SZTÁRVILÁG

Nagy küzdelemben végül ők búcsúztak a Sztárban Sztár All Starstól

Az énekesek kétszer négyfős csapatokba szerveződve küzdöttek meg egymással.


A Sztárban Sztár All Stars szombaton folytatódott a harmadik élő show-val, ahol újabb látványos átalakulásokat láthattak a nézők. A mezőny már az első két adásban is szűkült, hiszen nyolc énekestől kellett búcsúzni. A mostani adás a csoportos rangadók éjszakája volt, ahol nyolc énekes küzdött meg egymással négyfős csapatokba szervezve.

Arról már korábban is írtunk, hogy Till Attila minden idők bevonulását produkálta:

Ezek után első párbajban Hevesi Tamás Elvis Presley-ként, Oláh Ibolya Bryan Adamsként, Tóth Gabi az Open Stage énekeseként, míg Szabó Ádám Balázs Fecóként lépett színpadra. A múlt heti szünet után újra pontozásra került sor, és dicséretek mellett kritikák is elhangzottak.

A nézők szavazatai alapján Szabó Ádám és Tóth Gabi továbbjutott, míg Hevesi Tamásnak és Oláh Ibolyának újabb produkciót kellett előadnia.

Tamás Thomas Andersként, Ibolya pedig a 4 Non Blondes énekesnőjeként próbált a következő fordulóba kerülni.

A második párbajban Király Linda Adele-ként, Zámbó Krisztián Rick Astley-ként, Gubik Petra Janis Joplinként és Peter Srámek Takáts Tamásként mérte össze tudását.

Innen Gubik Petra és Peter Srámek biztosította helyét a következő fordulóban, míg Zámbó Krisztiánnak és Király Lindának újabb fellépésre volt szüksége.

Király Linda Dolly Partonként, Zámbó Krisztián pedig édesapja, Zámbó Jimmy szerepében versenyzett a továbbjutásért.

A műsor végén a nézők szavazatai alapján Király Lindának és Hevesi Tamásnak kellett búcsúznia a versenytől.

A Sztárban Sztár All Stars azonban még messze nem ért véget, hiszen vasárnap este 19 órától folytatódik a csoportos rangadók éjszakájával.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Megszólalt Sallai Nóra férje: így van most az életveszélyes sérüléseket szenvedett színésznő
Továbbra is válságos az állapota, de párja szerint kis mértékben javult. Kisfiuk, az ötéves Bende hétfőn hunyt el a kórházban.


Ahogy arról hétfő este írtunk, 10 nappal súlyos balesetük után elhunyt Sallai Nóra ötéves kisfia. A színésznő és gyereke szeptember 27-én szenvedett életveszélyes sérüléseket, mikor Opeljükbe belehajtott egy gyorshajtó BMW-s.

A színésznő állapota továbbra is válságos, az orvosok az intenzív osztályon kezelik.

Nóra férje nemrég megszólalt a Tényeknek, és elárulta, hogy felesége állapota kis mértékben javult, de a teljes felépülés még nagyon messze van, és hosszú rehabilitáció vár rá.

A család által szervezett irányított véradás továbbra is zajlik. Kovács Panka színésznő az RTL Híradónak nyilatkozva elmondta, hogy rendszeresen ad vért, és amint hallott a felhívásról, azonnal segített. „Úgy tudom, még mindig szükség van vérre, úgyhogy szeretnék mindenkit buzdítani, hogy ha tud, akkor segítsen” – tette hozzá.

A baleset körülményei egyelőre nem tisztázottak. A rendelkezésre álló információk szerint Sallai Nóra figyelmetlenül hajtott ki a főútra, ám a balesethez közeledő BMW feltételezhetően jelentősen túllépte a megengedett sebességet. Kozma Tamás ügyvéd az RTL Híradónak elmondta, hogy jogilag mindkét járművezető felelőssége felmerülhet a baleset kapcsán.

Amennyiben bebizonyosodik, hogy a BMW sofőrje a megengedett sebesség duplájával hajtott, a felelősség nagy valószínűséggel rá hárulhat, és akár 5 év börtönbüntetésre is számíthat.

Korábban a Story Magazin által megkérdezett ügyvéd azt mondta: számításai szerint 3-3 és fél év szabható ki a felelőtlen autósra.

via Blikk

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Sallai Nóra fiának óvodájára kitűzték a fekete zászlót
A Bors munkatársai meglátogatták az intézményt, ahol a szülőket sokkolta a tragédia. Jártak a baleset helyszínén is, ahol többek veszélyesnek ítélték az ominózus kereszteződést.


Tíz nappal súlyos autóbalesetük után hétfőn meghalt Sallai Nóra kisfia, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett, már a helyszínen újra kellett éleszteni. A Jóban Rosszban egykori színésznője és az ötéves Bende Alsónémediben autóztak, amikor egy gyorshajtó BMW-s oldalról beléjük rohant.

A Bors járt a gyerek óvodájánál, ahol fekete zászlóval emlékeztek meg Bendéről. Beszámolójuk alapján a szülők és nevelők egyaránt összetörtek a hírek hallatán.

A portál munkatársai a tragédia helyszínére is elmentek. Ott a szörnyűségre mécsesek emlékeztetik az embereket, a fűben pedig még mindig ott hever egy kis, sárga játékautó.

„Mindenki drukkolt azért, hogy a kisfiú túlélje. Minden nap próbáltunk tájékozódni az állapotukról. Nem ismertük őket, de mivel itt történt, nagyon megrázott minket a dolog”

– mondta el a lapnak egy helybéli.

A közelben élő Anikó elmondta: őt is megrázta Bende halálhíre, főleg, hogy ők látták azt az elkeseredett harcot, amit aznap este a mentősök folytattak a kisfiú és anyukája életéért.

„Már mindenki itt volt, a mentősök nem tudták végezni a dolgukat, mert annyian bementek a baleset helyszínére. Aztán kifeszítettek egy kordont. A férjem bent volt a játszótérnél, és látta, ahogyan újraélesztik a kisfiút”

– nyilatkozta szomorúan a szemtanú. „A fiam barátja szedte ki az anyát és fiát az autóból, ők próbálták a fiút újraéleszteni. Aztán jött egy másik fiatal lány, aki megállapította, hogy nincs szívverése a kisfiúnak” – tette hozzá.

A kedden délután a helyszínen tartózkodók közül többen is szóvá tették, hogy régóta veszélyesnek tartották a kereszteződést. „Egyszer itt jöttem ki, és annyira ki kell tolni a kocsi orrát, hogy szinte én is ütköztem. Meg kellene változtatni a jelzőlámpa helyét, hogy biztonságosabbá tegyék a közlekedést” – foglalta össze a problémát egy édesanya.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai, a Borsnak elmondták: már nem a közlekedési szabályok be nem tartása, hanem közúti baleset gondatlan okozása miatt nyomoznak.

Sallai Nóra állapota továbbra is válságos, erről férje is nyilatkozott már.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Ázsia Expressz: kiderült, melyik páros nyerte meg az egymillió forintot
Három páros feszült egymásnak, hogy megszerezze a bónusz nyereményt, de ahogy az lenni szokott, csak egy vihette haza a pénzt. Nem maradt el a dráma.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2024. október 08.



Az Ázsia Expressz utolsó szakaszában sem maradt el a dráma, idén is lehetett kaszálni egy mellékes egymillió forintot a fődíjon túl. Három páros feszült egymásnak, hogy megszerezze a bónusz nyereményt, de ahogy az lenni szokott, csak egy vihette haza a pénzt.

Közben a műsor ötödik évada tovább robog, immár csak négy párossal, akik a 15 milliós fődíjért küzdenek – meg persze egymás idegeivel. Ördög Nóra szokás szerint gondoskodott róla, hogy a versenyzők ne unatkozzanak: minden adásban újabb ügyességi és logikai játékok várnak rájuk, és persze meglepetésekből sincs hiány.

A hétfői részben Krausz Gábor és Mikes Anna futott be utolsóként, így lecsúsztak az extra játékról, ahol a maradék három páros esett egymásnak az egymillió forintért.

A feladat nem volt egyszerű: az egyiküknek egy falon kellett egyensúlyoznia, amelyből botok álltak ki, míg a társuk eldugott tárgyakat keresett. Amint megtalálta a tárgyat, egy botot kihúzhatott egy másik pár falából, ezzel próbálva ledönteni a másik versenyzőt.

Sáfrány Emese és Béres Anett kegyetlenül játszottak: először Szuperák Barbit és párját ejtették ki, majd L.L. Juniorékat is, így végül ők zsebelték be az egymillió forintos bónuszt. A két barátnő tehát nem távozik üres kézzel Tajvanról.

Szuperák Barbi ezt mondta a verseny után:

„Azért nem vagyok csalódott, hogy nem nyertük meg, viszont Anett-től nagyon rosszul esett az a momentum, hogy hiába próbáltam mondani, hogy oké, leugrok, csak várjon egy pillanatot, hogy megtaláljam a helyzetet, ne essek le és törjem össze magamat, ő akkor is rángatta ki alólam a farönköt, mert neki nincs ideje és azonnal húzzuk ki...”

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Az Árulók: Ismét két ártatlan számára ért véget a játék, ők búcsúztak
A versenyben már csak hat játékos maradt. Az egyik kieső a távozás előtt még egyszer megpróbált rendet tenni a gondolataiban, és egy szenvedélyes monológgal búcsúzott társaitól.
Fotó: RTL - szmo.hu
2024. október 08.



Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban legutóbbi epizódja újabb fordulatokkal és vérfagyasztó pillanatokkal szórakoztatta a nézőket - írta meg a 24.hu.

Hevér Gábor és új szövetségese, a már szintén áruló Bíró Bea Megyeri Csillát tette ki a játékból. De az esti kerekasztalnál is egy újabb ártatlant száműztek:

a játékosok Hermányi Mariannt szavazták ki.

Őt már a játék kezdetétől sokan gyanúsnak tartották, viszont most szembesülniük kellett azzal, hogy rossz nyomon jártak.

A távozása előtt Mariann még egyszer megpróbált rendet tenni a gondolataiban, és egy szenvedélyes monológgal búcsúzott társaitól:

"Drága árulók! Hálás vagyok nektek ezért a játékért, mert tőletek tanultam a legtöbbet arról, hogyan működik az emberi társadalom, hogyan gondolkodnak az emberek, és hogy én magam hogyan működöm. Ti választottatok nekem egy nem túl hálás szerepet, ami azt jelentette, hogy én voltam a pajzsotok. Nehéz, kemény játék volt, de köszönöm nektek."

Majd az ártatlanok felé fordulva így szólt:

"Drága ártatlanok, azt kívánom nektek, hogy amikor a fejetek egyszer már nem forog a sok kétségtől, akkor újra előre tudjatok nézni. De vigyázzatok, egyre kevesebben vagytok."

A színésznő ezek után szembefordult a versenyben maradt hat játékossal, és búcsúzott a kastély falai között zajló titokzatos játszmától.


Link másolása
KÖVESS MINKET: