Lékai-Kiss Ramóna: Bele se merek gondolni, mennyi pénzt fizettem ki albérletre
Lékai-Kiss Ramóna Palik László műsorában mesélt arról, mennyire fontos számára, hogy fia, Noé biztos háttérrel indulhasson az életben. A műsorvezető rengeteg pénzt költött albérletre, és ma már úgy érzi, hatalmas segítség lesz a gyermekének, hogy saját lakást tud számára biztosítani.
A Három igazság legújabb epizódjában Ramóna elmondta, már 17 éves korától igyekezett úgy gazdálkodni, hogy ha valamiért nem folytathatná televíziós karrierjét, akkor is legyen biztos háttere.
– mondta.
Lékai-Kiss Ramóna nemcsak a televíziózásból, hanem a színházból is biztosította magának a megélhetést. Emellett két éve egy menedzsmentcéget is alapított, amellyel még inkább bebiztosította a jövőjét.
A műsorvezető korábban nem igazán foglalkozott azzal, hogy mennyi pénzt keres, de fia születése óta ez megváltozott. Szeretné megalapozni Noé jövőjét, és minden segítséget megadni neki, hogy könnyebb dolga legyen, mint neki volt.
„Tőle is majd elvárom azt, hogy építse, de amivel őt alá tudom támasztani ahhoz, hogy könnyebben induljon el, mint én, azt szeretném megtenni” – mondta.
A lakhatás kérdése különösen fontos számára, mivel ő maga hosszú éveken át fizetett albérletet.
– vallotta be.
Ugyanakkor nem aggódik amiatt, hogy a fia esetleg elkényelmesedne attól, hogy biztos háttérrel indulhat. „Nem lesz ilyen, bízom a fiamban. Mert az első pillanattól kezdve úgy nevelem és úgy adom neki azt az energiát, hogy ez soha nem fog megtörténni” – jelentette ki határozottan.
A teljes beszélgetést ITT tudod megnézni.
via 24.hu