Vujity Tvrtko: „Egy román ember, akinek szobrot emeltek Magyarországon… Ma 16 éve gyilkolták meg Marian Cozmát”
Tizenhat év telt el Marian Cozma tragikus halála óta. A veszprémi kézilabdázót 2009. február 8-án gyilkolták meg, emléke azonban máig él Magyarországon és Romániában.
Marian Cozma, a veszprémi kézilabdacsapat kiváló játékosa mindössze 26 éves volt, amikor egy bűnbanda rátámadt a csapat több tagjára a veszprémi Patrióta Lokálban. Többen megsérültek, Cozmát pedig szíven szúrták, és esélye sem volt a túlélésre.
Halála hatalmas megrázkódtatást okozott a sportvilágban, és mély fájdalmat hagyott maga után Magyarországon és Romániában egyaránt. Emlékét a mai napig sokan őrzik, köztük Vujity Tvrtko, aki a szomorú évforduló alkalmából közösségi oldalán idézte fel az eseményeket.
– írta a riporter, hozzátéve, hogy sosem felejti el a sportolót.
Tvrtko szerint a hírek egy idő után feledésbe merülnek, de ő nem akarja hagyni, hogy így legyen. „Nálam nincs felejtés. Én kegyelettel szeretnék emlékezni és emlékeztetni ezen a szomorú évfordulón…” – fogalmazott.
Hat éve, amikor megemlítette ismerőseinek, hogy megemlékezik Cozmáról, sokan meglepődtek az idő múlásán. „Amikor hat éve megemlítettem a barátaimnak, hogy mindenképpen megemlékezem Marian Cozmáról, ők szinte kivétel nélkül azt mondták: Úr Isten, már tíz éve?! Igen, akkor tíz, most pedig már tizenhat. Tizenhat, s mégis, mintha tegnap lett volna” – írta.
A riporter szerint az emlékezés nemcsak tiszteletadás, hanem tanulság is. Hosszasan beszélt személyes élményeiről és benyomásairól, de kiemelte, hogy a megemlékezés középpontjában mindig maga a sportoló áll. „Egy nagyszerű sportolóról szól, egy olyan sportemberről és édesapáról, aki rengeteget tett a megbékélésért” – fogalmazott.
Vannak sporttársak, akik még játszanak, a többség már befejezte pályafutását. Minden megváltozott. Csak Marian Cozma családjának gyásza maradt állandó.”
Végül kiemelte, hogy míg sokan reménykednek és terveznek, Cozmának erre már nincs lehetősége. „Mindenki reménykedik: a játékos tervez, a bűnöző szabadul, jó útra tér vagy éppen nem. A hatalmas termetű férfi azonban csak egy sírkőhöz látogathat ki. Neki nem adatott más választás.”
Tvrtko szerint az emlékezés fontos, mert abból lehet tanulni. „Fontosnak tartom az emlékezést. Fontosnak, hogy legalább mi, itt maradottak tanuljunk. És fontosnak, hogy tudjuk, élt köztünk egy nagyszerű román fiú, akinek halála szimbólum lett. S akinek Édesapja – a számára legnehezebb pillanatokban is – a békét hirdette. Isten áldja meg ezért… S Isten nyugosztalja szeretett gyermekét” – zárta gondolatait.