SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Rácz Jenő Kabát Peti kiütéséről: „nagyon megérintett a Petinek a fekvése, igencsak kicsinált”

A sztárséf Róka Adrienne kijelentésére is reagált, miszerint a bokszmúltja miatt pontosan tudta, hogy hova kell ütnie ahhoz, hogy Kabát összeessen. Elmondása szerint a műsorban való szereplésről szóló szerződés aláírásával hozzájárultak ahhoz is, hogy lelki és fizikai sérüléseket is szerezhetnek.
Fotó: RTL - szmo.hu
2023. november 20.


Link másolása

Hosszú TikTok-videóban mondta el a saját nézőpontját Rácz Jenő a Kabát Péter elleni meccséről, amit egy akkora KO-val nyert, hogy a volt focistához be kellett rohannia az orvosi stábnak is. Arra is reagált, hogy Kabát párja, Róka Adrienne keményen kritizálta, az influenszer szerint a sztárséf pontosan tudta, hogy hova kell ütnie ahhoz, hogy Kabát összeessen, mivel végigbokszolta az életét.

"Elég kellemetlen érzés van bennem, mert az egyik legjobb barátommal kellett bunyózzak, és sajnálatos mód nem volt kellemes érzés így látni. Másrészt feszes, kemény boksz volt, ahol a Peti nagyon jól bokszolt.

Nem így képzeltem el a küzdelmet. Azt gondoltam, jó érzés lesz nyerni, ebben a formában nem esett jól, nagyon megérintett a Petinek a fekvése. Igencsak kicsinált"

- mondta a TikTok-videóban, ahol arról is beszélt, hogy a műsorban való szereplésről szóló szerződés aláírásával hozzájárultak ahhoz is, hogy lelki és fizikai sérüléseket egyaránt szerezhetnek.

"Szó volt itt a bokszmúltakról: én egy olyan kilencedik kerületi telepen nőttem fel, ahol ha nem volt aznap a játszótéren verekedés vagy boksz, akkor az már gyanús volt, hogy milyen nap van ma. Az összes régi barátom olimpikonokból áll, bokszolókból, innen adódóan ebben a társaságban sokat mozogtam. Engem lecsábítottak egy-egy edzésre 12-13 évesen: volt olyan hét, mikor lent voltam kétszer-háromszor, de volt, hogy három hónapig egy edzésen se. Ez egy év volt, ennyi a bokszrutinom"

- reagált Róka Adrienne kijelentésére.

@chefjenoracz

♬ original sound - Ràcz Jenő séf


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nagyon kínos volt Tóth Andi és Marics Peti találkozása a TV2 stúdiójában
Exek, ha találkoznak. Az énekesnő és a Valmar énekese gyakorlatilag levegőnek nézte egymást, amikor elhaladtak egymás mellett.

Link másolása

Nagyon sokakat érdekelt, vajon Marics Peti hogyan fogadja majd, hogy hosszú idő után újra egy légtérben lesz volt szerelmével, Tóth Andival. A Blikk szúrta ki, hogy a találkozás elég kínosra sikeredett: a Valmar énekese tudomást sem vett az exéről, voltaképpen levegőnek nézték egymást.

Miközben az eddigi évadok győztesei előadták a közös produkciójukat, Marics a színpadnak háttal állva beszélgetett Krausz Gáborral, Stana Alexandrával és Mikes Annával.

Amikor a lányok tánca után őket szólították a színpadra, az énekesnő és Marics Peti egyetlen szó nélkül elmentek egymás mellett.

A fotót itt lehet megnézni!

Tóth Andi és Marics Peti idén márciusban szakított egymással. A két énekes még a Sztárban sztár 2022-es évadában ismerkedett meg egymással, ahol Marics Peti partnere volt Tóth Andi.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Tóth Gabi után Krausz Gábor is egy táncos oldalán találta meg a szerelmet
Krausz Gábor szerint egyértelműen szépen ér véget az év, szerinte ez egy nagyon szép három hónap volt, és ő nagyon hálás a Dancing with The Stars műsorbeli partnerének, Mikes Annának, amiért végig fogta a kezét, kísérte ezen az úton.

Link másolása

Érdekes párhuzamra lelt a Blikk: miután szakított egymással Tóth Gabi és Krausz Gábor, mindketten egy táncos oldalán találták meg a boldogságot a lap szerint.

A cikk emlékeztet rá, hogy az énekesnő nyár óta alkot egy párt a Fricska táncegyüttes frontemberével, Papp Máté Bencével, Krausz Gábor pedig a Dancing with the Starsban talált olyan partnerre, Mikes Annára, aki kivezette a magánéleti válságból. Nem mellesleg meg is nyerték a TV2 táncos vetélkedőjét.

"Nagyon remélem, még táncolunk majd együtt valamikor, valahol. Valóban minden vég valaminek a kezdete, és az élet koreográfiáját csak most kezdjük el írni. Ha jössz velem..."

– mondta Annának Krausz a műsorban.

"Egyértelműen szépen ér véget az év, boldogok vagyunk, ez egy nagyon szép három hónap volt, én pedig nagyon hálás vagyok Annának, amiért végig fogta a kezemet, kísért ezen az úton. Ezt mással nem tudtam volna elérni, ebben biztos vagyok"

– mondta el a Blikknek Krausz Gábor, aki arra a kérdésre, hogy Annával közöttük ez egy barátság eleje vagy közepe, esetleg több annál, sejtelmesen válaszolt.

"Bárminek a közepe, a vége vagy az eleje..."

- mondta Krausz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Verrasztó Dávid a hétvégi balesetről: „Teljesen magam alatt vagyok, felfoghatatlan ez a tragédia”
Abban a kocsiban haltak meg, amit a sportoló elvitt volna magával. A búcsúkörre még őt is invitálták.

Link másolása

Ahogy arról korábban beszámoltunk, hajszálon múlott Verrasztó Dávid élete. A kétszeres világbajnoki ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok magyar úszó hétvégén úgy döntött, nem ül be abba a kocsiba, ami Dombváron egy fának ütközött, a sofőr tragikus halálát okozva.

A sportoló még mindig a történtek hatása alatt nyilatkozott a Blikknek.

„Teljesen magam alatt vagyok, felfoghatatlan ez a tragédia. Nem láttam a balesetet, még csak nem is hallottam a csattanást, de érthető módon, mélyen megrázott, ami történt. Ezúton is részvétemet fejezem ki a családnak, évekbe telhet, mire feldolgozzák a tragédiát, nem is tudok többet beszélni most erről”

– mondta el a lapnak.

A sportoló autót akart cserélni, a volt tulajdonos egy búcsúkörre ment a Mitsubishi Lancerral. Az autó gumijait nem találták elég biztonságosnak egy hosszabb úthoz, azonban üzemképes volt, így néhai gazdája még el tudott menni vele – mint kiderült, ez lett a veszte.

Az Országos Mentőszolgálat a Blikknek azt mondta: a baleset következtében az egyik férfi a helyszínen életét vesztette, egy másikat súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. A sérült állapotáról a kórházi átadást követően információval nem rendelkeznek. Mint kiderült, a sérült Verrasztó Dávid egyik barátja, aki elkísérte őt az autócserére.

A Dombóvári Rendőrkapitányság az üggyel kapcsolatban azt közölte: „Egy autó vezetője nem az időjárási- és látási-, útviszonyoknak megfelelően választotta meg sebességét, elvesztette az uralmát a járműve felett és fának csapódott. Az autó vezetője, egy 41 éves helyi férfi a helyszínen elhunyt. Utasát, egy 28 éves hajdúsámsoni férfit súlyos sérülésekkel vittek kórházba”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Isteni szerencse? Verrasztó Dávid majdnem beszállt abba az autóba, ami később halálos balesetet okozott
A háromszoros Európa-bajnok úszó a barátjával utazott le Dombóvárra, hogy autót vásároljon, pontosabban cseréljen. A kocsiját egy másik autó helyett hagyta volna ott a helyszínen.

Link másolása

A sportoló szerencsére túlélte a hétvégét, de talán nem túlzás azt mondani, hogy az élete egy hajszálon múlt. Az úszó ugyanis autót vásárolni ment Dombóvárra, de a simának tűnő adásvétel tragikus fordulatot vett.

A Blikk egyik informátora szerint Verrasztó Dávid egy barátjával utazott le Dombóvárra, hogy autót vásároljon, pontosabban cseréljen. A kocsiját egy másik autó helyett hagyta volna ott a helyszínen.

A lap olvasója úgy tudja, hogy a jármű tulajdonosa az autó elszállítása előtt menni akart még egy búcsúkört a kocsival. Verrasztót is megkérdezte, nincs-e kedve vele menni, ő azonban nemet mondott.

Verrasztó barátja viszont beszállt a sofőr, azaz az eladó mellé, és később tragikus fordulatot vett a történet.

A sofőr a járművel egy fának csapódott, ráadásul a biztonsági öve sem volt bekötve.

A férfi meghalt, Verrasztó ismerősét pedig kórházba vitték.

Link másolása
KÖVESS MINKET: