SZTÁRVILÁG
A Rovatból

PSG Ogli bekönyörögte magát egy zárva tartó delfináriumba: „Én egy magyar szupersztár vagyok”

Egy egyiptomi élményparkba látogatott el a Kőgazdag fiatalok sztárja a barátnőjével.

Link másolása

A Kőgazdag Fiatalok legújabb epizódjából megtudhattuk, hogy Egyiptomban nyaralt PSG Ogli és barátnője, Viki. A 24.hu összefoglalója szerint a pár egy delfináriumnak tűnő helyre is ellátogatott, az viszont pont zárva volt a forgatás idején. Ogli azonban megoldotta a helyzetet, és sikeresen bekönyörögte magát és barátnőjét a helyre.

"Én nagy sztár vagyok Magyarországon. Fizetek készpénzben, amennyit csak akartok. Mennyit kértek? Oké, de hát én egy magyar szupersztár vagyok, a hercegnőmnek akarom…"

– mondta Ogli, majd közölte, hogy csak 1-2 órát töltenének a delfinek társaságában.

Az őrök pedig már nyitották is az addig zártnak kinéző, egyébként végig nyitva lévő ajtót.

PSG Ogli szerint nincs olyan, hogy nem, mert amit ő akar, azt megkapja.

"Sok mindent csináltam már: cápákkal úsztam versenyt, tevékkel ittam vizet, kígyókkal tekeregtem, az összes állattal volt valami élményem, de delfinnel még soha."

- mondta a műsorban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Szabó Zsófi 440 ezer forintos cipőben indul bulizni a szombat éjszakába
A Reggeli műsorvezetője a közösségi oldalán mutatta meg, hogy vág neki a budapesti éjszakának. A rózsaszín magassarkúja Dolce & Gabbana márkájú, és nem is akármennyibe kerül.
H. M. - Fotó: RTL - szmo.hu
2023. december 09.


Link másolása

A műsorvezető az Instagram-oldalán mutatta meg, hogyan indul neki az éjszakának szombat este - szúrta ki a Blikk.

A flitteres összeállítás mellett a cipőjét emelte ki a lap. A rózsaszín magassarkú ugyanis Dolce & Gabbana márkájú, és nem is akármennyibe kerül. 1242 dollárért árulják a cipőt, vagyis nagyjából 440 ezer forintért lehet beszerezni.

"Hello, Saturday Night!"

- írta a bejegyzéshez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Így néz ki most Kudlik Júlia - fotó!
A 78 éves egykori tévés most egy díjátadón jelent meg Budapesten. A köz szolgálatáért végzett tevékenység és a példaértékű szakmai munka elismeréseként tíz kategóriában adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjakat pénteken a Thália Télikertben.

Link másolása

A legtöbben a Delta című műsorból ismerhetik a tévés műsorvezetőt, ezt a műsort 1965-től 1996-ig vezette.

A műsorvezető egy díjátadón jelent meg Budapesten. A köz szolgálatáért végzett tevékenység és a példaértékű szakmai munka elismeréseként tíz kategóriában adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjakat pénteken a Thália Télikertben.

Kudlik Júlia egy díjat adott át, tőle vehette át a Sára-Csoóri-életműdíjat a Balázs Béla-díjas filmproducer, Hábermann Jenő.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Mi történt? Kórházba került Molnár Gusztáv
Sokan aggódtak a színészért, aki hosszú időt töltött el elvonókúrán, és még most sem tekinti magát teljesen gyógyultnak.
SZMO - szmo.hu
2023. december 10.


Link másolása

Molnár Gusztáv nemrég kórházba került, sokan aggódtak a színészért. Molnár Gusztáv korábban nyilatkozta, hogy nem tartja még magát teljesen gyógyultnak, hiába töltött el közel egy évet a komlói elvonón.

A Blikk megkérdezte, miért volt kórházban, Molnár Gusztáv ezt válaszolta:

– Jól vagyok, csak egy korcsolyabaleset történt, beütöttem a fejem és enyhe agyrázkódásom lett, ami miatt kórházba kellett mennem kivizsgálásra a biztonság kedvéért

– mondta.

Kitért arra is, hol tart az alkoholról való leszokásban:

– Folyamatosan küzdök a démonjaimmal, hol erősebb a késztetés, hol pedig kevésbé, de erre számítottam is. Dolgozom, most éppen Budapesten vagyok, de hamarosan indulok vissza Kecskemétre, mert egy rendezvényen kértek fel beszélni. Mellette a december 27-i saját estemre is készülök, szorgalmasan írom a szövegeket – tette hozzá a színész.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Különleges karácsonyi fotót készíttetett Vilmos herceg és családja
Katalin hercegné, valamint György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg is látható a képen, és igyekeztek decens, de mégis laza ruhában mutatkozni.

Link másolása

A brit királyi családban régi szokás, hogy karácsonyi üdvözlőlapokat készítenek magukról. Vilmos hercegék is rendszeresen teszik ezt, idén is lefotózták őket a 2023-as képhez. a fotó különlegessége, hogy fekete-fehér, viszont a család mind az öt tagja rajta van.

Az mindenesetre látszik, hogy a gyerekek borzasztó nagyot nőttek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: