SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Megszólalt Dózsa László özvegye: „Laci belealudt a halálba, nem érzett fájdalmat”

A színész az utolsó éveit hol kórházban, hol az otthonban töltötte. Gabriella azt mondta: fájdalmas volt, hogy nem tudták otthon ápolni.


Laci belealudt a halálba, nem érzett fájdalmat - erről beszélt a Blikknek Dózsa László özvegye. Gabriella azt mondta, fájdalmas volt, hogy nem tudták a színészt otthon ápolni, de nem volt lehetőségük nővért fogadni mellé.

Dózsa László színész, az Újpest Színház korábbi művészeti vezetője és főrendezője, az Újpestért-díj, illetve a budapesti díszpolgári cím birtokosa december közepén halt meg, 81 évesen. A színész

az utolsó három évét egy idős otthonban töltötte, mert sokat romlott az egészségi állapota.

Özvegye most a Blikknek azt mondta, hogy a halála előtt néhány nappal még beszéltek, de a színész egyre gyengébb volt, az utolsó napjaiban már csak aludt.

„Laci belealudt a halálba, nem érzett fájdalmat. Nem akarom elhinni... Hiába tudtuk, hogy mindez bekövetkezik, erre nem lehet felkészülni. Hihetetlenül hiányzik.”

Gabriella azt mondta, hogy a 36 éb korkülönbség ellenére nagyon szerették egymást, és sokat kirándultak együtt, közösen a gyerekekkel.

„Az utóbbi 2-3 év megterhelő volt lelkileg az egész családnak. Egyik kórházból a másikba jártunk, 2022-ben szinte minden nap történt valami, ami miatt mentőt hívtam, avagy én vittem be a sürgősségire, esetleg engem hívtak. Sajnos, nem lehetett megállítani az állapota romlását, komplex probléma volt. Rosszullétek gyötörték, ájulás, hányinger. Kialakult a demencia is, elfelejtette, hol lakik, majd az általános állapota is romlani kezdett” - emlékezett vissza az özvegy. Szerinte sokan azt gondolják, hogy a színész „le lett passzolva”, de állandó felügyeletre szorult.

„Fájdalmas volt, hogy nem tudtuk itthon ápolni, de nem volt lehetőségünk házi nővért fogadni mellé, aki szakszerűen el tudja látni, így az orvos nem engedélyezte. Az utolsó évet hol kórházban, hol az otthonban töltötte”

- mondta.

Gabriella azt is elmondta, hogy Dózsát a jobb napjain a gyógyszerek segítettek, és tudtak vele beszélgetni akár 20-30 percet is. Szerinte ez az állapot már nem volt méltó hozzá, és tiszta pillanataiban tudatosult benne, hogy őt el kell látni, amit nem bírt elviselni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Magyar Péter nem az első: Rónai Egont már Berki Krisztián is hagyta faképnél a stúdióban
Nem egyszer történt már meg, hogy élő adásban hagyta ott valaki a stúdiót. Vonult már ki Németh Szilárd és Pokorni Zoltán is sértetten tévés vitáról.
FM - szmo.hu
2024. június 11.



Magyar Péter, a TISZA Párt alelnöke és Rónai Egon az ATV Egyenes beszéd című műsorában élő adásban vesztek össze hétfő este, ami után Magyar felállt és otthagyta a stúdiót. De nem Magyar az első, aki eléjátszotta ezt a magyar sajtó történetében, a legemlékezetesebb esetekből pedig egy csokorra valót az RTL.hu gyűjtött össze.

2006-ban Kálmán Olga az ATV műsorvezetőjeként próbálta szóra bírni Pokorni Zoltánt, aki a Fidesz alelnöke volt akkor. Az önkormányzati választáson induló Pokornitól azt akarta megtudni, mit gondol arról, hogy Orbán Viktor Fidesz-elnökként azt mondta, az önkormányzati választást a kormány elleni harcra kell használni.

Pokorni kijelentette, hogy nem foglalkozik blődségekkel és blöffökkel, majd sarkon fordult, és otthagyta a stúdiót.

2016-ban az ATV Szabad szemmel című műsorában Németh Szilárd, a Fidesz politikusa, és Szigetvári Viktor, a valamikori Együtt elnöke vitáztak a népszavazásról, amit a menekültek unión belüli elosztásáról tartottak. A vita azzal ért véget, hogy Szigetvári azt kérdezgette Némethtől, hogy őt kinek az ügynökének tartja, mire Németh kivonult a stúdióból​.

Rónai Egont már Berki Krisztián is faképnél hagyta az ATV műsorában.

Berki Krisztián 2019-ben főpolgármester-jelöltként a Fradin veszett össze Rónai Egonnal. Később magát Berkit is otthagyták adás közben: a celeb a Life TV-ben beszólt Szabó Dórinak, a műsorvezetőtársának, aki további vita helyett kisétált.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Meghalt a tragikus sorsú magyar szépségkirálynő, Molnár Csilla édesanyja
A család életét végigkísérték a tragikus események, Csilla öccs jelenleg is börtönben ül.


Meghalt az 1986-ban, 17 évesen elhunyt szépségkirálynő, Molnár Csilla Andrea édesanyja – írta meg a Blikk.

A lap információi szerint Molnár Marika hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el, amellyel már régóta harcolt.

Csilla édesanyja néhány hónapja elhunyt, így a testvérén, Attilán kívül senki nincs az élők sorában a Molnár család tagjai közül – mondta el a lapnak egy, a család életére rálátó fonyódi lakos.

Molnár Csilla 1985-ben, mindössze 16 évesen lett Magyarország szépe, de egy évvel később gyógyszertúladagolásban meghalt. Életéről és haláláról fiatal riporterként Friderikusz Sándor írt könyvet Isten óvd a Királynőt! címmel, de az ő emlékére íródott Homonyik Sándor Álmondj királylány! című dala is.

Dér András és Hartai László 1987-ben készült Szépleányok című dokumentumfilmjében az édesanya úgy fogalmazott:

„Azt hiszem, nem csak a gyerekemet veszítettem el, hanem mindent. Most üresség van... Tudom, hogy élni kell tovább...”

Marikának nem sokkal Csilla halála után megromlott a viszonya férjével, és különváltak, ezután magányosan élt. A Blikk információi szerint az utóbbi, közel negyven évben Ausztriában is élt és dolgozott, de Fonyódon is volt egy lakása, ahol a nyilvánosságtól elvonultan élt.

Csilla öccse, Attila révén van két unokája, fia azonban börtönben ül: korábban Ausztriában, most Sopronkőhidán, mert megölte az Osztrák Nemzeti Bank egyik női munkatársát.

Szerencsére akadtak távolabbi családtagjai, az akik élete utolsó időszakában a gondját viselték, ők örökölték azt is, ami utána maradt – informálta a lapot a család egyik ismerőse.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Eltűnt Boros Lajos
Az ismert rádiós három éve kezdte el a CsütörTöke című beszélgetős műsort a YouTube-on, de jelenleg a sorozat szünetel. A műsort azért indították el a barátai, hogy a korábban komoly egészségi problémákkal küzdő, szívműtétből és rákos megbetegedésből lábadozó Boros Lajosnak segítsenek.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2024. június 14.



A Blikk írta meg, hogy hónapok óta nem jelentkezik új műsorral Boros Lajos.

Nincs nagy baj, egyszerűen csak már nem tud úgy helytállni, mit korábban, ezért inkább a háttérbe vonult – mondta a lapnak az egyik közeli ismerős, aki szerint a 77 éves rádiós ettől függetlenül próbál aktív maradni a magánéletében, sétálni, időt tölteni a családjával.

Az ismert rádiós három éve kezdte el a CsütörTöke című beszélgetős műsort a YouTube-on, de jelenleg a sorozat szünetel. A műsort azért indították el a barátai, hogy a korábban komoly egészségi problémákkal küzdő, szívműtétből és rákos megbetegedésből lábadozó Boros Lajosnak segítsenek.

Március vége óta viszont egy új rész sem született a korábban kéthetente jelentkező műsorból.

"Egyelőre szünetel a Lali király CsütörTöke"

– válaszolta a lapnak Boros Lajos jó barátja, Baráz Miklós.

"Az persze, nem egyszerű, hogy mindig is a szereplés, a rádiózás, a színpad volt az élete, de mikrofon elé már nagy valószínűséggel nem ül"

– tette hozzá az ismerős.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szakított Magyar Péter a párjával, a Facebookon posztolta ki
A fotón egyedül ül talán a Balaton partján, és a hashtagek közé beírta a szakítás szót is.


Magyar Péter szinte mindent kiposztol a Facebookra, ami vele történik, a magánéletét eddig viszonylag tabuként kezelte, és kevés fotót láttunk a gyerekeiről vagy épp a párjáról. Azt lehetett tudni, hogy a barátnője Vogel Evelin, aki többször is együtt mutatkozott vele a kampányrendezvényeken.

Most azonban megjelent egy poszt, ami mellé azt írta Magyar:

"Valaminek a vége, valaminek a kezdete."

Ez még sok minden lehetne, de a fotón egyedül ül talán a Balaton partján, és a hashtagek közé beírta a szakítás szót is:

#breakup #szakítás #köszönet #hála

Magyar körül február óta forr a levegő, és a frissen alakult pártjának sikeres szereplése a vasárnapi választáson nem enyhítette a politikuson lévő nyomást.


Link másolása
KÖVESS MINKET: