News here

SZTÁRVILÁG

Marsi Anikó rendhagyó esküvőjén nem volt kötelező a családtagoknak megjelenni, de a gyűrűk is rézkábelből készültek

A műsorvezető nem hagyományos menyasszonyi ruhát viselt a nagy napon, a házasságkötésük után pedig egy másik lagzira mentek vendégként.

Link másolása

Marsi Anikó és Gyarmati Gábor szeptember elején kötötte össze életét egy nem hétköznapi szertartás során, aminek részleteiről a műsorvezető a Blikknek mesélt.

Mint mondta, a szeptember 9-i dátumot azért válaztották a nagy naphoz, mert férjének a 9-es a szerencseszáma, így már nyár elején megvolt a dátum. Erről akkor sem voltak hajlandóak lemondani, amikor kiderült, hogy ezen a napon egy másik esküvőre is hivatalosak:

„Megkaptam a főnököm, Szalai Vivien meghívóját, aki ugyanerre a napra tűzte ki a lagziját. Először megdöbbentem, de aztán gyorsan kimatekoztam, hogy igenis kivitelezhető a két esküvő egy nap alatt. Mivel alapból sem akartunk hét országra szóló lagzit csapni, az időbe pont belefért, hogy délelőtt összeházasodunk, majd ugyanabban a sminkben és hajban elmegyünk Vivien esküvőjére”

- idézte fel a műsorvezető.

Az esküvőjén nem hagyományos, fehér ruhát viselt. Lila felső és virágos szoknya volt rajta, míg a ceremóniára a családnak sem tették kötelezővé a részvételt.

„Alapvetően úgy gondoltuk, ez a nap nekünk fontos, nem tettük a családunknak kötelezővé a részvételt. A nagyobbik fiam, Vilmos nagy dilemmában volt, mivel felvették egy komoly, angol nyelvű nemzetközi érettségi programba, és láttam rajta, hogy nem szívesen hagyná ki a sulit. Mondtam neki, fontosabb az iskola, mint az én második esküvőm, és láttam, hogy nagy kő esett le a szívéről”

- indokolta Marsi, akinek a kisebbik fia jelen volt a szertartáson, sőt ő kísérte az anyakönyvvezető elé.

Akadtak még emellett érdekességek a nagy nap kapcsán, például, hogy a gyűrűk rézkábelekből készültek, melyeket a férje az egyik általuk felújított ház falaiból szedett ki korábban, majd vitte el egy ékszerkészítőhöz.

Nászút nem követte az esküvőt, de tervben van egy lakókocsis amerikai körút, vagy egy svédországi kirándulás, szintén lakóautóval.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
„Életem legszenvedélyesebb csókja volt” – egyhónapos kalandja lehetett Harry hercegnek egy nála 13 évvel idősebb nővel
A most 51 éves Catherine Ommanney szerint még 2006-ban jöttek össze egy londoni bárban a herceggel. Akinek kitűnő a humorérzéke és remek beszélgetőpartner. Is.

Link másolása

Élete legszenvedélyesebb csókját kapta Harry hercegtől egy nála 13 évvel idősebb nő, írja a The Sun. Catherine Ommanney állítása szerint a herceg 21 éves volt, amikor összejöttek. A most 51 éves nő azt mondja, hogy nem sokkal a válása után, 2006 májusában találkozott Harryvel a londoni Art Barban.

A kétgyerekes nő szerint ettől függetlenül szinte biztos, hogy meg sem említi majd őt a sussexi herceg a január 10-én megjelenő önéletrajzi könyvében. Ezért is döntött úgy, hogy a nyilvánosság előtt mesél a románcról, miután megtudta, hogy Harry könyvében megemlíti minden korábbi barátnőjét.

Az affér idején Harry éppen Chelsy Davyvel járt. Catherine Ommanney nem biztos abban, hogy kettejük összemelegedése idején éppen mosolyszünetet tartottak vagy sem. A korábban egy valóságshowban is szereplő nő nagyon jól érezte magát a herceggel, de esze ágában sem volt komolyabban összegabalyodni a nála jóval fiatalabb férfival.

Catherine Ommanney szerint első találkozásuk alkalmával a herceg kedvesnek és intelligensnek tűnt. A Harryt kísérő három királyi testőr végig a közelükben maradt még akkor is, amikor beszélgetni kezdtek a bárpultnál. Miután nem sokkal éjfél előtt kiürült a hely, Harry meghívta a a dél-kensingtoni Eclipse klub VIP-részébe. Innen egy újabb szórakozóhelyre mentek tovább, de útközben a nő megéhezett és megkérdezte a herceget, tud-e baconös szendvicset készíteni.

„Kiváló baconös szendvicset készítek” – válaszolta állítólag a herceg, majd az egyik barátjához indultak Chelsea-be. Útközben egy cigarettát is elszívtak, miközben többek között II. Erzsébetről beszélgettek.

Miután megérkeztek a barát lakásába, tovább folytatták a beszélgetést, sokat nevettek, húzták egymást, végül a herceg tényleg készített egy szendvicset a nőnek. Ezután birkózni kezdtek, majd a nő negyedóra múlva közölte, hogy haza kell mennie. Harry ekkor kapta fel, és a derekánál fogva a falhoz szorította, majd elcsattant a szenvedélyes csók. A herceg a történtek után ragaszkodott ahhoz, hogy hazavihesse Catherine Ommanney-t.

A következő napokban folytatták az SMS-ezést, majd egy hét múlva újra találkoztak a bárban. Itt újabb csók következett, miközben a herceg folyamatosan bókolt a nőnek. Két randevúval később azonban Harry megváltoztatta a telefonszámát és évekig nem találkoztak. Végül 2009-ben egy barbadosi pólómeccsen futottak össze.

Catherine Ommanney sajnálja, hogy végül nem maradtak barátok, mivel a hercegnek kitűnő a humorérzéke és remek beszélgetőpartner. Reméli, hogy valamennyire felszabadult, miután Kaliforniába költözött családjával, hiszen mindig is a nagyobb szabadság volt az álma.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Mindenki azt találgatja, mi történt Katalin hercegné arcával – Az ünnepségen készült videó valóban talányos
A kommentelők véleménye megoszlik, hogy mi okozhatta a furcsa látványt.

Link másolása

Katalin hercegné és Vilmos herceg Bostonban jártak, hogy részt vegyenek az Earthshot Prize gálán. Itt azokat az egyéneket és szervezeteket díjazták, melyek felvették a harcot a klímaváltozás okozta problémákkal szemben – írja a Joy.hu.

A hercegi pár a tőlük megszokott, az alkalomhoz illő öltözékben jelent meg. Vilmos egy szép, korábban már viselt öltönyben érkezett, míg felesége kölcsönözte a ruháját.

Katalin igazán gyönyörű volt, a ruhája meseszép, a smink, frizura, ékszer tökéletes.

Ám még így is volt, aki felfigyelt valami rendkívülire. Felkerült egy videó a TikTokra, amelyen a hercegné beszédet mond a rendezvényen.

Ezen úgy látszik, mintha az egyik szemöldöke jóval feljebb lenne, mint a másik. Azonnal beindult a kommentszekció, és több elmélet is született. Az egyik szerint elég merev az arca Katalinnak, biztos botoxkezelése volt. A másik szerint Katalin tuti nem botoxoltat, csak a felvétel előnytelen szögből és fényekben készült.

Szerinted?

VIDEÓ: Katalin beszéde

@thecoolmum1985 The fuck is going on with Kate’s eyebrows ??‍♀️ #kate #middleton #princess #wales #princessofwales #eyebrows #related #bbc ♬ Paradise - Bazzi

Néhány fotó a hercegi pár közösségi oldaláról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Elon Musk szerint első gyermeke a karjaiban halt meg, a volt felesége szerint viszont nem így történt
Musk ritkán beszél a 10 hetes Nevada Alexander bölcsőhaláláról.

Link másolása

Elon Musk ritkán beszél első gyermeke, Nevada Alexander bölcsőhaláláról, de november 21-én megemlítette egy Twitter-posztban azzal kapcsolatban, hogy miért nem engedi vissza az összeesküvés-elméleteket gyártó Alex Jones-t a platformra - írja az Unilad.

"Az elsőszülött gyermekem a karjaimban halt meg, éreztem az utolsó szívdobbanását. Senkinek sem nézem el, hogy a gyermeke halálát felhasználja politikai célból vagy hírnévért"

- írta.

A Tesla-vezér exfelesége, Justine egy másik tweetben viszont megcáfolta Musk állítását.

"Nem mintha másnak számítana, de nekem ez volt életem egyik legszentebb és legmeghatározóbb pillanata: én tartottam a karjaimban a halálakor"

- írta a posztban.

Justine Musk korábban a Marie Claire-nek írt véleménycikkében azt írta, hogy Nevada Alexander 10 hetes volt, éppen aludt, amikor a észrevették, hogy nem lélegzik. A kiérkező mentősök hiába próbálták újraéleszteni, a csecsemőnél beállt az agyhalál állapota. A szülei három nappal később döntöttek úgy, hogy leveszik az életfenntartó gépekről. A párnak még öt gyermeke született, 2008-ban váltak el, 8 évnyi házasság után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Pumped Gabót meghívták a Magyar Tudományos Akadémiába: „Régen ilyenekkel poénkodtam”
A celeb azt is elárulta: „beszélgettünk és arra jutottunk hogy fogunk még találkozni, egy szebb jövő érdekében”.

Link másolása

Menő helyre hívták meg a celebvilág egyik ismert alakját: Pumped Gabó a Magyar Tudományos Akadémián járt. A közösségi oldalán azt írta az eseményről:

„Régen ilyenekkel poénkodtam – Meghívtak a Magyar Tudományos Akadémiába ebédelni. Fenntarthatósági témában rendezett egy versenyt az MTA ennek a népszerűsítésében segítettünk nekik, rengetegen jelentkeztek, több mint 600 csapat!

Nagyon örülök hogy sokatokat érdekel és foglalkoztat ez a téma. Ebédeltünk, körbe ezettek, beszélgettünk és arra jutottunk, hogy fogunk még találkozni, egy szebb jövő érdekében. Rengeteg okos ember van az országban, akik szeretnének tenni és tesznek is valamit. Ez csak együtt sikerülhet”

– áll a bejegyzésében.

Pumped Gabó egy David Attenborough-film hatására döntött úgy, hogy zöld aktivista lesz:


Link másolása
KÖVESS MINKET: