SZTÁRVILÁG

Mi történt? Lefújták Kulcsár Edina és G.w.M. esküvőjét

Nagy lakodalmat terveztek, de sajnos ez nem fog összejönni. Az idénre tervezett eseményt a második gyerekük érkezése miatt mondták le.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2024. április 02.


Link másolása

Az ismert rapper és párja, Kulcsár Edina még februárban, szűk körben, anyakönyvvezető előtt házasodtak össze, de már akkor tervezték, hogy még idén egyházi szertartáson is megesküdnek majd, és egy nagy lakodalmat is tartanak.

Az idénre tervezett eseményt azonban második gyerekük érkezése miatt lefújták.

"Ugyan nem vetettük el az ötletet, mindenképpen szeretnénk egy nagy bulit és aranyhintót, de a gyermekünk érkezése miatt ez idén már nem valósul meg. Szeretnénk, ha már a kisfiunk is ott lehetne velünk a nagy napon, és Amarával együtt hoznák a gyűrűket.

Valószínűleg jövőre vagy még később szervezzük meg, elég spontán emberek vagyunk, így azt gondolom, ez is úgy alakul majd, hogy gondolunk egyet, és gyorsan lezavarunk mindent"

– nyilatkozta a Blikknek G.w.M.

Korábban írtunk róla, hogy az egykori szépségkirálynő egy kisfiút hord a szíve alatt. Mindezt a Vargáék című fizetős privát valóságshow egyik jelenetében jelentették be.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Házasság első látásra: A lányom a szemem láttára megy tönkre – állítja az egyik szereplő édesanyja
Peti féltékeny volt amiatt, hogy felesége egy másik férfi játékossal váltott üzeneteket, de Enikő anyukája szerint lánya 100 százalékban ártatlan.

Link másolása

A Házasság első látásra párjai közül egyértelműen Enikő és Peti voltak azok, akiknek a legkiegyensúlyozottabban indult a kapcsolatuk. Nagyon hamar megtalálták a közös hangot, ez azonban a bizalom elvesztésével mostanra megszűnt. Petinek nagyon nem tetszett, mikor megtudta, hogy felesége egy másik pár férfitagjával, Andrással vált üzeneteket, ráadásul Enikő Andráséknál is akart aludni egy vitájuk után.

A Meglepetés magazinnak Enikő arról vallott, hogy lelkileg magányosnak érezte magát a férje mellett, mert nem érezte a nyitottságot Peti részéről, amikor összeköltöztek. A lapnak megszólalt a lány édesanyja is: „Amikor először leültünk beszélgetni, megnyerő volt Peti stílusa. Sármos és határozott férfinak tartottam. Úgy éreztem, összeillenek a lányommal, mert tudja kezelni őt. Enikő egy nagyon erős személyiség, így egy nálánál erősebb férfi kell mellé” – fogalmazott Enikő anyukája. Hozzátette: „Enikő nem csalta meg Petit, így nem is értem, mi ez az egész cirkusz a vejem részéről. Nagyot csalódtam benne, mert látom a lányomon, mennyire szenved ettől a helyzettől. Most ismertünk meg Peti valódi arcát... már nem az a kedves fiatalember, akivel először találkoztam.”

„A lányom a szemem láttára megy tönkre, miközben nem követett el bűnt. Tűzbe teszem érte a kezemet.”

A párnak ugyanakkor a legutóbbi adásban sikerült megbeszélnie a dolgokat.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A Tankcsapda dobosa: Én egy 10 éves zenekarba szálltam be, valaki szerint ott lett elbaszva az egész
Fejes Tamás mesélt üzletei érdekeltségeiről és arról is, hogy mit szólt Lukács Laci ahhoz, hogy kereskedelmi csatorna műsorában szerepelt.

Link másolása

Fejes Tamás volt a Palikék Világa vendége. A Tankcsapda dobosa mesélt vállalkozásairól, kereskedelmi tévés szerepléséről és a zenekari viszonyokról is.

A zenész elárulta, jelenleg legalább hatféle üzletben van érdekeltsége. „Az első számú projektem – és ezt nem szeretem vállalkozás szinten emlegetni – mindenféleképpen a Tankcsapda. Mindig megkülönböztetett figyelmet szenteltem a Tankcsapdának, ez alá rendeletem mindent, sokszor még a családomat is. Ezt nem szeretik az emberek üzleti vállalkozásként aposztrofálni, pedig ugyanolyan, sőt, sokszor bonyolultabb” – fogalmazott Fejes.

Ezen kívül azonban számos üzleti vállalkozásban is részt vesz: „Hangszerboltot nyitottam Debrecenben. Először alkalmazott voltam, végigjártam a ranglétrát. Mindenes voltam, hoztam-vittem a cuccokat. Egy héten kétszer jártam Németországba, volt, hogy Barkasszal, meg azzal a csőrös Mercivel padlógázon, kilencvennel”. Jelenleg piacvezető a vállalkozása, három bolttal rendelkezik országszerte. Ezeken kívül csárda, roncsbár, pálinkafőzde és spanyol apartmanok is az érdekeltségébe tartoztak.

A zenekarról szólva elmondta:

„Mindig próbálok úgy felnőni, azért nem szoktam celebeskedni, vagy ilyen jellegű dolgokat elvállalni, mert nem akarom túlnőni a Lacit. Olyan szempontból, hogy a Lukács a Tankcsapda arca”.

Fejes Tamás beszélt arról is, az együttes frontembere nem volt boldog attól, hogy elvállta a szereplést a TV2 Kincsvadászok című műsorában. „Az elején mondta, hogy neki nem tetszik ez, de nem azért, mert féltékeny erre a sztorira. Mi nem vállalunk semmilyen fajta kereskedelmi tévés megjelenést”.

„Volt olyan, hogy túltoltam, nekem is volt olyan, hogy rám lett szólva, hogy kicsit ez túl van tolva, ami igaz volt, de ezt nehéz volt elfogadni.”

„A Lukács alapította a zenekart, én egy 10 éves zenekarba szálltam be, valaki szerint ott lett elb*va az egész.”

„Én ennek megfelelően próbálom a zenekar háttérdolgait intézni, elsősorban ez az én feladatom. Zeneileg meg mindig is nagyon erős volt az összhang Laci meg köztem, alkotói folyamatban is erősek vagyunk. De Lacitól jön a gyújtás, az őrá van írva.”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Még nincs vége: Havas Henrik és Hajdú Péter megint durván beszólt egymásnak
A hetek óta tartó konfliktus egy újabb állomásához ért azzal, hogy Havas és Hajdú ismét üzenetet váltott. Most sem kímélték a másikat.
FM. Kép: Tiktok - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

Hetek óta megy az adok-kapok Havas Henrik és Hajdú Péter között, az üzengetés pedig most a Story közreműködésével folytatódhatott. A lap ugyanis mindkettőjüket megkereste, hogy megtudja, mit gondolnak a másikról.

„Emberileg mindig kedveltem Pétert. Kedves, esendő fiú. Szakmai kérdésekben feltétlenül mérvadó a véleménye. Eljött az idő, hogy meg kell szívlelnem, amit mond, és nincs mese, visszavonulok! Ha elküldené a címet, holnap postáznám is neki a József Attila-díjamat, a Kritikusok díját, néhány rádiós Nívódíjamat, a 2007-es Év riportere címem, valamint mind a 31 könyvemet”

– mondta a lapnak Havas, majd nevetve hozzátette, mindezt szigorúan utánvéttel gondolná. Az üzenettel aztán Hajdút is megkeresték, aki így válaszolt arra:

„Elhiszem, hogy sok díja van, én is nívódíjas vagyok, de azt gondolom, egy díj nem feltétlenül csak a tehetségről szól. Sokkal inkább a beletett munkáról, kapcsolatrendszerről. Az ő korosztályában valóban sok tehetség van/volt. Baló György, Kepes András, Friderikusz Sándor. De Havas nem tartozik közéjük. Ő sohasem a riporteri kvalitásaival tűnt ki, hanem azzal, hogy ő a Tanár úr, aki mindent tud, és akinek mindenről van véleménye. És ezzel nem az újságírói képességeit vonom kétségbe, de azért ne keverjük az almát a körtével. Azt gondolom, ő egy roppant tehetségtelen, de rendkívül szórakoztató médiaszemélyiség. És még egy jó pontja van nálam amellett, hogy viccesnek tartom. Mégpedig az, hogy a Frisshírek Podcastot Dömsödi Gáborral együtt készítik, amivel segíti Gábort. Aki ellentétben vele tényleg tehetséges, és szeretném, ha ezt végre el is hinné magáról.”

Az üzengetés Hajdú Péter Varga Judittal készült interjúja után kezdődött. „Hajdú egy teljességgel tehetségtelen műsorvezető” – mondta ezután a Frisshírek Podcast egyik adásában Havas. A Beköltözve Hajdú Péterhez G.w.M-mel készült beszélgetésében válaszolt Hajdú, aki az ország legtehetségtelenebb tévésének nevezte Havast.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Curtis elárulta, hogyan ismerkedtek meg Orbánnal: Bementem, és egy tök jó hangulatú beszélgetés volt
Azt állítja, a közös szelfi készítésekor csak úgy odahívták, hogy a miniszterelnök megismerkedne vele.

Link másolása

Curtis lesz Hajdú Péter beköltözős műsorának következő vendége. A műsorvezető egy hosszabb ajánlót tett ki az Instagramra, amiben többek között börtönben lévő testvéréről és a politikához való viszonyáról is kérdezte a zenészt.

Korábban mi is írtunk arról, hogy Curtis azért nem ment el az influenszerek gyerekvédelmi tüntetésére februárban, mert az szerinte elsősorban a politikáról szólt, de egy nappal később feltűnt Orbán Viktor évértékelő beszédén, majd nem sokkal később közös szelfin mosolygott vele egy focimeccsen.

Hajdú Péter mindkét dologra rá is kérdezett a műsorban. Curtis kicsit zavaros választ adott arra, hogy mikor „derült ki” számára, hogy a 150 ezer körüli embert megmozgató gyerekvédelmi tüntetés valójában politikai jellegű, ahhoz azonban tartja magát, hogy Orbán Viktorral nem ő akart szelfit készíteni. Egy remekül időzített vágásnak köszönhetően az az előzetesből nem derül ki, hogy akkor elment volna-e egy tüntetésre, ha azt a Fidesz szervezi.

A miniszterelnökkel közös szelfiről így nyilatkozott:

„Félidőben kimentem, és jött egy úr, hogy művész úr, a miniszterelnök szeretné megismerni. Ez egy hatalmas megtiszteltetés, ne viccelj. Nyilván bementem, és egy tök jó hangulatú beszélgetés volt”.

Ezekből a mondatokból azt is lehet gondolni, hogy a rappernek korábban semmilyen kapcsolata nem volt a kormánypárttal, de arról nem esik szó, hogy bő egy hónappal korábban Curtis vendég volt már Orbán évértékelőjén is. (Legalábbis az előzetesbe nem vágták be.)

Mesélt arról is, hogy rosszul esik neki, hogy sokan azt gondolják, csak azért van jóban a miniszterelnökkel, hogy testvére kegyelmet kaphasson. Holott: „Nem kegyelmet kellene kapjon, hanem igazságot” – fogalmazott Curtis.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk