Molnár Gusztáv bizakodik: allergiás lett az alkoholra
Molnár Gusztáv már többször került bajba alkoholbetegsége miatt. Legutóbb segítséget kért, mert úgy érezte, ha nem így tesz, akkor meg fog halni.
Miután kiderült, hogy függősége mögött egy súlyos borderline zavara is van, úgy vélekedett:
"Ma már csak amiatt vagyok mérges, hogy nem öt évvel ezelőtt derült ki ez a diagnózis, hisz ennek a személyiségzavarnak az alkoholizmus csak egy tünete volt. Terápiára lesz szükségem, és a gyógyulási folyamat sem gyors, de idővel egyre jobb lesz, és most végre megint jól érzem magam.
- mondta el a Blikknek.
Őszintén beszélt arról is, hogy most milyen az élete:
Arra is felhívták a figyelmem, hogy ha kínálnának esetleg, pralinét se fogadjak el, mert ha likőr van benne, rosszul leszek. De arcszeszt sem használhatok, mert a bőrömön is allergiás reakció jelentkezne".
Új munkája is van, egy ügyfélszolgálaton dolgozik, de később a marketing- és PR-folyamatokban is részt vehet majd.
A színészkedést sem hagyja abba:
"Lesz egy beugrásom a Meseautóban, játszom a Hippolyt, a lakájban, és Szlovákiába is meghívtak egy monodrámával. Márciustól pedig egy régi álmom is valóra válik, ugyanis a Független Színháznál fogok színészmesterséget tanítani".
Pár hét alatt sokat változott vele a viilág:
"Még fel sem fogom szinte, hogy nemrég élni sem akartam, olyan mélyen voltam, most pedig már állásom van, egyre több a szerepem és a színházzal kapcsolatos teendőm, és mindezek mellé egy olyan nő az oldalamon, akiről mindig is álmodtam. A sport is visszatért az életembe, a kedvesemtől ugyanis egy edzésbérletet kaptam, így heti négyszer edzeni is eljárok"
árulta el.