SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Manuel először mutatta meg az otthonát: több százezer forintos cipők az előszobában, Marics Peti bankkártyája az emlékfalon

Először mutatta meg a nyilvánosságnak a lakását az énekes. Az is kiderült, hogy ismerte meg Marics Petit és Valkusz Milánt.

Link másolása

Először mutatta meg nyilvánosságnak az otthonát Manuel, aki most beengedte a Fókusz stábját a lakásába. Az énekesnek értékes cipőgyűjteménye van, az emlékfalán pedig ott van Marics Peti bankkártyája is.

Manuel lakását egy bengáli cica, Jungle „őrzi”, aki féléve került az énekeshez, és a jövőben majd egy kutya is társulhat mellé. A zenész elárulta, hogy

a rajongóktól kapott ajándékok és levelek halomban állnak a nappalijában.

Ezek között van egy róla készült festmény is, amit mindenképpen szeretne majd kitenni a falára.

Manuel most a Voice egyik mentoraként keresi a tehetségeket, de úgy tűnik ez eddig sem állt tőle távol. Az ajándékok mellett ugyanis sokan küldenek neki dalszövegeket, demókat is, és mint kiderült: így ismerte meg Marics Petit és Valkusz Milánt is.

„Amikor kijöttem az X-Faktorból, küldött nekem demókat. Ezek közül az egyik megtetszett, megcsináltuk közösen, utána megismertem Marics Petit is és az egész társaságot”

- idézte fel az énekes.

A lakásában helyet kapott egy különleges emlékfal is, amire ki van tűzve Marics egy korábbi, már lejárt bankkártyája is. Manuel azonban arra már nem emlékezett, hogy ez hogyan került hozzá pontosan, szerinte egyszerűen csak elhozta a lakásukból.

Manuel a stábnak megmutatta a cipőgyűjteményét is, ami elfoglalja az előszobáját. Ezek között

van olyan példány is, ami több százezer forintba került, és igazi ritkaságnak számít.

„Rászoktam sajnos arra, hogy mindig mikor kiutazok valahova, akkor keresek egy dizájner boltot, és veszek magamnak egy cipőt” - vallotta be az énekes.

(Forrás: Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Mi történhetett? Nem tér vissza egy korábbi győztes a Dancing with the Stars leginkább várt produkciójába
Az egyik produkció nem lesz teljes a Dancing with the Stars szombati döntőjében. Tóth Andi a közösségi oldalán posztolt egyet.

Link másolása

Az utolsó adásra készülnek a versenyben maradt párok: Mikes Anna és Krausz Gábor, Stana Alexandra és Marics Peti, valamint Lissák Laura és T. Danny három-három koreográfiát táncolnak majd a színpadon.

A Blikk szúrta ki, hogy Andrei Mangra nem lesz ott a műsor szombati döntőjében.

Korábbi párja, Tóth Andi a korlátozott ideig elérhető Instagram-sztorijában mesélt a próbákról:

"Bocsánat, hogy el vagyok tűnve, csak nagyon próbálunk, nagyon koncentrálunk, és el vagyunk fáradva, de Berci egy igazi hős, ezt szerettem volna mindenképp leszögezni, mert hát ugye három csajszival táncol most. Brutál! Nagyon remélem, hogy a műsor tetszeni fog mindenkinek, igyekezni fogunk!"

- írta Tóth Andi a közösségi oldalán.

Andi táncpartnere, Andrei Mangra a műsor második évadát nyerte meg korábban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Krausz Gábor elárulta: „Anna a testével takarta a fejem, hogy ne látszódjanak a könnyeim”
A sztárséf nem hitt abban, hogy sikerül a döntőbe is bejutniuk. Igazi sokként érte, mikor meghallotta a nevüket.

Link másolása

Krausz Gábornak nagy meglepetést jelentett, hogy a közönség bejuttatta táncos partnerével, Mikes Annával együtt a Dancing with the Stars döntőjébe.

A Story magazinnak a séf elmondta:

„Úgy vagyok vele, hogy ez nekünk már jutalomjáték. Két fantasztikusan táncoló srác van még ott a döntőben, szóval teljesen mindegy, milyen helyezést érünk el. Tanuljuk meg jól az új koreográfiát, táncoljunk egy nagyon jót, az pedig, hogy a végeredmény mi lesz, részletkérdés. Én már így is túlteljesítettem a tervet azzal, hogy bejutottunk a döntőbe”.

Bevallotta, hogy nem nagyon hitt abban, hogy az elődöntőből továbbjutnak:

"A legutóbbi adás előtt azt éreztem, hogy kiesünk, Anna azt mondta, továbbjutunk. Aztán ez az érzés megfordult, aztán újra vissza. Sokként ért, amikor továbbjutóként kimondták a nevünket. Bevallom, amikor mentünk fel a lépcsőn, Anna a testével takarta a fejem, hogy ne látszódjanak a könnyeim"

- mesélte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Drámai pillanatok: T. Danny és Lissák Laura lett a harmadik a Dancing with the Starsban
A versenyzők megrendülten és könnyeiket nyelve búcsúztak a versenytől. Társaik köréjük állva, ölelve próbálták vígasztalni őket. Hamarosan kiderül, ki nyeri a táncversenyt.

Link másolása

A közönségszavazatok alapján T. Danny és Lissák Laura búcsúztak a Dancing with the Stars versenyéből. Mindketten szomorúan, és könnyeikkel küszködve köszönték meg egymásnak a közös munkát.

Laura szerint tánctudást tekintve Danny nyerte a versenyt. Danny pedig úgy vélte, hogy tanára megmutatta, hogy két méter fölött is lehet táncot tanulni.

Így a döntőbe Krausz Gábor és Marics Peti, valamint tánctanáraik-partnereik Stana Alexandra és Mikes Anna között dől el, hogy ki lesz az idei verseny győztese.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Horváth Gréta őszintén vallott a depressziójáról: „Csontig rágtam magam belülről”
Az influenszer pár éve alatt 31-32 kilót fogyott, rájött arra, hogy mi okozta a gondokat nála, és ma már úgy érzi, hogy jól érzi magát a bőrében.

Link másolása

Horváth Gréta a Palikék Világa by Manna vendége volt és őszintén beszélt korábbi depressziójáról, és arról, hogyan változott meg az élete az elmúlt két évben.

„Felvérteztem magam elég keményen. Nem szeretek nagy szavakat használni, de azt szoktam mondani anyunak, hogy én a régi Grétát teljesen eltemettem” – árulta el Gréta.

„Nagyon sok mindenen kellett formálódnom belülről is, most oké, hogy van egy látványos átalakulásom, ezt most hagyjuk is, de az, hogy belül min mentem keresztül, az sokkal látványosabb”.

Az influenszer pár éve alatt 31-32 kilót fogyott. Elárulta azt is, hogy tavaly komoly depresszióval kellett megküzdenie, amihez még szakemberek segítségét is igénybe vette. A gondokról is mesélt:

„Nagyon fontos az, hogy milyen ember mellett vagy, vagy milyen közegben létezel. Vannak emberek, akik elfáradtak egy idő után és nincsenek egymásra jó hatással. A válásom után volt egy nehéz időszakom, aztán jött a fellendülés”

– mondta el a beszélgetésben.

„Csontig rágtam magam belülről. Amikor állsz a konyhában, kívülről az látszik, hogy neked semmi bajod nincs, de belül harcokat vívok. Milyen érdekes, hogy kettő éve nem voltam megfázva.

Előtte pedig konkrétan háromhavonta volt arcüreggyulladásom, folyamatos köhögés a ki nem mondott dolgoktól, tüdőgyulladás, mellhártyagyulladás, tehát állandóan beteg voltam. Kettő éve nem vagyok beteg".

Szóba került az is, hogy ma már jól érzi magát a bőrében.

„Lehetek nő és nekem ez nagyon jó érzés, hogy végre nem kell olyan párkapcsolatban lennem, ahol nekem kell p...csöket növeszteni” – mondta.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET: