News here
hirdetés

SZTÁRVILÁG

Meghalt Olivia-Newton John

A Grease című musical sztárja 73 éves volt, hosszú ideje küzdött a mellrákkal.

Link másolása

hirdetés

A négyszeres Grammy-díjas angol–ausztrál énekesnő és színésznő hétfő reggel halt meg. Először 1992-ben diagnosztizáltak mellrákot nála, de később tünetmentessé vált. Betegsége 2013-ban újult ki, ekkor ismét legyőzte. 2017-ben azonban harmadszor is rákot diagnosztizáltak nála, ami a gerincére is átterjedt.

"Olivia több mint 30 éve a győzelmek és a remény szimbóluma, aki megosztotta velünk a mellrákkal kapcsolatos útját” – írta Facebook-odalán férje, John Easterling. Hozzátettem felesége békésen halt meg dél-kaliforniai otthonában, családja és barátai körében.

Walesi és német származású, brit születésű, Ausztráliában nevelkedett, az Egyesült Államokban élt Önmagát ausztrálnak vallotta.

Olivia-Newton John leghíresebb szerepe a Grease című musicalben volt, ahol John Travolta párját alakította.

Bár közel harmincévesen csak hosszú hezitálás után vállalta el a szerepet, mondván, nem alakíthat ennyi idősen egy középiskolás lányt, John Travolta végül rábeszélte. Sandy szerepe világhírűvé tette.

Filmes és zenei karrierje még a hatvanas évek közepén kezdődött. 1974-ben ő indult az az Egyesült Királyság színeiben az Eurovíziós Dalfesztiválon. Ezután Kaliforniába költözött, ahol country-lemezeket adott ki. A Grease sikere után nyitott a pop felé.

hirdetés

Lemezeladásai és a slágerlistán töltött idő alapján ő volt a hetvenes évek legsikeresebb angol nyelvű énekesnője. Legnagyobb slágere a Physical volt. 1981-ben a dal tíz hétig vezette az amerikai slágerlistát. A TMZ szerint ezzel minden rekordot megdöntött a 80-as években.

Olivia-Newton John környezetvédelmi és állatjogi aktivistaként is ismert volt, valamint a rák elleni küzdelem egyik meghatározó arca lett.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Nyerő Páros: „Nem szeretem, ha butának állítasz be” – Törőcsik Dani szerint a párja a filmeket sem érti, Bea lehordta őt
Bíró Bea megjegyezte, hogy érdekes módon párja még nem beszélt arról a műsorban, hogy ő milyen okos.

Link másolása

hirdetés

A Nyerő Páros pénteki adásában arról szólt a játék, hogy a nőknek kérdésekre kellett válaszolniuk a párjukkal kapcsolatban. Ha jó választ adtak, egyet előre léphettek, ha rosszat, akkor pedig egyet hátra.

A legrosszabbul Törőcsik Daniéknak sikerült ez a feladat, ugyanis Bíró Bea az utolsó körben ugyanott állt, ahonnan elindult, mivel több kérdésre rosszul tudta a választ. Az Éjjel-nappal Budapest című sorozatban ismertté vált Dani láthatóan nem volt elégedett, az egyik kérdésnél eléggé ki is akadt a párjára.

A kérdés az volt, hogy milyen ételt nem evett meg gyerekként Dani, Bea pedig azt válaszolta, hogy a főzelékeket. Ezután ez a beszélgetés zajlott le közöttük:

Dani:Bébi, azt mondtam, hogy azért nem eszek már főzeléket, mert egész gyerekkoromban főzeléket ettem.

hirdetés

Bea:De hát most az volt a kérdés, hogy mit nem ettél meg gyerekkorodban.

Dani:Édes kincsem, ha egész gyerekkoromban főzeléket ettem, akkor azt megettem vagy nem ettem meg?

Bea:De nekem azt mondtad, hogy egész gyerekkorodban csirkehúst ettél, és a csirkehúst azért nem eszed meg, de főzelékről nem volt szó.

Dani:De a csirkehúst is megettem akkor. Tudod, mit nem eszek meg? A kocsonyát, amit még most sem.

Bea:Kocsonyát?! De bébi, a gyerekek nem esznek kocsonyát.

Dani:Hát ez az!

Ekkor pedig már Sebestyén Balázs is közbeszólt: – Ez a kérdés, hogy mit nem evett meg! Hát a kocsonyát! És te is azt mondod, hogy a gyerekek nem esznek kocsonyát.

A játék után a riportszobában Bea azt mondta, hogy ő nem kapott kocsonyát kiskorában. Dani erre azt felelte, hogy durva, hogy modell barátnője még mindig nem érti a játékot.

Lapozz, ha kíváncsi vagy, hogyan reagált Bea párja megjegyzéseire!



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG
Nyerő Páros: „Kirakta a szűrömet egy három hónapos gyerekkel” – mondta Young G-ről a felesége
Norina egy megdöbbentő történetet mesélt el az első játékuk során, amin a többi sztárpár is igencsak meghökkent.

Link másolása

hirdetés

Mint arról beszámoltunk, a Nyerő Páros péntek esti adásában új sztárpár érkezett a műsorba Rácz Béla, azaz VV Béci, vagy művésznevén Young G és felesége, Rácz-Mészáros Norina személyében. Szembetűnő volt, hogy nem mindenki örült annak, hogy az előző este kiesett Madár Veronikáék után jött egy új páros, akik egyébként a játékot már az első napon feladni kényszerült Détár Enikőék helyére érkeztek.

Az új forduló első napján a párosok férfi tagjainak kellett tétet tenni, Béci pedig messze a legmagasabb összeget tette fel. Végül sikerült is bekerülniük az a négy páros közé, akiknek a tétjét jóváírták, így most jelenleg ők rendelkeznek a legtöbb pénzzel. Ez pedig igencsak meglepte a játékostársakat, többen megjegyezték, hogy vigyázni kell velük, mert erős páros lehetnek.

A játék lényege az volt, hogy a nőknek ki kellett találni, milyen válaszokat adtak korábban a párjuk a feltett kérdésekre. Az egyik így hangzott: "Miért haragudott rád legjobban a párod?" Norina ekkor megdöbbentő történetet mesélt el, amin a többiek is meghökkentek.

Lapozz, ha kíváncsi vagy a történetre és a videóra!

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Harry herceg attól félt, hogy György 18. születésnapja után jelentéktelen lesz a királyi családban
Nem akarta úgy végezni, mint a hatvanas éveiben járó András, aki munka és különösebb cél nélkül sodródik az életben.

Link másolása

hirdetés

Heteken belül újabb botránykönyv jelenik meg a királyi család titkairól. Valentine Low, a The Times királyi tudósítójának kötetéből már most több olyan eset szivárgott ki, ami kínosan érinti az uralkodóház tagjait, különösképpen Harryt és feleségét.

A szerző azt állítja, hogy

a herceg egy időben attól tartott, György 18. születésnapja után teljesen jelentéktelenné válik, és úgy végzi majd idős korára, mint András herceg.

A korábban pedofíliával és nemi erőszakkal is megvádolt herceg a 60-as éveiben járva munka és cél nélkül tengődik, írja a The Sun.

A könyvben kitérnek Meghan eddig kevésbé ismert botrányaira is. A szerző meglehetősen pénzéhesnek és diktatórikusnak festi le a hercegnét, akinek többek között sorozatos ügyei vezettek odáig, hogy a hercegi pár 2020 elején bejelentette a távozást a családból.

Ezt pedig azóta sem tudja megbocsájtani öccsének Vilmos herceg, aki mindig is a megbízható szárnysegédként számított testvérére,

és csak azért nem maradt egyedül két éve, mert a szerepet átvette a felesége, írja a Page Six egy nemrég megjelent másik könyv alapján.

hirdetés

A testvérek szoros kapcsolata már azelőtt romlani kezdett, hogy Harry feleségül vette Meghant. Amikor Harry öt évvel ezelőtt bejelentette a lánykérést, Vilmos csak annyit kérdezett, hogy „minek siettetni a dolgokat”. Erre öccse ingerülten visszakérdezett, hogy mégis kinek képzeli magát.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Tóth Gabi üzent a kórházból: „Már sokkal jobban vagyok”
Az énekesnő megígérte, hogy a szombati koncertje nem marad el, mert fontos számára a közönség és a zene.

Link másolása

hirdetés

Mi is hírt adtunk róla, hogy Tóth Gabi kórházba került. A hírt Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós forrásokért felelős miniszter jelentette be, aki a Polgári Szalon házigazdájaként beszélgetett volna vele. „Sajnálatos módon Tóth Gabi kórházba került, ezért a mai tapolcai Polgári Szalon elmarad. Jobbulást kívánunk neki” – írta a miniszter a Facebook oldalán.

A poszthoz az énekesnő férje is hozzászólt. Krausz Gábor azt írta: „Hála Istennek nincs komoly probléma, nagyobb volt az ijedtség, csak egy kis pihenésre van szüksége, köszönjük a jókívánságokat.”

Tóth Gabi az Instagram-oldalának sztorijában nyugtatta meg aggódó rajongóit:

„Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy már sokkal jobban vagyok. Megterhelő volt számomra az elmúlt időszak, ezért a következő hónapokban vissza kell vennem a tempóból.

Természetesen, a holnapi, szegedi koncert nem marad el, a közönség szeretete, a zene feltölti a lelkem és számomra ez a legfontosabb. Mindenkinek köszönöm a jó kívánságokat, az aggódást.”

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: