Videó: pohárral dobálták meg a Romantic tagjait szegedi koncertjükön, Völgyi Zsuzsi nagyon kiakadt
Múlt hétvégén Szegeden tartottak egy nagyszabású retró fesztivált, ahol a Romantic is fellépett. Az este azonban váratlan fordulatot vett, amikor a közönség soraiból valaki műanyag poharakat kezdett dobálni az énekesek felé.
A zenekar egyik tagja, Völgyi Zsuzsi a Borsnak mesélte el, hogyan élte meg az incidenst. A koncert elején még azt hitte, hogy ő maga ütött le valamit véletlenül, de hamar kiderült, hogy egy pohár került a földre. Később újabb poharak repültek feléjük, és csak a harmadik után szólt a biztonságiaknak, hogy figyeljék a dobálót.
Az esetről készült felvétel gyorsan terjedni kezdett a TikTokon. A videón hallható, ahogy az énekesnő a színpadról fordul a közönséghez, és így szól: „Nagyon komolyan mondom, ha még egyszer valaki megdob pohárral, mindhárman lemegyünk a színpadról, ezt garantálom! Úgyhogy, ha valaki látta, ki dobta a poharat, azt nyugodtan el lehet kapni!”
Zsuzsi elmondta, hogy a történtek erősen megviselték, amit a felvételen hallható hangja is tükröz.
Azt gondolom, kissé idegesen, de diszkréten arra kértem mindenkit, ne dobáljanak minket! Azt nem tudjuk, hogy az illető pontosan miért dobott meg minket, de utána már abbahagyta. Hozzá kell tegyem: soha nem volt még ilyen eset a zenekarunk történetében, és remélem, nem is lesz” – fogalmazott.
Az énekesnő szerint a többi néző pozitívan fogadta a koncertet, és több mint kétezren buliztak együtt a zenekarral.
De egyébként a közönség többi tagjának nem volt semmi problémája velünk, ugyanis mindenki nagyon élvezte a koncertet. Úgyhogy nagyon hálásak vagyunk azért, hogy nagyjából 2000 ember bulizott velünk együtt. Az ő szeretetük mindenért kárpótol” – mondta.
A videó alatt megjelentek negatív kommentek is, amikre Zsuzsi szintén reagált. „Viszont a TikTokon rengeteg olyan negatív komment érkezett a videó alá. Olyan például, hogy „kellett volna még egy poharat kapniuk”. De én lesz*rom, ki mit ír, mert azok, akik ott voltak és velünk énekeltek, s jól érezték magukat, számunkra a legfontosabbak” – tette hozzá.