Ma vezette utoljára a Reggelit Szabó Zsófi, akitől kollégái az Instagramon búcsúztak el. A fotómontázshoz a posztban írták, hogy „jövőre már nem kelhetnek a nézők arra a csodás mosolyra, amit mindannyian ismerünk”.
„Jól emlékszünk arra a 5 évvel ezelőtti adásra, amikor rénszarvas szánon megérkeztél a stúdióba, először, mint műsorvezető, most pedig egy hasonló téli napon eljött az elköszönés ideje. Nehéz lenne és nem is szeretnénk felsorolni az összes közösen megélt pillanatunkat, mindannyian tudjuk mennyit jelentett a Reggeli csapatának, hogy műsorvezetőnknek hívhattunk téged. Egy igazi egyéniség, aki vidámsággal, élettel töltötte meg a stúdiót” – írják a búcsúposztban.

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Erős Antónia augusztusban néhány napra szabadságra megy, ezért egy rövid időre nem láthatják majd a nézők az RTL Híradóban, vette észre a bejelentést a Blikk. A híradós elmondta, hogy idén már beiktatott egy kisebb nyaralást, de a nyár második felében is terveznek egy kis pihenést.
„Egy picit már nyaraltam, a nyár bevezetése már megvolt, és úgy alakult idén, hogy augusztusban még egy pár napra el tudunk menni. Itt belföldön, a Balatonon leszünk, de már nagyon várjuk”
– mesélte Antónia, aki a napozást szívesen kombinálja kirándulással is.
Erős Antónia és Szellő István évek óta vezetik együtt az RTL Híradót. Közös munkájukat nemcsak a képernyőn, hanem a hétköznapokban is összehangolják. A nyári szabadságot például mindig előre megbeszélik, hogy a műsor zavartalanul működjön.
„A Híradóban nincs olyan, hogy nyár vagy tél, karácsony vagy húsvét. Hétfőtől péntekig minden hétköznap ott ülünk este 18-kor a nézőkkel, a nézők előtt a Híradóban, ez általános. Egyébként pedig ugyanannyi szabadságunk van, mint bárki másnak, ahogy öregszünk, egyre több, de ez mégsem jelenti azt, hogy hetekre akár eltűnhetünk a képernyőről. Viszont a nyári időszakban mindig megoldjuk és persze, év közben is megbeszéljük Szellő Istvánnal, hogy ő mikor szeretne szabadságra menni és én mikor szeretnék. Ha ezt jól elosztjuk, akkor mindenki ki tudja pihenni magát nyáron is” – mondta el az RTL kamerái előtt.
Erős Antónia augusztusban néhány napra szabadságra megy, ezért egy rövid időre nem láthatják majd a nézők az RTL Híradóban, vette észre a bejelentést a Blikk. A híradós elmondta, hogy idén már beiktatott egy kisebb nyaralást, de a nyár második felében is terveznek egy kis pihenést.
„Egy picit már nyaraltam, a nyár bevezetése már megvolt, és úgy alakult idén, hogy augusztusban még egy pár napra el tudunk menni. Itt belföldön, a Balatonon leszünk, de már nagyon várjuk”
– mesélte Antónia, aki a napozást szívesen kombinálja kirándulással is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lebuktatta a csókkamera! Nős vezérigazgató ölelgette a beosztottját a Coldplay-koncerten
A bostoni videó bejárta az internetet, mindenki erről a párról beszél. Az Astronomer nevű techcég vezérigazgatója és HR főnöke biztosan nem erre számított. A főnök felesége már eltűnt a netről, a férfi profilja is köddé vált.
A Coldplay július 16-án adott koncertet a Boston melletti Foxborough városában. A fellépés egyik pillanata különösen nagy figyelmet kapott:
a csókkamera egy ölelkező párost mutatott a kivetítőn, akikről később kiderült, hogy nemcsak a magánéletben, hanem a munkahelyen is kapcsolatban állnak egymással.
Chris Martin, az együttes énekese a színpadról így reagált a látottakra: „Ó, mi? Ezeknek vagy viszonyuk van, vagy nagyon félénkek.” Később az előbbi bizonyosodott be.
Az interneten gyorsan terjedni kezdett a felvétel, és az online közösség hamar azonosította a párt. A férfi Andy Byron, az Astronomer nevű techcég vezérigazgatója, aki nős, és két gyermeke van. A feleségét Megan Kerrigan Byronnak hívják, ő azonban nem szerepel a videón. A nő, akivel a felvételen látható, Kristin Cabot, a vállalat HR-vezetője.
A történet azóta több médiacsatornán is megjelent. Egyes beszámolók volt munkatársakat idéznek, akik szerint Byron kemény főnöknek számít, és emlékeztetnek arra is, hogy amikor Kristin Cabot a céghez érkezett, a vezérigazgató személyesen jelentette be, és méltatta őt.
A videó továbbra is nagy sebességgel terjed a közösségi médiában.
Byron LinkedIn-profilja már nem elérhető, felesége pedig törölte magát a különböző platformokról.
Egyelőre egyik érintett sem szólalt meg nyilvánosan, de a közösségi médiában már megjelent egy állítólagos levél, amelyben Andy Byron bocsánatot kér a feleségétől, a gyermekeitől és a munkatársaitól is.
A Coldplay július 16-án adott koncertet a Boston melletti Foxborough városában. A fellépés egyik pillanata különösen nagy figyelmet kapott:
a csókkamera egy ölelkező párost mutatott a kivetítőn, akikről később kiderült, hogy nemcsak a magánéletben, hanem a munkahelyen is kapcsolatban állnak egymással.
Chris Martin, az együttes énekese a színpadról így reagált a látottakra: „Ó, mi? Ezeknek vagy viszonyuk van, vagy nagyon félénkek.” Később az előbbi bizonyosodott be.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Schmuck Andor életének utolsó napjairól beszélt Kárász Róbert: Elképzelni sem tudom, min mehetett keresztül
A tévés május végén még találkozott a politikussal, aki akkor már alig tudott járni, és egyik szemét le kellett takarnia. Schmuck még ekkor is próbált mosolyogni és bizakodni.
Kárász Róbert is búcsút vett Schmuck Andortól, aki hosszú ideje tartó betegség után hunyt el 54 éves korában. A Duna Média kreatív igazgatója több alkalommal is találkozott a volt politikussal utolsó hónapjaiban, és megosztotta, hogyan emlékszik vissza ezekre a találkozásokra.
Mint mondta, régi jó kapcsolat fűzte össze őket: gyakran találkoztak a TV2-ben, és Schmuck Andor rendszeres résztvevője, támogatója volt a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány jótékonysági eseményeinek is.
A televíziós személyiség utoljára május végén találkozott barátjával, akkor közös fotót is készítettek. „Isten veled, Andor! Ezt a képet május 29-én készítettük, mondtad, hogy nem lesz sok ilyen alkalom… Akkor, ott nem értettem” – írta közösségi oldalán Kárász.
Arról is beszélt, hogy utolsó találkozásaik egyikén Schmuck még mindig igyekezett tartani magát. „Összefutottunk párszor a belvárosban. Bár mindig nagyon örültünk egymásnak, mégis szomorú volt látni az állapotát.
Nem volt jól, de igyekezett mindvégig pozitív maradni, mosolyogni és reménykedni. Mint aki tudja, hogy baj van, de a helyzethez képest addig is szeretné a lehető legvidámabban élni az életét.
Nem búcsúzkodott, nem hagyta el magát. Tervei voltak.”
Kárász szerint Schmuck mindig adott a megjelenésére, utolsó találkozásuk alkalmával is öltönyt, piros nyakkendőt és kalapot viselt. Fizikai állapota azonban egyre romlott: „Nagyon erősen tartotta magát lelkileg, de látszódott, hogy fizikailag gyengélkedik.
A jobb szeme például le volt takarva. Állítólag a kezelések miatt viselt szemfedőt, elképzelni sem tudom, min mehetett keresztül…”
Utolsó találkozásukkor már nehezére esett a mozgás, lassan járt, és az egyik lábára csak speciális szandált tudott felvenni. „Nem gondoltam volna, hogy akkor látom utoljára. Rettentően sajnálom, hogy elment” – mondta Kárász a Storynak.
A hírt Schmuck Andor haláláról hétfőn jelentették be. A politikus méltósággal viselte a betegséget, és bár bízott a kezelések sikerében, utolsó nyilatkozataiban már arról beszélt, hogy mindenét eladta, és egyedül él egy bérelt kis lakásban. Halálának körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Kárász Róbert is búcsút vett Schmuck Andortól, aki hosszú ideje tartó betegség után hunyt el 54 éves korában. A Duna Média kreatív igazgatója több alkalommal is találkozott a volt politikussal utolsó hónapjaiban, és megosztotta, hogyan emlékszik vissza ezekre a találkozásokra.
Mint mondta, régi jó kapcsolat fűzte össze őket: gyakran találkoztak a TV2-ben, és Schmuck Andor rendszeres résztvevője, támogatója volt a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány jótékonysági eseményeinek is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Valóra vált Palácsik-Ráthonyi Tímea álma: megszületett a kislánya, Hailey. A hírt Kandász Andrea osztotta meg a nézőkkel a Mokka című műsorban, ahol azt is elmondta, hogy az édesanya és a baba is jól vannak. Tímea a szülés előtt néhány órával a kórházból jelentkezett be, kompressziós harisnyában készült a császármetszésre.
Tímea hosszú és nehéz utat járt be, mire elérte, hogy ma már kétgyermekes édesanyának mondhatja magát.
Négy babavesztésen, tizenöt hormonkezelésen és tizenhét műtéten van túl, emlékeztetett a Blikk. Korábban, még Andy Vajnával kötött házassága alatt is vágyott gyermekre, azonban a filmproducer 2019-es halála után úgy tűnt, ez az álom talán már nem teljesülhet. A gyászidőszakot követően új fejezet kezdődött az életében, amikor megismerkedett jelenlegi férjével, Ráthonyi Zoltánnal. A pár számára nem volt kérdés, hogy családot szeretnének.
Tímeának endometriózisa volt, ami több nőgyógyászati műtétet tett szükségessé. Végül a lombikprogram mellett döntöttek, de sok petesejt nem bizonyult életképesnek. Többször is sikerült teherbe esnie, ám ezek a várandósságok vetéléssel végződtek.
„A vetélés iszonyatos fájdalmakkal és görcsökkel járt, nem beszélve a lelki fájdalmakról”
– fogalmazott Tímea. Később méhpolipot is diagnosztizáltak nála, amelyet szintén műtéti úton kellett eltávolítani.
A pár tavaly belevágott a béranyaprogramba, ami végül meghozta a várt eredményt: megszületett első közös gyermekük, Ben. Néhány hónappal később pedig újabb örömhírt osztottak meg: kiderült, hogy Tímea maga is várandós. A baba egy olyan petesejtből fogant meg, amelyet Tímea még 35 éves korában fagyasztott le.
„Ezt a petesejtet Andyval együtt fagyasztottuk le, tehát egy picit ő is itt van velünk”
– mondta Tímea egy műsorban.
A celeb a terhesség utolsó szakaszát Los Angeles-i otthonában töltötte. A Sztár Mamik YouTube-műsorban arról is beszélt, hogy a pocakja a vártnál is nagyobbra nőtt. „Valahogy extra nagy a hasam, nagy a baba is, szerintem a rengeteg vitamintól, amit szedtem. Meg azt mondják, a lombikos babák általában nagyobbak. Nagy lesz, magas, mint Ben, ő is több mint három és fél kilóval született.” Az interjúban arról is mesélt, hogy apás szülést terveznek. „Szeretném, hogyha ott lenne. Úgy néz ki, hogy császár lesz, mert én 42 éves elmúltam” – mondta.