Terence Hill elmondta, mit gondol a magyarokról

Az olasz színész korábban is járt már nálunk, a város már akkor lenyűgözte. Most a Fem3-ban mesélt élményeiről.

Link másolása

Terence Hill, azaz Mario Girotti olasz színész ma érkezett Budapestre. A 79 éves színész, aki a Bud Spencer emlékére készült a Nevem: Thomas című film promotálása miatt érkezett Budapestre, ám nem először jár nálunk. A Fem3 vendégeként mesélt az első magyar útjáról, a filmekről is és elmondta azt is, mi véleménye a magyarokról.

Nálunk, Magyarországon a mai napig hihetetlen nagy népszerűségnek örvendenek Bud Spencer és Terence Hill pofonosztós filmjei. Az olasz színész már járt is Magyarországon, már akkro elbűvölte a város.

„Szeretek itt lenni, ma reggel is volt egy interjúm gyönyörű helyszínen, a Duna mellett. Egy barátom szép magyar lányt feleségül, akkor két hetet már voltam itt, körbejártam mindent, elmentünk a karácsonyi vásárba is”

- mesélte Terence Hill, aki azt is elárulta, hogy szerinte milyenek a magyarok.

„Nagyon meleg fogadtatást kaptam, különleges itt minden. Barátságos, melegszívű emberek a magyarok”

- monda a színész, akitől azt is megtudhattuk, hogy a sok film közül a kedvence a Az ördög jobb és bal keze.

Terence Hill és Bud Spnecer első igazi közös munkája az Isten megbocsát, én nem! című 1967-ben bemutatott olasz westernfilm volt. Ebbe viszont egy hatalmas véletlennek köszönhetően került be, ugyanis egy sérülés miatt visszalépett egy színész.

A Fem3 stúdiójában ott volt Újréti László is, akit Terence Hill magyar hangjaként ismerünk. Az olasz színész nagyon örül neki, hogy egy ilyen hang szinkronizálja, ugyanis nagyon tetszik neki Újréti hangja.

Terence Hill legújabb filmjéről is megtudhattunk néhány dolgot. A Nevem: Thomas októberben kerül a magyar mozikba. De akár élőben is találkozhatsz kedvenc színészeddel!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
„20 percet volt egyedül” – Nyári Dia 4 éves fiát otthon hagyta, míg az elveszett kutyáját kereste
Az RTL Reggeli című műsorában Nyári Dia színésznő elmesélte kutyája elszökését és megtalálását: egy BKK-sofőr lelt rá az ebre, ő vitte vissza a színésznőnek.

Link másolása

Természetesen meg is kapta a magáét a közösségi médiában. Annyi történt, hogy szombat este férje elvitte a kutyájukat sétáltatni, pórázon, ahogy szokta. Egy füves részen elengedte a kutyát, hadd szaladgáljon. A kutya persze örült a szabadságnak, és elrohant, nem is látták már. Ekkor szólt a férj Diának, hogy baj van.

"Hívott, mondta, hogy rohanjak ki az utcára, nézzem meg, nem indult-e haza a kutya. Zokogtam, akkor fölült a kisfiam, hogy mi a baj. Mondtam neki, hogy nincs meg a kutya, nekem el kell mennem, és meg kell őt keresnem.

A gyereket otthon hagytam. Mondtam neki, hogy kirohanok az utcára, be fogom zárni az ajtót, de itt kell maradnia az ágyban."

Nádai Anikó szerint ekko azt mondta, hogy ezt nem kellett volna elmesélnie:

"Hívtam anyut, amint kiértem az utcára, Zéti is csak húsz percet volt egyedül. Közbe haza-hazamentem hozzá, és ott ült, mondta, hogy nagyon bátor, nem csinál semmit, keressük a Fibit."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Dobos Evelin összejött az RTL főrendezőjével, Nádai Anikó volt párjával
Soha nem dolgoztak együtt, sőt tavaly novemberig semmilyen közvetlen kapcsolat sem volt közöttük. Azóta viszont már össze is költöztek.

Link másolása

Dobos Evelin összejött az RTL főrendezőjével, Kovács Dániel Richárddal, Nádai Anikó exével. A pár Story magazinnak beszélt a kapcsolatukról.

„Soha nem dolgoztunk együtt, de természetesen tudtunk egymásról. Tisztában voltam vele, hogy Evelin egy csodálatos színésznő, ám semmilyen közvetlen kapcsolat nem volt közöttünk egészen tavaly novemberig”

- mondta Kovács Dániel Richárd a lapnak. A rendező a közösségi oldalon írt rá későbbi barátnőjére, elkezdtek beszélgetni, majd nagyjából egy hónap elteltével találkoztak is.

Evelin azt mondta, nagyon szimpatikus volt neki, hogy ilyen kitartó, és nem rontott ajtóstul a házba.

„Dani tényleg egy igazi úriember!” - fogalmazott a színésznő. Az első randevút ezután továbbiak követték, a pár pedig hamar össze is költözött.

„Magától értetődő volt az együttélés. Nem tűztünk ki konkrét időpontot, hogy mikor költözik hozzám, csak sodródtunk az árral, és hagytuk, hogy minden történjen a maga tempójában. Nagyon jól megvagyunk, sok időt töltünk együtt, rengeteget beszélgetünk, és nyilván olykor szakmázunk, de csak mértékkel”

- mondta a rendező.

A pár már az első közös utazáson is túl van, sőt Evelin már találkozott Dani előző kapcsolatából születetett gyerekével, Nádai Anikóval közös kisfiával is.

„Bár picit izgultam, hogy mit szól hozzám Patrik, de legbelül éreztem, hogy nagyon jól kijövünk majd” - mondta Evelin. A megérzései nem is hagyták cserben, és öt perc után már úgy beszélgetek és játszottak, mintha mindig is ismerték volna egymást.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Berki Krisztián kedvenc helyén fotózták le Berki Mazsit és új szerelmét
„Elképesztő az összhang közte és a férfi között, izzott köztük a levegő” – írták a lesifotó mellé.

Link másolása

Lesifotókat készített a Bors olvasója egy budapesti bevásárlóközpontban: a felvételeken Berki Krisztián özvegye, Mazsi látható új kedvesével, Zoltánnal, aki a lap szerint Berki egyik közeli barátja volt.

„Igencsak meglepődtem, amikor az ebédemre várva megláttam Mazsiékat. Mindketten sportosan voltak felöltözve, nem kizárt, hogy edzeni voltak együtt. Én azt láttam, hogy elképesztő az összhang közte és a férfi között, izzott köztük a levegő, és igencsak gyakran értek egymáshoz” – írta a képhez az olvasó.

Korábban mi is megírtuk, Berki Mazsi és párja luxushelyen nyaraltak nemrég.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Óriási fordulat? – Kibékülhetett Berki Krisztián anyja és Mazsi, a nagymama újra láthatta unokáját
Úgy néz ki, véget ért a csúnya viszály a két nő között.

Link másolása

Ahogy arról már is beszámoltunk, sok konfliktus volt Berki Krisztián édesanyja, Júlia és fia özvegye, Berki Mazsi között. Január elején az idős asszony szerint hiába kereste volt menyét, nem vette fel a telefont, és nem tudta átadni ajándékát unokájának, Emmának. Akkor azt mondta, hogy a hatóságokhoz fordul, ha kell, hogy láthassa a kislányt.

„Elmegyek a gyámügyre, és hivatalos útra terelem az ügyet. Pontosan tudom, hogy jogom van ehhez és ezzel élni is kívánok! Az a kislány a fiam vére, a vér szerinti rokonom, a gyermekem egy darabkája. Nem engedhetem meg, hogy őt is elveszítsem”

- nyilatkozta akkor az asszony.

A nagymama most a Blikknek nyilatkozott, szavai alapján úgy tűnik, sikerült rendezni a helyzetet, viszont nem árult el részleteket.

„Minden rendben, találkoztam Emmával, és Mazsival is beszéltünk, erről azonban most nem szeretnék többet mondani"

– válaszolta a lapnak.

„Rendben van most közöttünk minden" - válaszolta arra a kérdésre, hogy kibékültek-e, majd letette a telefont.

Krisztián édesanyja azt is nehezményezte, hogy Mazsi és új párja az év elején Zanzibárra utazott. A rengeteg feltöltött fotó láttán dühös lett, mivel nem úgy tűnt számára, mintha gyászolna fia özvegye, pedig egy év sem telt el a férje halála óta.

„Most olyan düh van bennem, hogy azt érzem, ha személyesen találkozom Mazsival, lehet, meg is tépem! Egyszerűen kihozza belőlem az állatot az a szenvtelenség, amivel éli a kirakat életét”

- mondta Júlia a lapnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: