hirdetés

SZTÁRVILÁG

Szabó Győző 17 év együttlét után elveszi Rezes Juditot

Eddig mindig közbejött valami, ami miatt a színészpár nem mondta ki a boldogító igent, nagy feneket most sem akarnak keríteni az ügynek.
hirdetés

17 éve alkot egy párt Szabó Győző és Rezes Judit, a két színész most döntött úgy, hogy össze is házasodnak - írja a Blikk.

A párnak 2010-ben született meg első közös gyermekük, Misi, 2019-ben pedig Gáspár, akik szintén ott lesznek majd a nagy napon.

Hét éve jegyeztem el Juditot, de valahogy nem volt sürgős, hogy meglegyen az esküvő. Mindig volt valami, ami közbejött. Tavalyelőtt például átköltöztünk egy csodás házba, amibe minden pénzünket beleraktuk, akkor az volt a fontos, nem pedig az, hogy mikor lesz esküvőnk

- mesélte el a lapnak Szabó Győző.

A színésznek korábban volt már egy házassága, mint meséli, azt is nagyon rövid idő alatt tervezték meg: „Akkor sem kerítettünk nagy feneket neki, ahogyan azt gondolom, most sem. Egyházi esküvő nem lesz, de szerintem idén nyáron már meglesz a lagzi, ám elképzelhető, hogy csak ősszel, vagy ha esetleg nagyon összejön az élet, akkor jövő tavasszal. A lényeg, hogy magunkat ismerve néhány hét alatt összehozzuk”.

Nem akarunk nagy felhajtást. Sok vendég sem kell, inkább a bulin legyenek ott többen. Szerintem 50-60 fő lesz a vendéglistán, nem gondolom, hogy attól lesz jó vagy szép az a nap, hogy mennyien vannak ott. Laza, kötetlen bulit szeretnénk, lampionokkal, jó zenével és hangulattal. És ami a legjobb, hogy mind a három gyermekem ott lesz

- mesélt a részletekről a színművész. Rezes Judit pedig azt is elárulta, hogy 98 éves nagymamája is szerepet játszott abban, hogy az esküvő mellett döntöttek.

hirdetés

„A dédi már 98 éves, és mindenképp szeretném, ha ott lenne az esküvőn. Hatalmas öröm, hogy megérte a két dédunokája születését, jó lenne, ha ott lenne velünk a nagy napon és osztozna a boldogságban” - mondta el a színésznő.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
hirdetés

Rubint Rella finoman beszólt azoknak, akik kritizálták a testvére esküvőjére húzott öltözékét

Rubint Réka unokahúga most is lagziba ment, de ezúttal teljesen más ruhát húzott fel.
hirdetés

Mint megírtuk, igencsak megosztotta a kommentelőket Rubint Rella öltözéke, amit a testvére esküvőjén viselt.

Bátyja, Roland múlt hétvégén nősült meg, a nagy napon pedig természetesen nagynénje, Rubint Réka és családja is részt vett. Míg a fitneszlady csinos ruháját sokan dicsérték, addig Rella öltözékétől nem volt elragadtatva a követők.

Az influenszer egy szál csipkemelltartóban és rövid sortban jelent meg, sokak szerint pedig ez egyáltalán nem való egy esküvőre, pláne nem egy ilyen közeli rokon lagzijára. Egy kommentelő azt írta, ha az ő menyegzőjére jött volna valaki ilyen szettben, kidobta volna, egy másik pedig hazazavarta volna átöltözni.

hirdetés
Rella akkor nem reagált a kritikus kommentekre, most azonban egy kicsit odaszúrt azoknak, akik beszóltak neki a múltkori viselete miatt. Most szombaton ismét egy esküvőre ment, ahová viszont teljesen máshogy öltözött fel.

Lapozz a képhez!



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG

Elárulta A Konyhafőnök győztese, hogy mire költi a 10 milliós főnyereményét

Bóza Roland a műsorért adta fel külföldi életét, most már itthon vannak tervei.
hirdetés

Péntek este eldőlt, hogy ki lesz idén az Év Konyhafőnöke, miután az RTL népszerű főzőműsorában győztest hirdettek. A fináléban Sárközi Ákos és Rácz Jenő egy-egy versenyzője küzdöttek meg a főnyereményért, amit végül a kék csapatban versenyző Bóza Roland nyert meg.

A győztes az nlc.hu-nak adott interjúban mesélt arról, milyen utat járt be a győzelemig. Mint kiderült,

Roland 18 éves kora óta élt külföldön, számos országot megjárt, legutóbb Ausztriában élt feleségével és a kisfiukkal. Nem sokkal a járvány előtt nyitotta meg saját kávézó-bár jellegű vendéglátóhelyét, ami az első hónapokban jól is ment, de a koronavírus miatt eladósodott és nem tudta tovább üzemeltetni. Ekkor döntött úgy, hogy szerencsét próbál és elindul A Konyhafőnökben.

A győzelemig azonban elég rögös út vezetett, hiszen saját bevallása szerint bőven akadtak mélypontjai, és néha egy hajszálon múlott a kiesése. Még a Döntő hetén is kérdéses volt a továbbjutása, amikor Martina és közte kellett döntenie a zsűrinek.

Annak viszont örül, hogy a legjobb versenyzővel került a döntőbe, ugyanis Mengyit tartotta a legerősebb ellenfelének. Szerinte az volt az előnye vele szemben, hogy míg ő látta, hogy Mengyiben mi rejlik, addig ő nem látta, mi van Rolandban.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Üzent A Konyhafőnök rajongóinak Mengyi, aki a döntőben maradt alul a győztessel szemben

Li Mengyi őszintén örült versenytársa győzelmének, és nagyon meghatódott attól, amit Rácz Jenő mondott neki.
hirdetés

Mint megírtuk, péntek este kiélezett küzdelemben dőlt el, hogy ki nyeri A Konyhafőnök idei évadát. Végül Sárközi Ákos versenyzője, Roland diadalmaskodott a Mengyivel vívott szoros csatában.

Mengyi láthatóan őszintén örült versenytársa győzelmének, de nyilván csalódott is volt, hogy nem ő nyert. Azt mondta, nagyon büszke arra, amit elért a versenyben, és messze felülmúlta az összes elvárásait és elképzeléseit. Úgy érzi, a műsornak köszönhetően még jobb emberré is vált. Attól is meghatódott, amit mentora, Rácz Jenő mondott róla.

"Mengyi. Ugyan most nem nyertünk, de te olyan dolgot tudtál megmutatni nekem ebben a versenyben, amit előtte még soha senki. A véredben van a főzés. Bárki bármit mond, az én szememben te vagy a győztes és te vagy a Konyhafőnök"

- mondta a séf az eredményhirdetés után az ezüstérmesnek.

Ezután pedig a közösségi oldalain is megdicsérte versenyzőjét: "Köszönöm szépen a kitartó munkádat. Az Én szememben az összes idáigi évad legerősebb versenyzője voltál. Gratulálunk Rolinak a megérdemelt győzelemhez, szép meccs volt!"

hirdetés

Mengyi pedig az Instagram-oldalán köszönte meg a műsor nézőinek és saját rajongóinak a támogatást és a gratulációkat.

"Nagyon szépen köszönöm a sok-sok-sok-sok kedves üzenetet tőletek! Kérlek, hogy ne legyetek szomorúak, hiszen én már így is iszonyatosan sokat nyertem! Roli nagyon ügyes volt és szívből gratulálok neki! Mindenképp hallani fogtok még felőlem és ígérem, hogy nem tűnök el"

- írta.

Több képet is posztolt a műsor utolsó pillanatairól, a képeken pedig jól látszik, hogy valóban őszintén örült Roland győzelmének.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Megszólalt Meghan Markle apja, szerinte a lánya és Harry herceg „nem a jó útra léptek”

Thomas Markle azt tanácsolná Harry hercegnek, hogy ne beszéljen többet a királyi családról, és ne adja ki a családi titkokat. „Szeresse a gyermekeit és a feleségét, de a nagyanyját és az édesapját is” - fogalmazott Meghan apja.
hirdetés

Hibát követett el a sussexi hercegi pár, amikor otthagyták a királyi családot - véli Meghan Markle édesapja, aki a 60 Minutes Australia című műsorban beszélt lányáról és férjéről, Harry hercegről.

Thomas Markle szerint Harry és Meghan "nem a jó útra léptek", és bizonytalan azzal kapcsolatban, "mi lehet a végső tervük" - írja a Daily Star.

"Meghan bekerült a királyi családba, és elmagyarázták neki, hogy ez mivel jár együtt. Az angolok szerették őket, igazi sztárok voltak náluk. Amikor mindezt otthagyták, akkor egyúttal hátat fordítottak a népnek is"

- mondta az apa.

Markle-t ezután arról kérdeztek, milyen tanáccsal szolgálna Harry részére.

"Szerintem ne beszéljen többet a királyi családról, ne adja ki a családi titkokat. Szeresse a gyermekeit és a feleségét, de a nagyanyját és az édesapját is".

“És az apósát?” - kérdezett vissza a riporter, mire a férfi úgy válaszolt: ha valaha is találkozott volna a herceggel, bizonyára megkedvelték volna egymást.

hirdetés

A 76 éves édesapa arra is kitért, hogy szerinte Oprah Winfrey kijátssza Harry-t és Meghant, nyerészkedve a velük készített interjúkon.

"Szerintem csak arra használja őket, hogy növelje a saját befolyását és népszerűsítse a műsorait. Kihasznál egy lelkileg nagyon megrendült embert, és olyanokat mondat ki vele, amiket a tévében egész egyszerűen nem lenne szabad. Lehet, hogy Oprah nem ért egyet velem, felőlem be is perelhet, de én a magam részéről így látom a helyzetet"

- mondta.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: