SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Tankcsapda-bomba: 13 év után kilép az egyik tag a zenekarból – beszélt is a távozás okairól

A rockbanda rajongóit váratlan hír rázta meg: Sidlovics Gábor a tavaszi turné után távozik a bandából. A zenekar szerint nem egyformán látták a jövőt, de rengeteg új tervük van a folytatásra.


A Tankcsapda bejelentette, hogy Sidlovics Gábor, vagyis Sidi, a tavaszi turné után kilép a zenekarból. A gitáros tizenhárom éve csatlakozott az együtteshez, és azóta Lukács Lászlóval és Fejes Tamással együtt zenélt. A zenekar közösségi oldalán osztotta meg a döntését: „Az utóbbi időben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem egyformán látjuk a jövőnket, ezért – közös egyetértést követően – Sidi úgy döntött, kiszáll a zenekarból és a most zajló tavaszi turné végén elköszönünk egymástól.”

A csapat hangsúlyozta, hogy

a már meghirdetett koncerteket még együtt játsszák le, az utolsó fellépésük jelenlegi felállásban május 2-án lesz a Budapest Parkban.

A zenekar arról is beszámolt, hogy továbbra is tele vannak tervekkel: „Fontos tudnod, hogy rengeteg új tervünk van – hamarosan stúdióba megyünk, hogy rögzítsünk egy teljes, új Tankcsapda-albumot, ott leszünk sok nyári fesztiválon és őszi koncerthelyszínen, és még egy csomó – tényleg sok-sok – minden más is van a tarsolyban…” – írták.

A bejelentés sokakat meglepett, hiszen februárban még arról szóltak a hírek, hogy a zenekar országos turnéra indul, és összesen tizennégy koncertet ad. Akkor azt is elárulták, hogy tavasszal stúdióba vonulnak, hogy új albumot készítsenek. Most viszont a közösségi oldalukon ezt írták: „Tizenhárom év után a Tankcsapda és Sidlovics Gábor Sidi útjai különválnak.” A zenekar arra kérte a követőit, hogy tartsák tiszteletben a döntésüket, és jelezték, hogy a további részletekről a későbbiekben adnak tájékoztatást.

Még január végén hoztam meg a döntést, hogy kilépek a zenekarból, ami egy hosszú folyamatnak vége, nem hirtelen felindulásból pattant ki valami

– fogalmazott a kilépés okairól a Facebook-oldalán Sidi, aki a véleményeltérések ellenére nagyon hálás a Tankcsapdának, amiért idáig eljuthatott velük. „Ahogy a zenekari közleményben is olvashatjátok, elválnak az útjaim a Tankcsapdáétól. Hosszú gondolkodást követően, január végén hoztam meg a döntést, hogy kilépek a zenekarból. 13 év alatt rengeteg minden történt velem itt, és a legtöbb dologra jó szívvel fogok emlékezni ebből. A véleménykülönbségeinktől függetlenül, mindig hálás leszek a Tankcsapdának, hogy ma az lehetek, aki vagyok. Bár biztos sokan vagytok, akik válaszokat szeretnétek – és ez teljesen érthető, én is így lennék –, de arra kérlek Titeket jómagam is, hogy egyelőre, bármilyen nehéz is, és tudom, hogy sokaknak az, most fogadjátok el, hogy nem szeretnénk erről részletesebben beszélni. Éljük meg inkább a hátralévő koncerteket együtt, a zenéé és még így, az együtt töltött óráké legyen a főszerep” – fogalmazott.

„Eljön majd az idő, amikor tudunk 'kifejtősebben', közhelymentesen is beszélni erről, de bulváros sárdobálásra, azt gondolom, akkor sem kell majd számítani. Bár hosszú út vezetett idáig, a kilépésemig, nem tervezgettem a további jövőmet, hiszen akárhogy is, a Tankcsapda körül forgott az életem. Viszont ahogy ugrottam egyet a semmibe, ez az ugrás feltöltött tervekkel. Természetesen ezután is fogok zenélni, és még más dolgokban is tervezem kipróbálni magamat, de ezekről kicsit később. A csatornáimon tudatok mindent majd! A május 2-i Budapest Parkbeli koncert lesz az utolsó ebben a felállásban, tehát addig még megnézhetitek a Lukács–Fejes–Sidi triót. Nem búcsúzok, mert itt leszek, csak kicsit másképp. Köszönöm, hogy vagytok” – fejezte be a posztot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ide temetik Schmuck Andort, már évek óta kész van a sírja
Schmuck Andor korábban hosszú éveken át a saját sírjához járt havonta. Tavasszal azt is elmesélte, hogy miért.


Ahogy arról több cikkben megemlékeztünk, mindössze 54 esztendős korában elhunyt Schmuck Andor.

A politikus-celeb hosszabb ideje küzdött súlyos betegséggel, síremlékét mégsem ezért terveztette meg már jó néhány évvel ezelőtt.

A Blikk tavasszal beszélgetett vele – ekkoriban jelentette be, hogy betegsége miatt tartós kezelésre lesz szüksége. Akkor a saját sírhelyénél találkoztak vele, ahova minden hónapban kilátogatott egy fúvós társaságában. Elmondta, hogy már több mint egy évtizede megvan ez a sírhely, rajta a saját nevével is. Így mesélt erről:

„Ez az egyik barátomnak, Pánczél Zoltánnak köszönhető, aki a Temesvári Egyetem rektoraként dolgozott, és ugyanúgy máltai lovag volt, mint én. Nagyon félt attól, hogy elfelejtik az emberek, ezért megígértem neki, hogy minden hónapban, a halála napfordulóján ellátogatok a sírhoz és elfújatom a My Way című dalt. Ezen akkor jót nevettünk, és megkért, hogy ha eljön a távozás ideje, akkor engem is temessenek mellé.”

Zoltán barátja nem sokkal ezután meghalt, Schmuck pedig 13 éve minden hónapban, 28-án reggel 8:30-ra kiment a sírhoz, és eljátszatta a My Wayt. „Ezt már 156 alkalommal megtettem, mert megígértem neki, mint ahogy azt is, hogy mellette fogok nyugodni, így a kriptájára az én nevem is felkerült” – mondta akkor.

Azt is elárulta, hogy egy idő után megszokta, hogy a saját nevét látja a sírkövön. „Megszoktam... Egy alkalommal nagyon vicces eset történt velem. Azt tudni kell, hogy a Temesvári Egyetem diákjainak körében elterjedt egy babona, miszerint szerencsét hoz, ha a vizsgaidőszak előtt megsimogatják az egykori rektor kriptájának kövét.”

„Egyszer épp a szokásos havi látogatásomon voltam a temetőben, és már indultam hazafelé, amikor belefutottam egy fiatal diákba, aki nyilván nem ismert fel, és tőlem kérdezte, hogy hol van a Schmuck-kripta. Mondtam neki nevetve, hogy épp onnan jövök. Utólag kiderült, hogy sokan csak Schmuck-kriptaként emlegetik a sírhelyet”

– mesélte tavasszal a volt szocialista politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fodor Zsóka elárulta, miért szakadt meg a kapcsolata Schmuck Andorral, aki olyan volt számára, mintha a fia lett volna
A színésznő és az egykori politikus kapcsolata évekkel ezelőtt szakadt meg. Fodor Zsóka azt is elmondta, hogy épp a reptéren volt, amikor értesült a halálhírről.


Mint azt mi is megírtuk: hosszantartó betegség után, 54 évesen meghalt Schmuck Andor. Az egykori politikustól azóta sorra búcsúznak a hazai hírességek. Fodor Zsóka a story.hu-nak szólalt meg először Schmuck haláláról.

A színésznő és az egykori politikus kapcsolata korábban nagyon szoros volt, olyanok voltak, mintha anya és fia lettek volna. Egy ideje azonban már megszakadt a kapcsolat köztük. Fodor Zsóka most elárulta, hogy a néhai médiaszereplővel nem valamiféle viszály miatt távolodtak el egymástól.

„Nem volt semmi okunk összeveszni. 15 csodás évet köszönhetek neki. Elvitt Amerikába, Mallorcára, Zanzibárra, a világ több pontjára. Olyanok voltunk, mintha a fiam lett volna.

Amikor érezte, hogy beteg, kizárta a baráti körét. Eltaszított magától mindenkit, köztük engem is. Mindent megpróbáltam, amikor meghalt az édesanyja, akkor is írtam neki. Ahogy egy hosszú levélben megköszöntem azt a sok jót, amit tőle kaptam. De semmire nem reagált, akárhogy próbáltam közeledni”

– mesélte a színésznő.

Fodor Zsóka elmondta, épp a reptéren volt, amikor értesült Schmuck Andor haláláról.

„Nem értettem, miért van olyan sok nem fogadott hívásom, amikor aztán az egyik hívást felvettem, és közölték velem a borzalmas hírt. Ott álltam a bőröndömre várva. Tömeg vett körül, ezért vissza kellett fojtani a könnyeim. Nagyon fáj, mert nagyon szerettem. Mintha a fiam lett volna, úgy beszélhetek róla, mert nagyon jó ember volt”

– csuklott el a színésznő hangja.

Azt is elárulta, hogy évekkel ezelőtt megállapodtak abban, hogy amelyikük előbb meghal, az örököse lesz a másiknak, és ő intézi majd a temetését is.

„Egyikünk sem gondolta sosem, hogy én leszek, aki később hal meg”

– mondta Fodor Zsóka.

„Egy dolgot örököltem tőle – hál’ istennek, mindenét elosztogatta –, ki fogok menni továbbra is a sírjához minden hónap 28-án. Ahogyan ő minden hónap 28-án kiment barátja és egyben leendő sírjához...Nagyon fáj, hogy nem ölelhettem meg utoljára”

– tette hozzá a gyászoló színésznő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Itt vannak a Farm VIP új évadának szereplői: VV Olivér, Anger Zsolt, Béres Anett és Lunácska is feltűnik majd a realityben
Fischer Gábor, a TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója rántotta le a leplet a 6. évad szereplőiről.


Fischer Gábor, a TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója az Instagram-oldalán jelentette be, hogy kik lesznek a Farm VIP 6. évadának szereplői - szúrta ki a 24.hu.

A videóban a forgatás helyszínéről jelentkeztek be, majd egy-egy rövid snittben bemutatták a szereplőket is.

A piros csapatban lesz:

• Szabó Franciska,

• Szőke Zsuzsi,

• Horányi Juli,

• Sáfrány Emese,

• Anger Zsolt,

• Varga Noel,

• Lorenzo Tano

• és Young G Béci.

Míg a sárga csapat tagjai:

• Simor Olivér,

• Németh Kristóf,

• Iván Bence,

• Kriston Péter,

• Dér Heni,

• Béres Anett,

• Dr. Kenéz Nóra

• és Lunácska.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kylie Jenner Budapesten! Magángéppel érkezett a világsztár, hogy meglátogassa a szerelmét
A világhírű influenszer magángéppel érkezett a magyar fővárosba. Lesifotók is készültek róluk, amint egy budapesti étteremben kombuchát szürcsöltek.


Budapestre érkezett Kylie Jenner, hogy meglátogassa párját, Timothée Chalamet-t, aki jelenleg a magyar fővárosban forgatja a Dűne új részét, írja a Blikk.

A világhírű influenszer magángéppel landolt Ferihegyen. A CelebrityPrivateJetTracker.com adatai szerint Jenner Bombardier Global 7500 típusú gépe Görögországból repült Budapestre.

A párt egy hatodik kerületi étteremben is látták. A lap beszámolója szerint Kylie Jenner és Timothée Chalamet kombuchát fogyasztottak, és nagyjából negyven percet töltöttek ott.

„Mindössze a menedzserük tartott velük, aki tőlük távolabb foglalt helyet. Chalamet és Jenner nem is ült le hagyományosan étkezni, hanem a bárpultnál maradt, és csak kombuchát, erjesztett teát fogyasztott.

Körülbelül negyven percet töltöttek az étteremben, kifejezetten kedvesek és udvariasak voltak: tisztelettel bántak a személyzettel, és sokat érdeklődtek a kínálatról. Jelenlétüket a környezetük is diszkréten kezelte, senki nem zavarta őket a romantikus délutánjuk során”

– mesélte a lapnak egy ott dolgozó hölgy.

Timothée Chalamet a Dűne: Messiás című film miatt van Budapesten. A folytatás forgatása néhány hete zajlik, a bemutatót pedig a jelenlegi tervek szerint 2026 decemberére időzítik.

A produkció – az előző részekhez hasonlóan – most is több kulcsjelenetet rögzít Magyarországon. Nemrég például Zendayát is lefotózták Budapesten.

Kylie Jenner és Timothée Chalamet kapcsolatáról 2023 tavaszán jelentek meg az első hírek. Ekkor Kylie lezárta hosszú kapcsolatát Travis Scott-tal, gyermekei apjával. A pletykák április környékén kezdődtek, majd szeptemberben a pár együtt jelent meg egy Los Angeles-i Beyoncé-koncerten. Az ott készült videók megerősítették, hogy tényleg egy párt alkotnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: