SZTÁRVILÁG

Már meg is van Pápai Joci helyettese a Sztárboxban – itt vannak a párosítások

A verseny párosításain kívül gálamérkőzések is lesznek az új szezonban. Versenyen kívül Árpa Attila és Bárdosi Sándor, valamint Molnár Áron és Szegedi Fecsó is összeütnek.


Végre lehullt a lepel: az RTL keddi sajtótájékoztatóján kiderült, kik mérik össze erejüket a Sztárbox kibővített mezőnyében.

Az RTL realityshowjának legújabb szezonjában új nevek, új párosítások és egy új helyettesítés is borzolja a kedélyeket.

A legnagyobb meglepetést kétségtelenül Pápai Joci visszalépése okozta. A férfi középsúlyú kategóriában induló énekes korábban már jelezte, hogy vállsérülése miatt nem tudja vállalni a megmérettetést.

Helyére az Ibbigang rapbanda énekese, Szecsei Valter ugrik be, akiről még nem tudni, hogyan fogja megállni a helyét a szorítóban.

A női pehelysúlyban két influenszer, Schobert Lara és Pap Dorci csap össze, míg Földes Eszter színésznő Lola énekessel mérkőzik meg.

A női könnyűsúly kategóriában Hódi Pamela influenszer és Halastyák Fanni „Nemazalány” énekes, valamint Sápi Vivi influenszer és Dér Heni énekes párharcára lehet számítani.

A férfi nehézsúlyú versenyzők között Henry Kettner influenszer Noszály Sándor olimpikon teniszezővel, volt Nagy Ő-vel, Lmen Prala rapper pedig Németh Kristóf színházigazgató-színésszel áll szemben. Czutor Zoltán zenész Mészáros András színésszel, Király Péter kommunikációs szakember pedig Pulai Imre olimpiai bajnok kenussal küzd meg.

Középsúlyban Danny Blue mentalista és Szecsei Valter énekes, Törőcsik Dani tetoválóművész és Veréb Tamás színész-énekes,

Herceg énekes és Király Viktor énekes, valamint Shane Tusup vállalkozó és Torghelle Sándor korábbi válogatott labdarúgó küzdelmét várhatjuk.

A könnyűsúlyú kategóriában Miller Dávid színész-műsorvezető és Varga Ádám színész, Dóra Béla színész és Varga Viktor énekes, Horváth Tomi énekes és Sárközi Ákos séf, valamint Pachert Balázs üzletember és Sánta Laci színész feszül egymásnak.

Az évad különleges gálamérkőzésekkel is készül.

Árpa Attila és Bárdosi Sándor, valamint Molnár Áron és Szegedi Fecsó is ringbe szállnak, bár ezek a mérkőzések versenyen kívül kerülnek megrendezésre.

A Sztárbox új évada szeptember elsején rajtol.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Lemerültem a személyes poklom legmélyére” - Függőségéről vallott Simon Kornél
A magánéletét is majdnem tönkretették a szerek. Házassága Gryllus Dorkával a szakadék szélén táncolt.
Fotó: Facebook - szmo.hu
2024. október 07.



Simon Kornél színész-rendező kendőzetlen őszinteséggel mesélt a függőségeiről, alkohol- és drogproblémáiról, amelyekkel hosszú ideig küzdött a Magyar Hang Mindenki függő című műsorának, amit a Blikk szemlézett.

A színész nyíltan vállalta, hogy éveken keresztül tudatmódosító szerek hatása alatt dolgozott, és bár sokáig úgy érezte, ezek segítik a munkáját, eljutott egy pontra, amikor rájött, hogy a mélypont közelében jár. Mint mondta, ezek a szerek eleinte kapaszkodót jelentettek számára, de később már világosan látta, hogy az önámítás eszközei voltak.

„Egyszer csak észrevettem, hogy a lelki fájdalmak ellen iszom. Eleinte az előadások szentek voltak, de amikor már nemcsak előttük, hanem közben is elkezdtem inni, tudtam, hogy ez valami más”

– mesélte a színész.

Kornél whiskyvel és sörrel keverte a dolgokat, és bár többször is próbálkozott a leszokással, mindig talált valami indokot, hogy miért van szüksége újra egy pohárra.

„Felfedeztem, hogy ez konkrét szerhasználat.”

- tette hozzá a színész.

A drogok önbizalmat adtak neki, különösen a rendezői munkájához: „Amit én használtam, azt egodrognak is hívják... Egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy ha valamit kitalálok, az csak jó lehet.” Kornél őszintén bevallotta, hogy volt olyan időszak, amikor már azt hitte, csak hallucinálja, hogy dolgozik, pedig az előadás, amit rendezett, a mai napig megy.

„Azóta józanul is megnéztem, és bár voltak benne jó ötletek, mégis egyértelmű volt, hogy sokszor nem voltam tiszta, amikor ezeket kitaláltam.”

A magánéletét is majdnem tönkretették a szerek. Házassága Gryllus Dorkával a szakadék szélén táncolt.

„Dorka nem az a fajta, aki csendben néz, rákérdezett dolgokra, és egy ideig sikerült kimagyaráznom magam. De eljött az a pont, amikor rájöttem, hogy jobban szeretem őt annál, hogy hazudjak neki”

– vallotta be Kornél. Az igazi fordulópont az volt, amikor Dorka ultimátumot adott: vagy józanodik, vagy elválnak. Ez volt az a lépés, ami elindította Kornélt a felépülés útján. Most terápiára jár, hogy feldolgozza azokat a „generációkon átívelő sebeket”, amelyek hozzájárultak a függősége kialakulásához.

„Furcsa mód kevesen ültek le velem beszélni. Célzásokat kaptam. Szíven ütött, amikor azt mondták, a szakmában az a hír járja, hogy alkoholista vagyok, drogos, megbízhatatlan. Lemerültem a személyes poklom legmélyére. Nem állítom, hogy nem lett volna lejjebb.”

- idézte fel a kemény időszakot Simon Kornél.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Miller Dávid is feladta a Sztárboxot, mutatjuk, ki veszi át a helyét
Súlyos sérülése miatt kell visszalépnie Miller Dávidnak.
Fotó: RTL - szmo.hu
2024. október 07.



Feladta a Sztárboxot Miller Dávid - ezt a műsor vasárnapi adásában jelentették be.

A színész-műsorvezető komoly orrtörést szenvedett, ezért kell visszalépnie a versenytől.

A műsorból az is kiderült, hogy

Miller Dávid helyét Sárközi Ákos veszi át.

A séf ellenfele az a Horváth Tamás lesz, akivel korábban már összecsaptak, akkor Sárközi Ákos maradt alul.

Az idei Sztárboxban már többen is lesérültek, Henry Kettnernek például szintén fel is kellett adnia a versenyt. De nemrég Hódi Pamela is arról számolt be a közösségi oldalán, hogy részleges izomszakadás történt a jobb bicepszében és sérült a felkari izma is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Brutális összecsapás! Kiütéssel végződött Pulai Imre és Noszály Sándor meccse a Sztárboxban
Vasárnap este megrendezték a Sztárbox első férfi elődöntőjét, ahol a nehézsúlyú küzdelem Pulai Imre és Noszály Sándor között zajlott. Mindkét versenyzőt kemény sportolói múlttal bír.
Fotó: RTL - szmo.hu
2024. október 07.



Vasárnap este megrendezték a Sztárbox első férfi elődöntőjét, ahol a nehézsúlyú küzdelem Pulai Imre és Noszály Sándor között zajlott. Mindkét versenyzőt kemény sportolói múltja előzte meg, így nem is vártunk mást, mint egy brutális összecsapást.

Noszály, aki korábban Pribelszki Norbertet verte meg, egy emlékezetes foghullásos incidenssel nyitotta a tornát – amit azóta szerencsére helyrehozott. Pulai Imre sem maradt le: az egykori kenus Király Peti ellen hozta el a győzelmet, akit tisztességesen elintézett. Pulai technikás, mégis kegyetlen ökölvívást mutatott, amit ellenfele arca hosszú ideig nem fog elfelejteni.

A mostani meccsre Noszály Sándor úgy repült rá Pulaira, mint aki nem akarja megvárni a második menetet.

Az első ütéscunami után a bíró már rá is számolt Pulaira, de Noszály itt nem állt meg – egy KO, és Pulai a földön feküdt.

Az első menet végére eldőlt: Noszály Sándor jutott a döntőbe.

(via Blikk)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Gáspár Győző árulja családi házát, de nem lesz egyszerű az eladás
Gáspár Győző és Bea elhagyják Nógrádmegyert. Családi viszály miatt eladóvá vált a házuk.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2024. október 08.



Úgy tűnik, Gáspár Győző és felesége, Bea végleg búcsút mondanak Nógrádmegyernek. A Blikk szerint a showman kénytelen eladni a családi házat, amely történetesen a testvére, Zsolti szomszédságában található.

Az ingatlanra már kikerült az "eladó" tábla, és bár a hírek szerint 130 millió forintért válna meg a villától a házaspár, az eladás nem ilyen egyszerű történet.

Bár a ház ismert a tévénézők előtt is – itt forgatták az Édes Élet és a Van életünk című valóságshow-kat –, a potenciális vevők számára mégis kockázatos lehet a vásárlás, mivel a tulajdonviszonyok jelenleg tisztázatlanok.

A családi ház eladása mögött nem pusztán gazdasági okok húzódnak. A Gáspár családban évek óta húzódó konfliktus lehet az igazi ok. A viszály az édesanya 2015-ös halála után kezdődött az örökösödés és a vagyonmegosztás körüli vitákkal. Az évek során a feszültség odáig fajult, hogy Győző, Zsolti és az édesapjuk már nem is beszélnek egymással.

A helyiek szerint a viszony az elmúlt időszakban még inkább megromlott, ami miatt Győzőék úgy döntöttek, hogy elhagyják azt a helyet, ahol születtek és felnőttek, és ahol gyermekeiket nevelték.

Gáspár Győző a lapnak megerősítette a hírt, hogy valóban el akarják adni a házat és távozni Nógrádmegyerből. Egy falubeli lakos azt is elárulta, hogy Győző úgy érzi, családja gyakorlatilag elüldözte őt a faluból, és békére vágyik. Bár voltak már érdeklődők az ingatlan iránt, valamilyen oknál fogva nem született még megállapodás – sokan azt suttogják, hogy ebben a családi konfliktusnak is szerepe lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: