„Mindennap harcoltam az életemért” – Megyeri Balázs talpra állt a daganatos betegsége után
Megyeri Balázs, akit sokan a magyar Jason Momoaként ismernek, hónapokon át komoly betegséggel küzdött. Ahogy korábban már írtunk róla, a kaszkadőr-színésznél ritka, áttétes pajzsmirigydaganatot diagnosztizáltak, amely a nyirokrendszerét is érintette. Többször megoperálták, és többféle kezelésen is átesett.
Nemrég izotópos vizsgálaton járt, amelynek eredménye biztató volt, számolt be róla a Blikk. „Szerencsére nem találtak semmit, egyetlen apró szövetet leszámítva, amiről azt mondták az orvosok, évek múlva esetleg okozhat fejtörést, ezért még egy radiojód kezelést kell kapnom. De a nehezén túl vagyok, úgy néz ki” – mondta. A következő időszakban havonta jár majd kontrollra, és élete végéig gyógyszert kell szednie. „Hogy miként is reagál rá a szervezetem, ez most a kérdés. Egy év múlva már csak 2-3 havonta kell visszamennem kontrollra, aztán félévente...” – tette hozzá.
A betegsége alatt igyekezett erős maradni lelkileg is. Azt mondja, mindenre felkészült:
Megyeri úgy fogalmazott: „Bennem is felmerült, mi van, ha vége van az útnak, de hívő emberként úgy fogtam fel, egy szép, kalandos negyven évvel a hátizsákomban állok a Teremtő elé.” A rendszeres mozgás sokat segített neki a felépülésben. „De mindennap harcoltam az életemért, ha kellett, a szellememmel, ha kellett, a testemmel, ugyanis hamar visszatértem az edzőterembe. Az orvosaim szerint kicsit túl korán is, de nekem fejben és testben is sokat adott az edzés” – mesélte.
A gyógyulását most egy különleges kezdeményezéssel szeretné megünnepelni. „Amikor megkaptam a jó hírt, egyből arra gondoltam, hogy a kedvenc vidráimnak szeretném a kifutóját bővíteni” – mondta. Régóta együttműködik a Tisza-tavi Ökocentrummal, így barátja, Korody Olivér segítségével megszervezték az Aquanimus Fesztivált, amelyet július 3–5. között tartanak Poroszlón. A rendezvényen olyan nemzetközi fellépők lépnek színpadra, mint a Gypsy Kings, a Los Lobos vagy az Orishas, de hazai előadók is szép számmal ott lesznek, többek között Király Linda és Viktor, Herceg Dávid és Dr BRS. „Sőt, tartogatunk néhány igazi nagy durranást, meglepetést is a számos program mellé az Aquanimus Fesztiválon” – tette hozzá.