SZEMPONT
A Rovatból

Zenészből ipari alpinista, színészből villanyszerelő lett – B tervek a járvány alatt

A padlóra került kulturális élet egyre több szereplője kezd bele valami teljesen újba, felismerve, hogy a jelenlegi helyzetben nem árt több lábon állni. Négyen meséltek motivációikról.
Láng Dávid - szmo.hu
2020. december 03.


Link másolása

A koronavírus a turizmus mellett a szórakoztatóipart érinti leghátrányosabban: tavasz óta megszámlálhatatlanul sok zenész, színész, előadóművész megélhetése vált bizonytalanná. Ezúttal olyanokat kérdeztünk, akik nem ültek tétlenül a babérjaikon, inkább kitanultak egy új szakmát, amit a rendezvények betiltása idején is gyakorolhatnak.

Megszólalóinkban közös, hogy egyiküknek sem a járvány megjelenése után jutott először eszébe, hogy valami mást is kellene csinálniuk: a gondolat már korábban is a fejükben volt, de a kialakult helyzet plusz apropót adott rá, hogy ha addig nem tették meg, lépjenek.

Ugyanakkor abban is mindannyian biztosak, hogy mindig eredeti foglalkozásuk marad számukra az első – amint visszatér az élet a rendes kerékvágásba, folytatni szeretnék, de már az újjal párhuzamosan.

„Téglaporos ruhában hazafelé tartva sokkal jobban értékeled, milyen volt tiszta jelmezben a fűtött színpadra állni”

„2005-ben a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagjaként kezdtem a pályámat, hat évvel később pedig szabadúszó lettem, onnantól szerte az országban megfordultam” – meséli Krajnik-Balogh Gábor, aki a járvány előtt utoljára a Veres 1 Színház társulatával turnézott több előadással is. Emellett a komáromi Magyar Lovas Színházzal is szerződésben áll, de velük a korlátozások miatt idén egyetlen fellépése sem volt.

Bár alapvetően meg tudott élni a fentiekből, már a vírushelyzet komolyra fordulását megelőzően is gondolkodott azon, hogy nem ártana egy B terv, hiszen a szabadúszás elég rapszodikus tud lenni.

Ez a B terv a villanyszerelés lett, ami már gyerekkora óta foglalkoztatta. Annyira, hogy általános iskolásként is ebbe az irányba szeretett volna továbbmenni, de a szülei nem engedték szakmunkásképzőbe, mert szerintük ahhoz „túl jók voltak a jegyei.”

Az érdeklődése ettől függetlenül megmaradt, az évek során számos dolgot elsajátított önszorgalomból. Idén év elején pedig úgy látta, itt az idő, hogy szerezzen egy hivatalos képesítést is.

„Amikor beiratkoztam, még semmi jele nem volt, hogy teljesen leáll az ország, de végül szerencsésen úgy alakult, hogy pont a tavaszi karantén alatt tudtam elvégezni egy gyorstalpaló képzést” – idézi fel.

Nyáron a lazításoknak köszönhetően újra színpadra léphetett, ezzel párhuzamosan tette le a vizsgáit, jeles eredménnyel. Nagyon sok barátra és kapcsolatra tett szert, így mire ősszel jött az újbóli lezárás, már frissen megszerzett szakmájára is támaszkodhatott. Jelenleg is több megbízása van, így napi szinten dolgozhat.

„Hálát adok a sorsnak, amiért voltam elég bátor belekezdeni ebbe az egészbe, így most nagyon szerencsésnek mondhatom magam. Amiatt is, hogy olyasmit csinálhatok, amit tényleg szeretek, nem kellett például árufeltöltőnek állnom.”

Elmondása szerint színészkollégái közül azóta részben az ő hatására többen is elhatározták, hogy szintén kitanulnak egy szakmát.

Gábor megélhetés szempontjából is hasonló szintet tud hozni, mint korábban, bár azt azért hozzáteszi, hogy mostanság egy fárasztó munkanap után, téglaporos ruhában hazafelé tartva sokkal jobban tudja értékelni, milyen volt tiszta jelmezben a fűtött színpadra állni. De mint mondja, ez is ugyanúgy munka, meg kell becsülni.

Az ugyanakkor egy percig sem kérdés számára, hogy bármi történik, a színészet marad az elsődleges prioritása.

„Az idei év mindennél jobban megmutatta, mennyit számíthat, ha az embernek van egy kétkezi szakmája is, de én elsősorban mindig színésznek fogom tartani magam. Ugyanakkor most már a villanyszerelés is része az életemnek: ha majd újra rendesen lehet játszani, akkor is szívesen vállalok megbízásokat, ahogy a próbák és az előadások mellett belefér az időmbe.”

„Jó érzés úgy hazaérni, hogy fizikailag is el vagyok fáradva, nemcsak szellemileg”

„Év elején kezdtem el falat mászni egy haverommal, ő mesélt róla nyár közepén, hogy jelentkezett egy szeptemberben induló képzésre, amivel ipari alpinistaként dolgozhat. Én akkor még nem is tudtam, pontosan mi ez, de utánanéztem és azonnal megtetszett” – meséli Nóvé Soma, a Middlemist Red és a Mordái zenekarok frontembere.

Elmondása szerint régóta szeretett volna valamilyen kétkezi szakmát is a zenélés mellett, a járvány okozta bizonytalanság erre csak még inkább ráerősített. Az is fontos volt számára, hogy ne csak a kreatív energiáit használhassa, hanem idejének egy részében fizikai munkát végezzen.

„Miután újra elkezdtem sportolni, azt éreztem, hogy tök jó érzés úgy hazaérni és ledőlni a kanapéra, hogy fizikailag is el vagyok fáradva, nemcsak szellemileg. Persze a koncertezés valamilyen szinten kiváltja ezt, de nem olyan mértékben, amennyire igényem volt rá.”

Azért is találta jó opciónak az alpinizmust, mert magánvállalkozóként könnyen össze tudja hangolni a fellépéseivel: ha majd újraindulnak a rendszeres koncertek, a naptárától függően dönthet arról, elvállal-e valamit.

Egy hónapja vizsgázott le, de egyelőre még nem kezdett el aktívan dolgozni, ahhoz előbb be kell szereznie az elég borsos árú felszerelést. Ezt legkésőbb januárra tervezi, onnantól várja majd a megkereséseket.

„Az is benne volt, hogy egyáltalán nincs tériszonyom, ami az emberek nagy részére nem igaz. Egy ipari alpinista emiatt elég jól keres: tegyük fel, hogy valaki lemos egy ablakot a földszinten X pénzért, ha azonban ezt 40 méterrel feljebb mászva teszi, ennek a többszörösét is kaphatja”

– teszi hozzá.

Soma egyébként azzal is fel szokta dobni a koncertjeit, hogy időről időre felmászik a színpad oldalán a tartóoszlopokra. Elmondása szerint ez már jóval a képzés elvégzése előtt szokásává vált, de a hátterében kicsit más áll.

„Volt egy periódus, amikor azt éreztem, hogy már annyiszor eljátszottuk ugyanazokat a dalokat anélkül, hogy újabbak születtek volna, hogy szükségem volt valamire, ami miatt várhatom a koncerteket.”

Ami a jövőjét illeti, mindig is a zenélés áll majd az első helyen nála, de mivel a legideálisabb esetben is akadnak gyengébb hónapok, amikor kevesebb a fellépés, reményei szerint hosszabb távon is bele fog férni az idejébe az alpinizmus. Eddig grafikai munkákat is vállalt, amit fokozatosan szeretne leépíteni, emiatt is jól jön, hogy szert tett egy másik lábra.

„Ez egyrészt plusz biztonságot ad anyagilag, másrészt egy teljesen másféle közegben mozoghatok, ami legalább annyira inspirál, mint a zenélés.”



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Tegyenek börtönbe, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at, és akkor nem nekik lesz kétharmaduk, hanem nekünk háromnegyedünk
A TISZA Párt alelnöke bohócnak nevezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjét, miután Lánczi Tamás azt írta egy posztban Magyarnak: börtönbüntetés jár annak, aki tiltott külföldi támogatást használ fel.

Link másolása

Megalakulása óta az első vizsgálatot indította meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal, írja azt rtl.hu. A kormány kezdeményezésére februárban létrehozott intézmény a kormánypárti Magyar Nemzet egyik cikkére hivatkozik. Az állami hírügynökséggel azt közölték: a lap információi alapján felmerül a gyanú, hogy „ugyanaz a külföldi és magyar szereplőkből álló érdekkör” próbál beavatkozni a magyar választásokba, amelyik a 2022-es választás előtt Márki-Zay Péter mozgalmát támogatta.

A hivatal Magyar Péter nevét nem említette, de a Tisza Párt alelnöke tegnap Facebook-posztban reagált. Azt írta, a vizsgálat vele kapcsolatban indult. Azt javasolta Lánczi Tamásnak: kérdezze a Fideszt, „évente hány milliárd forintot költenek 2015 óta az amerikai kampányguruknál, a gyűlölet propaganda mestereinél”.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője erre szintén a közösségi médiában reagált: felhívta Magyar Péter figyelmét arra, hogy „amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Magyar Péter ma a Békés megyei Mezőhegyesen kampányolt, innen üzent Lánczinak Tamásnak:

„Innen is üzenem neki, hogy irtó nagy bohóc. Kit akar börtönbe tenni, engem? Vagy a magyar népet? Mit gondol, hogy tényleg azt el fogják fogadni az emberek egy ordas kamu alapján, amit a propaganda állít, majd engem börtönbe rakjanak?

De tegyen börtönbe, szerintem annál jobb lesz, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at. És akkor nem nekik lesz kétharmaduk hanem nekünk háromnegyedünk.”

A Magyar Nemzet csütörtökön azt írta, hogy Magyar Péter mozgalma mögött a Bajnai Gordonhoz köthető DATADAT nevű cégcsoport állhat, erre az egyesület honlapjának adatvédelmi tájékoztatójában találtak nyomokat. A cégcsoport ügyvezetője szerint hazugság, ami a Magyar Nemzetben megjelent.

„Sosem találkoztam velük, sem Magyar Péterrel, sem a hozzá kötődő párttal, sem a hozzá kapcsolódó egyesülettel soha semmilyen viszonyt nem ápoltunk”

- mondta Szigetvári Viktor, aki szerint azért szerepeltek az adatvédelmi tájékoztatóban, mert a Magyar Péter által átvett egyesülettel volt kapcsolatuk régebben.

Szigetvári Viktor azt mondta, nem tartnak a vizsgálattól, és együttműködnek majd a Szuverenitásvédelmi Hivatallal, ha felkeresik őket.

A szervezettel kapcsolatban épp tegnap terjesztett be határozattervezetet az Európai Parlament öt frakciója. Eszerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása és működése sérti a szabad és tisztességes választások elvét. Arra szólítanák fel az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül a korábbi döntését és függessze fel a Magyarországnak adott támogatásokat, amíg az összes korábban támasztott feltételt nem teljesíti a kormány. A tervezetről jövő héten szavazhat az Európai Parlament.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Majdnem összeverte a dühös tömeg az Emirates alkalmazottait” – Beszámoló egy magyartól, aki 20 órán át a dubaji reptéren ragadt
Egy minden bizonnyal mesterségesen előidézett vihar miatt kaotikus állapotok alakultak ki, teljesen megbénult a közlekedés. Olyanok is akadtak, akik négy napon át vesztegeltek a reptéren, mire felszállt a gépük.
Láng Dávid - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Volt kollégánk, Csákvári Péter egy hackerversenyre utazott az Emirátusokba, amit egy jachton rendeztek meg. Az eredetileg tervezett kezdési időpont előtti este viszont nem várt fejlemények történtek.

„A főszervező felső körökből kapott tájékoztatást arról, hogy este 8-kor elkezd esni az eső, és 24 órán keresztül vihar lesz. Ez az illető hozzátette azt is, hogy generált viharról van szó, amit felhővetéses technikával idéznek elő.”

Erre korábban mindig büszkék voltak, most azonban, hogy ekkora káosz lett belőle, Péter szerint már tagadják, hogy bármi közük van hozzá, sőt büntetés is jár érte, ha valaki ezt mondja. „Pedig az intenzitásából ítélve egyértelmű, hogy emberi beavatkozás állt mögötte” – teszi hozzá.

Azzal egyébként alapvetően nem lenne baj, ha esik az eső, az igazi problémát az okozta, hogy nem tudott elfolyni, mert a homokkő nem ereszti át a vizet.

Magát a vihart kollégánk a 62. emeletről nézte végig, elmondása szerint „kegyetlenül durva volt”, az egész felhőkarcoló beázott. És ő még szerencsésnek mondhatta magát, egy másik szállodában lakó ismerőse egy teljes napig áram nélkül volt, el se lehetett őt érni. Végül csónakkal menekítették ki és helyezték át máshová.

Voltak olyan utcák, ahol derékig vagy egyenesen fejmagasságig ért a víz, de mivel Dubajban szinte mindenkinek van legalább egy, vagy inkább több terepjárója, a helyieknek ez pont nem okozott akkora nehézséget. A taxiközlekedés viszont teljesen leállt, a metrók és a villamosok se közlekedtek, tehát a turisták már közel se mondhatták ennyire szerencsésnek magukat.

„A rendezvényt áttették egy nappal későbbre és rendben lement, hiszen eleve vizen volt. Az igazi problémák másnap kezdődtek, amikor realizáltam, hogy még mindig nincs közlekedés, nekem viszont ki kellene jutnom a 30 kilométerre lévő reptérre. Be is pánikoltam teljesen.”

Végül úgy sikerült taxit fognia, hogy a bőröndjére állva kiugrott az autópályára, aminek hatására megállt neki valaki. A sofőr egyébként megnyugtatta, hogy más is csinált már ilyet. A reptérre kiérve aztán kiderült számára, hogy akiket ott ért a vihar, azok azóta is ott vesztegelnek, ekkor már harmadik napja.

„Két gépnyi magyar torlódott fel, elképesztő idegállapotban volt mindenki. Kicsit a Terminál című filmhez hasonlított a helyzet, ráadásul információt se kaptunk senkitől. Amint megjelent valaki Emirates-egyenruhában, azonnal egész tömeg rohanta le, kezdte el rángatni és üvöltözni vele, szóval gyorsan el is tűntek mindig.”

Nagyjából félóránként csúsztatták egyre későbbre a gépek indulási idejét, ez ment 20 órán keresztül. Étel- és italkuponokat ugyan kaptak, de idővel a vendéglátóhelyek készletei is elkezdtek kifogyni.

Egészen szürreális szituációk is adódtak: „Egyszer átírták a gépünket a tel-avivi gépre, majd amikor mindenki felhördült, visszaírták Budapestre. Ekkor viszont az Izraelbe tartók akadtak ki nagyon, úgyhogy végül újra átírták Tel-Avivra, mondván, hogy nagyon kiabáltak, menjenek ők. Ezután viszont a magyarok is majdnem összeverték őket.”

A gépek egyébként rendelkezésre álltak, inkább a személyzet hiányával volt probléma, a fenti esetben is őket rakták át végül a Tel-Avivba tartó járatra. Ezután újabb 6 órán át tartó várakozás következett az éjszaka közepén – aludni a legtöbben egy percet se tudtak –, mígnem ma reggel 8-kor egyszer csak felkiáltott valaki, hogy „B2-es kapu!” Erre már csak szkeptikusan legyintettek, de tényleg ott állt a gép, sőt, személyzet is volt hozzá.

„Amikor megbizonyosodtunk róla, hogy nem viccelnek, mindenki elkezdett tapsolni és ordibálni örömében.”

Végül délután fél 4 körül landoltak Budapesten. Bár időjárás okozta késés esetén általában vis maiorra hivatkozva megtagadják a légitársaságok a kártérítést, Péter szerint ebben az esetben ez az érv aligha fog megállni.

„Nem lehet vis maior egy olyan vihar a sivatag közepén, ami 4 nappal később is megbénítja a közlekedést, szóval mindenképpen rámegyünk egy csoportos perre.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk