hirdetés

SZTÁRVILÁG

Majka nekiugrott Tóth Gabinak: „Ne mondd meg, hogy mikor trollkodjak, meg mikor ne”

A Sztárban Sztár leszek! című műsorban feszültek egymásnak, miután a rapper elsütött egy poént egy érzelmes pillanatban.

Link másolása

hirdetés

A Sztárban Sztár leszek! legutóbbi adásában Venczli Zóra egy olyan dalt énekelt, amely a volt barátjára emlékeztette. Az előadás végén annyira meghatotta a produkció, hogy sírásban tört ki. Az egyik zsűritag, Tóth Gabi azonnal pártfogásába vette.

"Érzelmek miatt nem kérünk bocsánatot soha. Akinek vannak és ki meri mutatni, az egy bátor és tiszta ember. Nagyon bátornak tartalak, amiért mersz emberek előtt sírni és vállalod az érzéseidet."

Szinte mindenkit meghatott a lány őszintesége, egyedül Majka nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Azt találta mondani, hogy

"nagyon szomorú vagyok, mert egy nagyon őszintétlen produkciót láttam. Ugyanis azt a papot, aki hátul volt, azt nagyon sokszor láttam már nagyon sok főbűnt elkövetni.

Természetesen ő erre azért reagált csak így, mert a produkcióban ezúttal is voltak táncosok, akik egy jelenet erejéig papot és egy fiatal párt játszottak. Mindössze oldani akarta a feszültséget.

A megható pillanatban azonban még a lányok benne voltak, a hirtelen jövő nevetőgörcs kizökkentette őket. Tóth Gabi azonnal nekiesett Majkának.

"Nem lehettek ennyire kellemetlenek. Tiszteljük mások érzéseit. Ne nevessük már ki, a Zórának ez fontos."

Majka ezután azonnal vissza is válaszolt:

hirdetés
"Nem azért ülünk itt, hogy négyen ugyanazt mondjuk. Én trollkodni vagyok itt, azért, hogy nevessünk. Gabi, szépen kérlek, hogy ne mondd meg, hogy mikor trollkodjak, meg mikor ne. Te elmondhatod a te véleményed, én meg próbálok egy pici jó kedvet vinni abba, hogy ti itt már kisírtátok magatokat hárman."

VIDEÓ: Majka és Tóth Gabi vitája a Sztárban Sztár leszek!-ben:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG

A Nagy Ő: a „nehézbombázó” Aleksandra felkészült, hogy a többi nő rivalizálni fog vele

Szokásához híven már a bemutatkozó estén megmutatta mije van.
Forrás: TV2 Play - szmo.hu
2021. december 05.


Link másolása

hirdetés

Vasárnap este indul A Nagy Ő, ahol Tóth Dávid kajakos keresi az igaz szerelmet. A műsorvezető Stohl András lesz.

A 21 versenyző hölgy már a bemutatkozó estén felmérhette a konkurenciát. A 24 éves Aleksandrát „nehézbombázóként” mutatták be. Már az első találkozásnál kipakolta mindenét, hiszen ő mindig ezt teszi:

Kicsit kinn van mindig mindenem

– válaszolta Aleksandra, miután egy másik nő „megdicsérte” a ruháját.

Engem a nők nem kedvelnek. Riválisnak tekintenek általában

– nyilatkozta a lány már a kameráknak.

Azonban, ezt nem mindenki gondolta így:

hirdetés
Nem látok benne konkurenciát. A Dávidhoz nem egy ilyen nő való
- mondta egy másik versenyző.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG

23 éve megjósolták, hogyan fog kinézni David Beckham 2020-ban, de ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna

Az egyik labdarúgással foglalkozó magazin jósolta meg 1998-ban, hogyan fog kinézi szerintük 2020-ban az egyik leghíresebb angol focista.

Link másolása

hirdetés

Egykor a világ legszexisebb férfija címet is viselte David Beckham, akiről még 1998-ban jósolta meg egy labdarúgással foglalkozó havilap, hogyan fog kinézni 2020-ban. Hiába tartják a Manchester United és a Real Madrid egykori sztárját a foci valaha volt legnagyobb stílusikonjának, a FourFourTwo több mint húsz éve úgy vélte, hogy a szabadrúgásairól híres sztár külsejét a következő évtizedek alaposan megviselik majd.

Ennél nagyobbat azonban nem is tévedhettek volna, írja a 23 évvel ezelőtti fotót előtúró rajongó találata alapján a Daily Star.

A magazin jóslata alapján David Beckhamnek manapság leginkább egy utcai harcos és az egykori angol szövetségi kapitány, Sven-Göran Eriksson közös gyermekére kellene hasonlítania. Utóbbitól kopaszodást, míg előbbitől a megritkult fogsort kellett volna örökölnie az egy évvel ezelőtti Beckhamnek, aki a bizarr jóslat ellenére mit sem veszített az évtizedek alatt sármjából és eleganciájából.

Íme a FourFourTwo 1998-as jóslata a 2020-as Becksről:

A ma már 46 éves egykori labdarúgó ezzel szemben éppen a napokban kötötte meg élete üzletét, amikor a 2022-es katari focivébé hivatalos nagykövete lett. Beckhammel két nappal ezelőtt jelent meg a jövő novemberi tornát népszerűsítő legújabb videó, amin jól játszik, hogy külseje köszönő viszonyban sincs a lap évtizedekkel ezelőtti jóslatával:

hirdetés

David Beckham manapság sikeres klubtulajdonosnak számít. Az angol sztár még 2018-ban alapított csapatot az Egyesült Államokban, de az Inter Miami csak tavaly márciusban játszhatta első meccsét a bajnokságban. A csapat edzője Beckham egykori manchesteri csapattársa, Phil Neville, míg a keret legismertebb játékosa a Real Madrid és a Napoli korábbi sztárja, Gonzalo Higuaín.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Ritka alkalom: Sebestyén Balázs közös képet posztolt a feleségével - és a Mikulással

A műsorvezető vidám képét rengetegen lájkolták Facebookon és Instagramon is.

Link másolása

hirdetés

Bár Sebestyén Balázs az ország egyik legismertebb tévés-rádiós műsorvezetője és a közösségi oldalain is nagyon aktív, magánéletét nagyon óvja, családjáról csak nagyon ritkán posztol bármit is. Feleségével, Vikivel már 12 éve házasok, de már lassan több mint két évtizede ismerik egymást. Balázs a szereplései alkalmával ugyan sokszor említi gyönyörű kedvesét, de közös képeket nem igazán oszt meg sehol.

Most kivételt tett, ugyanis egy olyan képet töltött fel közösségi oldalaira, amin felesége is látható

- vette észre a Sassy.hu.

A ritka alkalomra pedig a Mikulás érkezése adott apropót, ugyanis a Sebestyén családnál már vasárnap este járt a Télapó, akivel közös fotót is készített a házaspár.

"Nálunk már volt! Köszi Mikulás, nagyon örültek a srácok! Noel miután elköszönt Tőled, hosszú ideig nézett még ki az ablakon, hátha látja a szánodat, a rénszarvasokkal…"

- írta a műsorvezető a fotóhoz, amelyen egyébként ő és felesége is ünnepi "szemüveget" viselnek.

A télapós szelfi a Facebookon 17 ezer, az Instagramon több mint 22 ezer lájkot kapott egy nap alatt.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Szandi kiakadt Görög Zitára a Konyhafőnök VIP-ban: „Miért beszélsz velem úgy, mint egy hülyegyerekkel?”

A következő adás meglepetéssel indul, de hiába az ünnepi hangulat, feszültségből jut bőven.

Link másolása

hirdetés

Pörgős és kemény epizóddal folytatódik a Konyhafőnök VIP - ez derül ki a bemutatott előzetesekből. Mikulás napján lesz meglepetés, mikor a kéményen át érkezik meg a beöltözött séf, de jut kétségbeesés is, mikor a sztároknak csapatban kell bizonyítaniuk.

VIDEÓ: A séfek érkezése

A kékek között a feszültség komoly vitát is eredményezett, Szandi és Görög Zita annyira felpörgött, hogy a kapkodás közben Zita durván rámordult az énekesnőre, aki felháborodottan szólt vissza neki:

"De ne így beszélj már velem, légyszíves! Miért beszélsz velem úgy, mint egy hülyegyerekkel?"

VIDEÓ: A Konyhafőnök VIP előzetese

A műsor bővelkedik meglepetésekben és izgalmakban, nemrégiben például tüzet kellett oltani:

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: