SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Kritikus állapotban van Tom Sizemore, a Ryan közlegény megmentésének színésze

A 61 éves színész agyi aneurizmarepedést szenvedett, intenzív osztályon ápolják.

Link másolása

Kritikus állapotban van Tom Sizemore, miután szombaton agyi aneurizmarepedést szenvedett Los Angeles-i otthonában - írja az AP. A 61 éves színészt intenzív osztályon ápolják. Sizemore menedzsere vasárnap azt mondta a színész állapotáról, hogy jelenleg kivárnak.

Tom Sizemore-t olyan filmekben láthattuk, mint a Ryan közlegény megmentése, a Született július 4-én, a Született gyilkosok, A Sólyom végveszélyben vagy a Pearl Harbor,

de a GTA Vice City című videójátékban is ő kölcsönözte Sonny Forelli hangját.

Sizemore-nak korábban többször is meggyűlt a baja a hatóságokkal: 2003-ban családon belüli erőszakért ítélték el, 2006-ban metamfetamin használat miatt állt bíróság előtt, és 2009-ben és 2011-ben is letartóztatták, mert a gyanú szerint bántalmazta egykori házastársát.

2018-ban egy akkor 26 éves színésznő perelte mert, azt állítva, hogy 11 éves korában Sizemore bántalmazta őt a Született gyilkosok forgatása közben. A színész tagadta a vádakat, a keresetet pedig később elutasították.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sztárbox: Megszólalt az egyik pontozóbíró, aki Rácz Jenőt hozta ki győztesnek Istenes Bencével szemben
Dr. Béki Piroska elmagyarázta, hogyan zajlott a pontozás. Arról is beszélt, hogy pontosan milyen szabályok vonatkoznak a versenyzőkre a ringben.

Link másolása

Megszólalt az egyik pontozóbíró, aki Rácz Jenőt hozta ki győztesen Istenes Bencével szemben a Sztárbox legutóbbi fordulójában. Dr. Béki Piroska - aki egyébként az ELTÉ-n egyetemi adjunktus - az ökölvívók tudatos pályaválasztását is kutatta.

A verseny után a Reggeliben beszélt döntéséről - írja az RTL.hu.

Szerinte mindként versenyző felkészült volt, de mivel ez egy verseny volt, ahol döntetlen nincsen, így győztest kellett hirdetni.

A bírák pontozással - egyhangúan - 39-37 arányban Rácz Jenőt hozták ki győztesnek.

Béki Piroska elmondta, hogy minden bíró maga dönt a pontokról, nem egyeztetnek erről, és csak az eredményhirdetésnél tudják meg, hogy a többiek hogyan pontoztak.

A meccsről úgy vélekedett, hogy - bár most a szabélytalanságot nem számolták és nem vontak le érte pontokat - szerinte a műsorvezető volt kevésbé szabálykövető.

Ugyanakkor beszélt arról is, hogy

a beszéd nem megengedett a ringben, a sértegetést pedig nem sportszerű

- mondta. Hátat sem fordíthatnak egymásnak - tette hozzá. Ha valaki mégis beszól a másiknak, akkor arra nem szabad reagálni. Azt is elárulta, hogy a nagy hangzavarban ő nem hallotta, hogy Rácz Jenő valóban beszólt-e Istenes Bencének.

VIDEÓ: A mérkőzésről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Alig lézengtek páran G.w.M koncertjén, hiába kockáztatta az egészségét a fellépéssel - fotó a helyszínről
Gyomaendrődön tért vissza a színpadra a rapper, miután több mint egy hétig feküdt kórházban. Nem pont akkora közönség várt rá, mint amire számított.

Link másolása

G.w.M több mint egy hétig feküdt kórházban depresszió és egészségi okok miatt. Hiába javasolta az orvosa a fellépései lemondását, a rapper nem fogadta meg a tanácsokat és szombaton a XIV. Gyomaendrődi Disznótoros és Tímás János Böllérpálinka Emlékversenyen koncertezett a városi sportcsarnokban - írja a Bors.

A rapper valószínűleg abban bízott, hogy a visszatérő koncertjén egy komoly tömeg vár majd rá, azonban nagyot kellett csalódnia, mert csak néhányan látogattak el a rendezvényre egy Redditre kikerült fotó szerint.

A képen az látszik, hogy egy nagyjából 30 fős közönség lehetett jelen a koncerten.

A kép készítője arról is írt, hogy a rapper nem volt kirobbanó formában, azonban látszott rajta az igyekezet, hogy minél fergetegesebb hangulatot varázsoljon.

@GWM koncert
byu/Intelligent-Top-2896 intalk_hunfluencers


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Rácz Jenő elárulta, hogy elfogadja-e Istenes bocsánatkérését: „szeretnék végre alázatosságot látni Bencétől, ne folyamatosan csak a kifogásokat keresse”
A sztárséf szerint az is csak Bence fejében született meg, miszerint ő korábban azt híresztelte, hogy meg akarja verni őt.

Link másolása

Mint arról korábban írtunk, Rácz Jenő végül pontozással legyőzte Istenes Bencét a Sztárbox vasárnap mérkőzésén. A meccset követően Schobert Norbi is kifejtette a véleményét, de talán nagyobb port kavart az, hogy Istenes nem is akart kezet fogni Rácz Jenővel a küzdelem után.

A győzelmét követően arra a kérdésre, elfogadta-e Istenes Bence bocsánatkérését, a következő választ adta az rtl.hu-nak:

"Én bárkinek a bocsánatkérését szívesen elfogadom, ha azt érzem, hogy az őszinte. De valamiért nem tudom teljesen átérezni Bence őszinteségét. Vasárnap is látszott, hogy meg van sértődve. Én nem tudok ezzel mit kezdeni. Túlságosan el vagyok fáradva ahhoz, hogy foglalkozzak ezekkel a dolgokkal. Két étterem és a családom mellett – plusz egy harmadik étterem mellett, amit nemsokára nyitok – elfáradtam.

Az elmúlt hat hónapban majdnem hét napot edzettem minden héten. Ehhez lelkileg már nincs erőm. Bármikor szívesen odaállok bárki elé, hogy azt mondjam: semmi gond, nem haragszom, de ehhez szeretnék végre alázatosságot látni Bencétől, ne folyamatosan csak a kifogásokat keresse, hanem legyen egy őszinte megnyilvánulása. Azt akarom látni, hogy tényleg szeretné, hogy rendezzük a köztünk lévő feszültséget"

– mondta a séf, aki szerint az is csak Bence fejében született meg, miszerint ő korábban azt híresztelte, hogy meg akarja verni őt.

"Ezek olyan mendemondák, amik Bence fejében születtek meg. Volt egy pillanat, amikor csodálattal gondoltam a Bencére, hogy milyen jó médiaszemélyiség, tudja, hogyan kell megcsinálni a tüzet és nem is haragudtam rá emiatt.

Bele sem álltam a sztoriba, nem mondtam, hogy hazudik, csak a felkészülésemre akartam fókuszálni. Megvan a telefonszáma, ha nagyon ki akarnám őt hívni, akkor felhívnám. Azt gondoltam az elején, hogy ez az egész dolog csak egy médiafogás és egy vicc, talán nincs mögötte több. De úgy néz ki, hogy a Bence halálosan komolyan gondolta, hogy kihív engem"

– tette hozzá Rácz Jenő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nem hiszed el: fél nap alatt kétszer is betörtek Osváth Zsolti otthonába
A youtuber késő éjszaka fedezte fel először a betörőt, azonnal hívta a rendőröket. Ekkor még nem sikerült elkapni, de pár órával később újra próbálkozott.

Link másolása

Az ismert influenszer a közösségi oldalán, egy 24 órán keresztül elérhető Instagram-sztoriban jelentette be, hogy betörtek hozzájuk, a betörőt pedig el is kapták.

Később egy hosszabb videót is feltöltött a bűncselekményről a YouTube-csatornájára, a ZSHOWtime-ra, amelyben elmesélte érzéseit a szörnyű eseménnyel kapcsolatban.

A videó ezzel a címmel jelent meg:

„Betörtek hozzánk, de elfogtuk a rablót, A kamera mindent vett, a kár milliós!”

Osváth el is magyarázta, hogy nem valami clickbait címadásról van szó, hanem tényleg betörés történt.

"Annyira örülnék, ha most is azért választottam volna egy ilyen erős címet a videónak, hogy beharangozzak valami fontos témát, vagy valami edukatív dologra hívjam fel a figyelmet, de nem, sajnos nem, tényleg betörtek hozzánk, és tényleg elfogtuk a betörőt, konkrétan tetten értük, mint egy filmben. Nagyon kemény!"

- mondta a videóban Osváth Zsolt.

Az influenszer elmondta azt is, hogy először késő éjszaka fedezte fel a betörőt, és azonnal hívta a rendőröket. Ők bementek a raktárba, ahol végül nem találtak senkit, aztán pár órával később a betörő ismét próbálkozott.

Ekkor már a rendőrök rajtakapták a betörőt, amint megpakolt táskákkal, Zsolt téli kabátját viselve éppen válogatott.

Később kiderült, hogy a betörőre a kerületből már több bejelentés is érkezett, társaival együtt kisebb-nagyobb mértékű lopásokat követtek el.

(via Blikk)

Link másolása
KÖVESS MINKET: