy a koncerten kevesen vannak, ezért nem léptek fel, csak a gázsit vették fel, amiről később többször jelezték, hogy visszautalnák. Ez végül megtörtént.
Fotó: Facebook - szmo.hu
2024. június 24.



Visszautalta a pénzt Szandi annak az alapítványnak, amely Madaron szervezett le egy koncertet az énekesnővel.

Korábban írtunk róla, hogy a madari jótékonysági koncertnek a szervezői annak ellenére kifizették Szandi 600 ezer forintos gázsiját, hogy az énekesnő végül a kevés eladott jegy miatt nem lépett fel.

Mivel Szandi és férje úgy ítélték meg, hogy a koncerten kevesen vannak, ezért nem léptek fel, csak a gázsit vették fel, amiről később többször jelezték, hogy visszautalnák, ha megkapnák az adatokat arról, hogy hova.

Végül pénteken visszautalták a pénzt.

"Megnyugodott a lelkem, pénteken visszautaltuk a pénzt a jótékonysági Alapítvány számlájára! A férfi aki a múlt heti madari rendezvényre kiközvetített engem, az Alapítvány vezetője, Daniela kérésére sem adta meg Neki a telefonszámunkat, így előzetesen semmit sem tudtunk arról, hogy a rendezvény egy mélyszegénységben élő család megsegítéséről szól.

Az interneten való hosszas keresgélés után pénteken sikerült felvennünk telefonon a kapcsolatot Danielával. Mostanra kiderült, hogy mind a ketten félre voltunk informálva. Ma egy felvidéki fellépésre menet Danielával, ezzel a csodálatos, segítőkész emberrel meglátogattuk a rászoruló családot."

- írta Szandi a közösségi oldalán.

"Rendkívül kedves emberek akik nagyon rossz körülmények között élnek és komoly segítségre szorulnak. Nagyon fáj a szívem, hogy csak utólag tudtuk meg, hogy kiknek a megsegítéséről szól ez a rendezvény. Ott a helyszínen hoztunk egy rossz döntést amit azóta is bánunk. Nagyon sajnálom, hogy így történt és elnézést kérünk azoktól akiket ezzel megbántottunk. Remélem, lesz még mód kárpótolni őket, mert mi nem ilyen emberek vagyunk, számunkra mindig is fontos volt a rászorulók megsegítése."

- áll a bejegyzésben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sipos Péter összefutott Azahriah-val a reptéren: „Valami Azphirin néven mutatkozott be” – fotó
A magyar popzene egy nagy öregje találkozott a legfelkapottabb fiatal sztárral, közös fotó lett a vége.


Találkozott a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a magyar popzene egy nagy öregje és a legsikeresebb feltörekvő csillaga – szúrta ki a Blikk.

Az Irigy Hónaljmirigy alapító tagja, Sipos Péter Azarhiah-val futott össze Ferihegyen. Erről a paródiazenekar a Facebookon posztolt, természetesen a rájuk jellemző humorral fűszerezve:

„Ez a szimpatikus fiatalember, szeretett volna egy sztárral fotózkodni a reptéren. Valami Azphirin néven mutatkozott be, de tudott magyarul.”

A kommentelők között ugyan akadt, aki nem értette a posztszövegben meghúzódó iróniát, de volt, aki egészen mirigyesen reagált. Azt írta: „Ő Magyarország legtehetségesebbnek tartott énekese, akiről mindenki úgy véli, hogy hamarosan világsztár lehet belőle. Mellette meg Azahriah.”

Bár a jelenleg legsikeresebb magyar előadóval láthatóan jó viszonyban áll, korábban Sipos Peti a tehetségkutató műsorokban induló énekesekkel kapcsolatban sarkos véleményt fogalmazott meg.

Link másolása
KÖVESS MINKET: