SZTÁRVILÁG

„Ördög Nórának csak akkor oké a gyerekeket felhasználni, ha ezért pénzt kap” – Osváth Zsolt teljesen kiakadt a TV2 sztárjára

Szerinte a műsorvezető azért határolódott el a múlt heti civil gyerekvédelmi tüntetéstől, mert meg akart felelni a TV2 vezetői elvárásainak.

Link másolása

Keményen nekiment néhány sztárnak Osváth Zsolt, aki egyike volt a múlt pénteki, pedofília elleni és az áldozatok mellett kiálló tüntetés szervezőinek.

Az influenszer a YouTube-ra tett ki egy videót azokról az emberekről, akik nem álltak a kezdeményezés és a tüntetés mögé. Arról már korábban is írtunk, hogy Ostváth és Curtis között komoly üzenetváltás folyt a múlt héten, aminek köszönhetően Curtis több ezer követőt veszített.

A volt állami gondozott, aki maga is felszólalt a tüntetésen, megírta, hogy közel 130 híresség adta nevét a megmozduláshoz, ám szerinte legalább ennyien voltak, akik valamilyen okból nem akartak hivatalosan szerepelni a támogatók között.

Közülük most első sorban Ördög Nórát emelte ki. A TV2 műsorvezetője korábban azt írta: „Az elmúlt napokban több megkeresést is kaptam több irányból, hogy szólaljak fel, vállaljak szerepet a bántalmazott gyerekek ügyében. Boldog vagyok, mert azt látom, ebben a témában egységes az álláspont, s nem is lehet más: a bűnösöknek zéró tolerancia. Ugyanakkor – csakúgy, mint minden közéleti témát – ezt is mélyen átitatja a politika, amelytől eddig is és ezután is távol fogom tartani magam.”

Zsolt erre videójában úgy reagált:

„Átverve éreztem magam, mert engem a Nóri meggyőzött arról, hogy a gyerekei nevelésében és a nyilvánosságban való szereplésében mennyire tudatos. Úgy gondoltam, van okom rá felnézni, de ez most megváltozott. A kiírása után teljesen másképp gondolkodom Ördög Nóráról.”

Hozzátette: „Nóra a tulajdonosai kedvére próbált tenni úgy, hogy egy nyilvános posztban határolódott el tőlünk, jelezve, hogy a gyermekbántalmazás minden formáját elítéli. (...) Mondta ő, aki a legtöbbet profitált a gyermekeiből ebben az országban. Nyilván pontos számokat nem tudok, de biztos vagyok benne, hogy több 10 millió forintot hozhattak a gyerekek a kasszába. [...] „Nóri, simán esélyed lett volna most azt mondani, hogy bár én a kormánytól kapom a fizetésem, és én csak szórakoztató műsorokat gyártok, de a gyerek az egy no go zóna”.

Az influenszer szerint

„Ördög Nórának csak akkor oké a gyerekeket felhasználni, ha ezért pénzt kap. Sajnálom, mert mi nem adjuk a pénzt, mi gyűjtjük. Szerintem bölcsebb lett volna, ha nem ír semmit”.

Blikk

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Majka: Nem arra adtunk felhatalmazást az országainkat irányító politikusoknak, hogy uszítsanak, gyűlöletet keltsenek
A rapper bejegyzésében többek között az írta: a békében és a szeretetben hiszek, legyen átkozott minden háború.

Link másolása

Majka a közösségi oldalán írta meg, hogy mit gondol a politikáról, a háborúról és a vezetőkről.

"Béke a világban!! Ha fontos számodra a biztonságos jövő, a béke, és hogy befejeződjön szerte a világon a felesleges öldöklés, csak mutasd meg azoknak az embereknek, akik helyetted döntenek a saját érdekeik érvényesítése miatt.

Nem hiszek a háborúban, nem hiszek az erőszakban, nem hiszek abban, hogy más népek, vagy emberek kevesebbek, vagy többek nálam. Vannak iráni, izraeli, palesztin, orosz, ukrán, fekete és fehér barátaim.

Nem arra adtunk felhatalmazást az országainkat irányító politikusoknak, hogy uszítsanak, gyűlöletet keltsenek, vagy hogy önmaguk gazdasági érdekeit kiterjesszék, érvényesítsék.

A BÉKÉBEN ÉS A SZERETETBEN HISZEK!!!

Hiszek az emberek józan és pozitív gondolkodásában. Hiszek magamban és hiszek benned!! Legyen átkozott minden háború, most és mindörökké!!! PEACE!!" - áll a rapper bejegyzésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Hajdú Péter Havas Henrikről: Borzalom, riporterként vállalhatatlan
„A könyveiről nem tudok nyilatkozni, de gondolom nem emelik őt Eszterházy Péter magaslataiba” - mondta többek között Hajdú Péter.

Link másolása

Hajdú Péter a csatornáján a Beköltözve Hajdú Péterhez: Varga Márk G.w.M című beszélgetésben a tehetségről beszélve szóba hozta Havas Henriket.

"Én azt gondolom, hogy az egyik legtehetségtelenebb tévés Magyarországon a Havas Henrik".

A műsorvezető azt javasolta a rappernek, hogy nézze meg Havas interjúit. "Borzalom" - mondta róluk. De hozzátette, hogy ez szubjektív: „persze lehet, hogy akad olyan, aki meg azt mondja, hogy neki Havas Henrik a példaképe”.

A Bors megkérdezte Hajdú Pétert a véleményéről, de ő megerőstette, hogy szerinte Havas Henrik „riporternek elképesztően rossz”.

"A véleményem elhangzott a kamera előtt, és egy pillanatig sem gondolkodtam el azon, hogy ne kerüljön adásba, hisz most is ugyanezt gondolom Havas Henrikről. Ő egy wannabe stand-upos, aki a saját történeteit meséli el szórakoztató formában, de riporternek elképesztően rossz. Igaz, ez az én szubjektív véleményem. De tényleg javaslom, hogy keressenek rá néhány interjújára, és nézzék vissza.

Hogy mást ne mondjak, élő adásban sértett meg egy molett hölgyet, de a példák sora végtelenítve is játszható, ha csak szakmai szemmel figyeli az ember. Szóval innen a vasárnapi ebéd mellől nézve is,

Havas Henrik riporterként vállalhatatlan.

A könyveiről nem tudok nyilatkozni, de gondolom nem emelik őt Eszterházy Péter magaslataiba. Itt jegyezném meg, hogy Friderikusz Sándor egy teljesen üres könyvvel is tudta vezetni az eladási listákat" - mondta el Hajdú Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Szívecskés lufik, masni: luxusterepjárót kapott párjától Kulcsár Edina
Bár Edina szerint jobb adni, mint kapni, ennek az ajándéknak nagyon örül. A kommentelők egymásnak estek az Instagram-poszt alatt.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 13.


Link másolása

G.w.M megadta a módját, várandós feleségének luxusterepjáróval kedveskedett születésnapjára – írta meg a Blikk.

Sokadik nekifutásra állok neki ennek a posztnak, de valami csak lesz belőle! Az van, hogy sokkal jobban szeretek adni, mint kapni, mert olyan szinten zavarba tudok jönni, hogy nem tudok mit kezdeni magammal. Még egy virágcsokor is ki tudja váltani ezt belőlem, nemhogy egy olyan autó, ami kislány korom óta az álmom. Egyszerűen hihetetlen, hogy egy ilyen kocsival járhatok és ekkora élményt adhatok általa a gyermekeimnek is! Le sem lehet írni, milyen érzések vannak bennem.. Nagyon-nagyon-nagyon-naaaagyooon hálás vagyok és nagyon boldog” – írta Edina az Instagramon. Az autó egyébként egy BMW X6.

Ez az autó jelenleg autó alapváltozatban a BMW hivatalos weboldala szerint újonnan 35.307.000 forintnál kezdődik.

Van, aki ezt írta: „Mikor Csutival éltél, akkor sem lehettetek szegények..de akkor valahogy eszedbe nem jutott volna kitenni ilyen posztokat, amivel okkal vered ki a biztosítékot egy olyan világban, ahol 1000ft egy kg kenyér. Nyilván, ha nem rakod ki, akkor is annyi lesz, de talán nem kéne felvágni ilyen dolgokkal. Nem ilyen voltál.”

Más így fogalmaz: „Ezzel a kocsival nem adsz élményt a gyerekeidnek, hiszen még fel sem fogják az autó típusát hiszen még kicsik. Azzal élményt adsz, ha elviszed mindenhová kirándulni a gyerekeidet. Érdekes arról nem beszélsz, hogy nem jelentél meg a bírósági tárgyalason, nem is nézték jól szemmel.

Persze szép számmal akadtak kommentelők, akik megvédték a modellt:

Te jo eg, mennyi rossz indulatu ember ??? Csodaszep Nö vagy?, az auto brutal jo ??? hasznaljatok jo egeszdeggel ?

A rapper férj, saját elmondása szerint

egy hónapban 20 milliót össze tud haknizni,

tehát szerencsére nem kellett nagyon mélyre nyúlni a zsebébe, amikor szülinapi ajándékot vett kedvesének.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Ez Katalin hercegné első nyilvános üzenete a betegsége bejelentése óta
A walesi hercegi pár az X-en adott ki egy nyilatkozatot a Sydney-ben történt tragédia kapcsán. Ezt írták.

Link másolása

A hercegné először szólalt meg azóta, amióta néhány hete felfedte a világ előtt, hogy rákbetegséggel küzd - írta meg a Blikk.

A walesi hercegi pár az X-en adott ki egy nyilatkozatot a Sydney-ben történt tragédia kapcsán. Mint arról korábban írtunk, egy késes ámokfutó végzett hat emberrel, súlyosan megsebesített egy anyát és a csecsemőjét is az ausztrál városban.

A rendőrség lelőtte a támadót, aki addig hat emberrel végzett.

A brutális támadásra a brit királyi udvar is reagált. Katalin hercegné és férje közös nyilatkozatot adott ki.

"Gondolunk az összes érintettre, beleértve az áldozatok hozzátartozóira és a hősies katasztrófaelhárítókra is, akik saját életüket kockáztatták mások megmentéséért"

- írták a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: