KÉK HÍREK

Újabb roncsokat és emberi testrészeket is találtak a Földközi-tengerben

Az Egyptair Párizsból Kairóba tartó járata csütörtökön zuhant le. A gép maradványait, csomagokat és emberi testrészeket is találtak a tengerben.

Link másolása

Az egyiptomi katonaság és a nemzeti légitársaság emberei azt mondják, az EgyptAir járatának maradványait találták meg a Földközi-tengerben. A hadsereg szóvivője elmondta: roncsokat és személyes holmikat találtak a vízben, 290 kilométerre az alexandriai partoktól. A hírt az EgyptAir is megerősítette.

Május 20-án este újabb részleteket közöltek. Eszerint időközben ülések, csomagok és emberi testrészek is előkerültek a kutatás során.

A május 19-én lezuhant gép Párizsból Kairóba tartott, 66-an utaztak rajta, ebből 10 fő volt a gép személyzete. A repülőgép közvetlen azután tűnt el a radarokról, hogy belépett az egyiptomi légtérbe. A katasztrófa okát egyelőre nem lehet tudni, de az illetékesek nem zárják ki a terrortámadás lehetőségét sem. Ugyanakkor még semmilyen konkrét bizonyítékot nem találtak erre, és egyetlen szélsőséges terrorszervezet sem vállalta eddig a robbantást. Arról sincs hír, hogy a gépen lévők közül bárkit is terrorizmus gyanújával figyeltek volna meg korábban, vagy így tartottak volna nyilván.

A Times újságírójának a görög hatóságok is megerősítették, hogy az egyiptomi hadsereg katonái a gép utolsó helyzetétől 8 kilométerre délre találták meg a géptest darabjait és több utas holttestét.

A légi katasztrófa ügyében nyomozó görög szakértő Athanasios Binis a Guardiannak elmondta, hogy most a legfontosabb feladatuk, hogy megtalálják a lezuhant gép feketedobozait.

egyiptomi2

A kairói légi közlekedési minisztérium és az egyiptomi párizsi nagykövet még korábban azt nyilatkozták, hogy a görög hatóságok feltehetően a gépből származó "úszó tárgyakat" találtak a Földközi-tengeren.

Iháb Badavi nagykövet közölte, a görög hatóságok tájékoztatták athéni kollégáját arról, hogy az EgyptAir repülőgépek színeinek megfelelő fehér és kék színű roncsdarabokat találtak. Csütörtökön ugyan még nem tudta megerősíteni, hogy a roncsok a lezuhant utasszállítóé lennének, azonban véleménye szerint indokolt ezt feltételezni.

gep_terkep

A tragédia okáról egyelőre csak találgatások vannak, de a CNN amerikai hivatalnokok állítására alapozva közölte, hogy az amerikai kormány szerint bomba robbanhatott a gépen. François Hollande francia elnök szerint egyelőre semmilyen feltevést nem lehet kizárni, Seríf Iszmáíl egyiptomi kormányfő pedig sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta, hogy terrorcselekmény történt.

A görög védelmi miniszter megerősítette azt az információt, hogy a gép eltűnés előtt hirtelen 90 fokot fordult balra, azután 360 fokot jobbra, miközben 11 300 méteres magasságból közel 4600 méterre zuhant le. Körülbelül 3000 méteres magasságban vesztették el vele a radarkapcsolatot. Rádión azelőtt 10 perccel érték el a személyzetet, így arra következtetnek, hogy valami történt a pilótafülkében.

A katasztrófa áldozatairól szóló cikkünket ITT OLVASHATJÁKOK.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elvágott torokkal találtak rá a kegyetlen gyilkosra nyíregyházi lakásában
A férfi korábban egy kegyetlen rablógyilkosságban vett részt. 11 évig volt börtönben, de most is sokan tartottak tőle a környéken.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Elvágott nyakkal találtak rá nyíregyházi lakásában csütörtök este egy 45 éves férfira, derül ki a Tények riportjából. Szomszédai szerint az áldozat alkoholista volt, akitől sokan féltek.

A férfihez éppen akkor érkezett látogatóba az egyik barátja, amikor a vérbefagyott holttestet már vizsgálták a rendőrök.

Kiderült, hogy az áldozat korábban 11 évig volt börtönben egy kegyetlen rablógyilkosság miatt, amit csaknem 30 évvel ezelőtt követett el.

A gyilkos holttestét egy ismerőse találta meg csütörtök este, akivel együtt dolgozott, de már napok óta nem jelentkezett. A rendőrség vizsgálja, hogy megölték-e a korábbi gyilkost vagy magával végzett.

A teljes beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó a hajnali Ferihegyi úti halálos baleset mentéséről – roncsok mindenfelé
A vétkes sofőrt még keresik, mivel elmenekült a helyszínről. A múlt század közepén épült ferihegyi gyorsforgalmi úton sajnos gyakoriak a frontális ütközések.

Link másolása

Korábban megírtuk, hogy tömegbaleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A vétkes sofőr elmenekült.

A következő videóban mutatjuk, mi maradt az autókból, és hogyan mentettek a katasztrófavédelem munkatársai:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos karambol a Ferihegyi gyorsforgalmin: ketten meghaltak, a baleset okozóját még keresik
A vétkes sofőr elmenekült a helyszínről, többen meg is sérültek a balesetben.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel 10 óra környékén a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton — írja a police.hu.

A rendőrség adatai szerint egy, a város irányába haladó bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemből közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, a bolgár autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről, utánuk hajtóvadászatot indítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Sátorvassal ütötte várandós párját egy balatoni strandon egy férfi, hajánál fogva a földre is rántotta
A brutális támadót hamar elkapta a rendőrség, börtön várhat rá, annál is inkább, mivel korábbról volt már egy felfüggesztettje.

Link másolása

A Marcali Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen, aki strandolás közben támadta meg a párját.

A vád szerint a harmincas éveiben járó férfi és az élettársa 2023 májusában, egy balatonberényi szabad strandra érkeztek, ahol közösen állították fel a sátrukat. Nem sokkal később azonban vitázni kezdtek, melynek során a vádlott trágár kifejezések közepette, kiabálva szidalmazta a párját – írja az ügyészség.

A vita során a nő távozni akart a helyszínről, amit a vádlott úgy akadályozott meg, hogy

a hajánál fogva a földre rántotta párját, majd az egyik negyvenöt centiméteres, alumíniumból készült sátorrúddal kezdte ütlegelni.

A jelenetet látva a közelben strandolók értesítették a rendőrséget.

Vádiratában az ügyészség a férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, kiegészítve azzal, hogy a bíróság egyúttal a vádlott korábbi, felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének végrehajtását is rendelje el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk