SZTÁRVILÁG

Lebukott Tóth Gabi, vizsgálatot indított a TV2, hogy kiderüljön, mit szívott a stúdióban

A Sztárban sztár leszek! című műsorban az egyik versenyző színpadra vonulása előtti másodpercekben jól látszott, hogy az énekesnő füstöt fúj ki a szájából.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2023. szeptember 18.


Link másolása

Meghökkentő pillanatoknak lehettek szemtanúi szombat este azok a tévénézők, akik a TV2 Sztárban sztár leszek! című adására kapcsoltak. Az egyik versenyző színpadra vonulása előtti másodpercekben az látszott, hogy Tóth Gabi füstöt fúj ki a szájából, majd a kezével kivesz valamit egy henger alakú tárgyból - írja a Blikk.

A nézők közül többen is azonnal arra gondoltak, hogy Gabi egy hevítőrudas cigarettát szívhatott. Amennyiben a netezőknek igazuk lenne, akkor óriásit hibázott az énekesnő, hiszen a törvény szerint szigorúan tilos bármiféle médiatermékben bemutatni a dohányzást.

"Nem dohányoztam, nem dohányzom, továbbra is mondom, hogy nem élek ilyen szenvedélyekkel. Énekesnő vagyok, és a legfontosabb így negyven felé, hogy a hangommal és az egészségemmel törődjek, ugyanis van egy csodálatos gyermekem, aki mindennél fontosabb" - védekezett az énekesnő a lapnak, elmondása szerint

egy vitaminos pipát szívott, amelyet "minden influenszer reklámoz”, a márkáját azonban nem tudta megmondani.

„A videó alapján nem volt egyértelmű, hogy pontosan mi látszik a képen, ezért a TV2 kivizsgálta az ügyet. Tóth Gabi az elmondása szerint egy vitaminos inhalátort használt, ennek a gőzét láthatták a nézők az adásban” - közölte a TV2 a Blikk megkeresésére.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szabó Zsófi egy kétmillió forintos ruhában tündökölt
A szőke műsorvezető ruhatárában egymás mellett sorakoznak a luxus divatcégek drága darabjai, amiket egy átlagember számára elérhetetlen árakon lehet megvenni.

Link másolása

Szabó Zsófi nemrég közzétette egy fotót az Instagram-oldalán, melyen egy közel 2 millió forintba kerülő Dolce & Gabbana ruhában látható – szúrta ki a Blikk.

Ennek kapcsán a lap megvizsgálta az RTL műsorvezetőjének ruhatárát a közösségi médiában megtalálható képei alapján.

„Zsófi a napokban tett közzé egy képet, amelyen egy cseresznye mintájú ruha van rajta, amely egyébként egy Dolce & Gabbana darab, a cég hivatalos oldala szerint 4950 euró, azaz közel 2 millió forint” – mondta a Blikk divatban jártas olvasóriportere.

Hozzátette: Szabó Zsófi az elmúlt időszakban több olyan fotót is feltöltött, amelyen drága darabok vannak rajta, például

egy közel 400 ezer forintos Dolce & Gabbana szandál, egy 900 ezer forintot érő szintén Dolce & Gabbana-szett, egy 154 ezer forintba kerülő Dior napszemüveg, vagy éppen egy 2,2 millió forintért megvásárolható Dior táska.

Szabó Zsófi nem adott engedélyt a lapnak a fotói közzétételére, de ITT megtekinthetőek az említett Dolce & Gabbana ruhadarabok és azok árai.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Több mint 2 és fél milliós ruhában telik egy átlagos hétköznapja Kőgazdag Katának
A legdrágább tétel a Jimmy Choo kristálytáskája volt, amiért 1,5 millió forintot fizetett.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2023. szeptember 29.


Link másolása

A fiatal nő nem sajnálja a pénzt az öltözködésre: egy átlagos szettje kiegészítőkkel együtt több millió forintba kerül.

A Bors nemrég összefoglalta tételesen, mekkora összeget szokott magán hordani.

A műsor sajtótájékoztatóján például egy magyar tervező gyűrűjét választotta, ami szinte mindenkinek kiszúrta a szemét, ez 120 ezer forintba került.

A fülbevalóját a Chaneltől vette 300 ezer forintért.

A legdrágább viszont a Jimmy Choo kristálytáskája volt, amiért 1,5 millió forintot fizetett.

Ruháját a Nadine Merabi készítette 118 ezer forintért, a cipője pedig Mach&Mach márkájú, ami körülbelül 600 ezer forintba került.

Így aztán egyszerű kiszámolni, hogy 2 millió 638 ezer forintot viselt magán a kőgazdag fiatal.

(via Blikk)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megszabadult hosszú tincseitől Rácz-Gyuricza Dóra? Rövid frizurával jelentkezett be az Instagramon
A bejegyzéshez a férje is hozzászólt: Rácz Jenő egyértelművé tette, neki melyik frizura tetszik jobban.

Link másolása

Új, rövidebb frizurával jelentkezett be az Instagram-oldalán Rácz-Gyurica Dóra.

A sztárséf felesége egy csalóka fotót töltött fel, amin úgy tűnik, mintha megszabadult volna hosszú tincseitől. Dóra azonban a bejegyzésben bevallotta: szó sincs rövid hajról, de néha eljátszik a változtatás gondolatával.

„Nyugi csak feltűztem. Néha olyan jó lenne 1-2 hét rövid aztán megint 1-2 hét hosszú haj”

- írta.

A posztjához a férje, Rácz Jenő is hozzászólt, és nem sok kétséget hagyott afelől, hogy neki melyik verzió tetszik jobban.

„Kicsim, le ne vágasd!”

- írta tömören a séf.

(Forrás: Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Megvan A Konyhafőnök 10. évadának nyertese, 10 millió forintot vihetett haza
Kurta Zsuzsa azt mondta, sokszor megfordult a fejében, hogy feladja a versenyt. Azt is elárulta, mire költi majd a nyereményét.

Link másolása

Kurta Zsuzsa lett a győztese A Konyhafőnök 10. évadának, a trófea mellett 10 millió forintot is kapott.

Az erdélyi származású győztes az eredményhirdetés után azt mondta, sokszor megfordult a fejében, hogy feladja és hazamegy, de a verseny megtanította arra, hogy ilyet nem szabad csinálni.

Természetesen nagyon örül a győzelemnek, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott, „megmutattam, hogyha akarok valamit, akkor el tudom érni”.

„Most már úgy fogok járni az úton, hogy fölemelt fejjel és kihúzva magamat” – mondta Kurta Zsuzsa.

Rácz Jenő az eredményhirdetés után azt mondta, szenzációs az út, amit mentoráltja, Kurta Zsuzsa bejárt A Konyhafőnök során.

Kurta Zsuzsa a Blikknek elárulta, mire költi majd a 10 millió forintos nyereményt:

„Van egy élelmiszerboltunk, ahol egyharmad tulajdonrészem van. Négy napot szeretnék foglalkozni a bolttal, kettőt pedig a gasztronómiával. Ha a Jóisten engedi, akkor egy napot pihenek, de ha nem, az sem baj. Megtudták a vásárlók, hogy A Konyhafőnökben szerepelek, így nagyon megnőtt a forgalmunk, valószínűleg fel kell majd vennünk egy új kollégát” – mondta A Konyhafőnök 10. évadának nyertese.


Link másolása
KÖVESS MINKET: