SZTÁRVILÁG

Kulcsár Edina teljesen kikészült G.w.M betegségétől: „nem tudom, meddig bírja még”

Aggasztó képsorokat láthattak azok vasárnap este, akik előfizettek az egykori szépségkirálynő Instagram-oldalára. A felvételen az volt látható, hogy Edina hajnali egy után a nappaliban próbált a kislányával aludni villódzó neonfényben, miközben a feldobott állapotban lévő rapper bömbölteti a zenét.

Link másolása

Aggasztó képsorokat láttak azok, akik előfizettek Kulcsár Edina Instagram-oldalára. Az egykori szépségkirálynő és férje, Varga Márk, azaz G.w.M több mint egy hete valóságshow-t indított az életükről, ami háromnaponta úgynevezett vlog formájában érkezik azoknak, akik kifizették az 1790 forintos havi díjat - írja a Blikk.

Ezekből a vlogokból derült ki, hogy a rapper fülében elmozdultak a kristályok, emiatt sokat szédül, ráadásul depressziót is diagnosztizáltak nála. G.w.M napokig kórházban feküdt, ám a hazatérése óta is rendkívül hektikus az állapota, hiába szed gyógyszereket. A vasárnap este felkerült képsorok viszont már Edina környezetét is megijesztették.

"Amióta Edina Márkkal van együtt, sokunkkal megszakadt a kapcsolata, amit bár furcsállottam, de mivel egy hat hónapos kisbabáról kell gondoskodnia a két nagyobb gyermeke mellett, érthetőnek tűnt, hogy számára most ez a prioritás" - magyarázta a lapnak a háromgyermekes anyuka egyik régi barátja.

"Azt viszont aggasztónak találom, hogy a vasárnap este felkerült részben a férje egészen ijesztően viselkedik.

A felvételen nevetve mondja a kamerába, hogy hajnali egy óra elmúlt, Edina a nappaliban „elájult” a fáradtságtól, és ott alszik a kis Amarával. A képsorokon aztán látszik, ahogy a kisbaba villódzó neonfényben próbál aludni, miközben az épp feldobott állapotban lévő édesapja bömbölteti a zenét, majd közli Edinával, hogy pakoljon, mert azonnal utaznak Németországba"

- magyarázta a neve elhallgatását kérő informátor, aki szerint egy féléves babának nem tesz jót, ha zajos környezetben kell aludnia.

"Látszik, hogy semmi kedve Németországba utazni az éjszaka közepén. Teljesen ki van merülve, a videó további részében látszik a szemében a szomorúság és az, hogy többször is azzal küzd, nehogy elsírja magát.

A vasárnap felkerült felvétel elején már egyébként is volt egy őszinteségi rohama, sírva mondta el, mennyire fáj neki, hogy a férje, ahelyett, hogy vele együtt küzdene meg a problémáival, hanyagolja őket, és inkább a barátaival tölti az idejét. Azt is elmondta, hogy Márk bipoláris, amit a viselkedése alapján nem is vitatok, mert állandóak a hangulatingadozásai: egyszer fent van, egyszer lent. Edina próbál alkalmazkodni, de láthatóan kezd az ereje végére érni. Nem tudom, meddig bírja még..."

- mondta a Blikknek aggódva a régi barát.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Rácz Jenő: „Írtam a Bencének egy sms-t, hogy tudom, hogy kemény időszakon vagyunk túl, viszont emberek vagyunk”
A séf szerint innentől kezdve nem ellenségek, hanem ellenfelek lettek.

Link másolása

A Sztárbox nagy port kavart mérkőzése után Istenes Bence és Rácz Jenő kibékültek egymással. Erről először a műsorvezető posztolt, melyben leírta: "Most, hogy eltelt pár nap a meccs óta és tiszta fejjel, kívülről látom magam, tudom, hogy nekem is nagy felelősségem van abban, hogy idáig jutott ez a sztori és ezt őszintén sajnálom".

Nem sokkal később a séf is a közösségi oldalán jelentette be, hogy megbékéltek egymással, és ezután nem ellenségek, hanem ellenfelek lesznek. Mint írja:

"Sokan nem tudjátok, de 3 nappal a meccsünk után meghoztam egy döntést… Volt bennem egy belső hang és a szívemre hallgattam!

Írtam a Bencének egy sms-t, hogy tudom, hogy kemény időszakon vagyunk túl, viszont emberek vagyunk és ha tudunk egymásnak tiszteletet megadva beszélni, akkor szívesen felhívom!

Szerencsére ez a belső hang a Bencében is megszólalt és ahogy láthatjátok a képen, összehoztunk egy személyes találkozót, hogy megbeszéljük a nézeteltéréseket és a vitákat! Örömmel tudatom a szurkolóinkkal, hogy sikerült mindent megbeszélni, bocsánatot is kértünk egymástól az esetlegesen okozott negatív dolgok miatt. Innentől kezdve nem ellenségek, hanem ellenfelek lettünk!

Köszönöm, hogy méltó ellenfelek lehettünk egymásnak, innentől kezdve minden más médiatörténelem marad…

Kérjük a mélyen tisztelt sajtó munkatársait, hogy tartsák tiszteletben, hogy a továbbiakban nem kívánunk a nyilatkozni a témában.

Közeledik a szeretet ünnepe, szeressétek egymást!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Mi történhetett? Nem tér vissza egy korábbi győztes a Dancing with the Stars leginkább várt produkciójába
Az egyik produkció nem lesz teljes a Dancing with the Stars szombati döntőjében. Tóth Andi a közösségi oldalán posztolt egyet.

Link másolása

Az utolsó adásra készülnek a versenyben maradt párok: Mikes Anna és Krausz Gábor, Stana Alexandra és Marics Peti, valamint Lissák Laura és T. Danny három-három koreográfiát táncolnak majd a színpadon.

A Blikk szúrta ki, hogy Andrei Mangra nem lesz ott a műsor szombati döntőjében.

Korábbi párja, Tóth Andi a korlátozott ideig elérhető Instagram-sztorijában mesélt a próbákról:

"Bocsánat, hogy el vagyok tűnve, csak nagyon próbálunk, nagyon koncentrálunk, és el vagyunk fáradva, de Berci egy igazi hős, ezt szerettem volna mindenképp leszögezni, mert hát ugye három csajszival táncol most. Brutál! Nagyon remélem, hogy a műsor tetszeni fog mindenkinek, igyekezni fogunk!"

- írta Tóth Andi a közösségi oldalán.

Andi táncpartnere, Andrei Mangra a műsor második évadát nyerte meg korábban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Krausz Gábor elárulta: „Anna a testével takarta a fejem, hogy ne látszódjanak a könnyeim”
A sztárséf nem hitt abban, hogy sikerül a döntőbe is bejutniuk. Igazi sokként érte, mikor meghallotta a nevüket.

Link másolása

Krausz Gábornak nagy meglepetést jelentett, hogy a közönség bejuttatta táncos partnerével, Mikes Annával együtt a Dancing with the Stars döntőjébe.

A Story magazinnak a séf elmondta:

„Úgy vagyok vele, hogy ez nekünk már jutalomjáték. Két fantasztikusan táncoló srác van még ott a döntőben, szóval teljesen mindegy, milyen helyezést érünk el. Tanuljuk meg jól az új koreográfiát, táncoljunk egy nagyon jót, az pedig, hogy a végeredmény mi lesz, részletkérdés. Én már így is túlteljesítettem a tervet azzal, hogy bejutottunk a döntőbe”.

Bevallotta, hogy nem nagyon hitt abban, hogy az elődöntőből továbbjutnak:

"A legutóbbi adás előtt azt éreztem, hogy kiesünk, Anna azt mondta, továbbjutunk. Aztán ez az érzés megfordult, aztán újra vissza. Sokként ért, amikor továbbjutóként kimondták a nevünket. Bevallom, amikor mentünk fel a lépcsőn, Anna a testével takarta a fejem, hogy ne látszódjanak a könnyeim"

- mesélte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Járai Máté szívszorító sorokkal búcsúzik édesapjától
A színész két éve karácsonykor veszítette el édesanyját, most pedig apját, Járai Alfrédot, akinek - szerinte - már megváltás volt a halál.

Link másolása

Járai Máté két éve, karácsonykor veszítette el édesanyját, most pedig szintén az ünnep közeledtével hunyt el édesapja. A fia szerint Járai Alfrédnak már megváltás volt a halál - írja a Blikk.

A lapnak elmondta:

"Bár a szüleim élete nagyrészt alkoholfüggőségben telt, ennek ellenére igazán szerették egymást. Azt mondják, ha valaki idősebb korban elveszti a hozzá legközelebb állót, hamarosan ő is követi. Nos, ez az ő esetükben is így volt. Apám 71 volt, amikor elment, anyám pedig mindössze 65. De miután anyám elment, apám már nem volt önmaga. Egy otthonban élt, onnan hívtak, amikor kórházba került, hogy készüljek fel a legrosszabbra, mert valószínűleg már nem jön ki".

Azt is elmesélte, hogy el tudtak búcsúzni:

"Sokan tapasztalják a haldoklók esetében, hogy a halál előtt hirtelen kitisztul az illető elméje, és jobban lesz egy időre, mintha tudná, hogy tiszta fejjel kell elbúcsúznia. Apámmal is ez történt. A húgommal sokat beszéltünk utána arról a pillanatról, amikor az utolsó vacsora után apám megcsókolta a kezét, amellyel etette. Mintha egy tánc után csókolt volna kezet búcsúzóul. Nagyon megható pillanat volt, egyben felemelő is".

A színész a közösségi oldalán megrendítő sorokkal búcsúztatta édesapját:

„Összerezzenek, pedig számítani lehetett rá, most mégis itt maradtam Nélküled. Akkor most fel kell nőnöm végérvényesen, ugye? Pedig sokkal korábban fel kellett, mint szerettem volna...

a függőségeid, a zárkózottságod, hogy mennyire nem értetted ezt az életnek nevezett dolgot... de volt persze, jó is: imádtad anyánkat és rajongtál Emmáért, azt mindig annyira szerettem látni, ahogy odavagy a húgomért! És a humorod, amit örököltem, és így talán túl lehet élni sok mindent, ezt is, hogy mától nincsenek szüleim, mától már fizikailag sem. Pár napja a kórházban, miután Emma megetetett, kezet csókoltál Neki, emlékszel? Míg élek nem felejtem el: mint aki megköszöni a táncot, de Te megköszönted Neki az életet, hogy köszönöd, de Te nem táncolsz tovább. Édesapám, mi még maradunk. Vigyázz tovább anyánkra...n e táncolj túl gyorsan, és, könyörgök, ne dohányozz annyit! Fiad: Máté”


Link másolása
KÖVESS MINKET: