Rettegnek a szomszédok Nagy Feró kutyáitól, akik egy kislányra is rátámadtak szerintük
Kiakadt az őrbottyáni szomszédok, miután Nagy Feró két kutyája odarohant egy rollerező kislányhoz – számol be a Tények Plusz. Feszült a helyzet, mert a felek teljesen máshogy látják a történteket. A szomszédok szerint ugyanis az énekes kutyái rendszeresen az utcán kóborolnak. Most egy kislányt támadtak meg, de menekült már a postás is előlük.
– mondta egyikük a TV2 riporterének. Megjegyezte, „díjazta volna”, ha a zenész nem a sajtóhoz fordul, hanem az érintettekkel beszél az eset után.
– mondta erről Nagy Feró. Szerinte a kutyák nem veszélyesek, csupán érdeklődőek, és nagyon szeretik a rollerek zaját. Elmondása szerint amikor meghallanak egy rollert, odaszaladnak, a rollerezőt pedig körbeszaglásszák, ugatnak, és örülnek neki. Azt viszont a Tényeknek és az ügyről szintén író Blikknek sem tagadta, hogy a két kutya valóban az utcát járta.