SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Kőgazdag fiatalok: „A csizmám többe került, mint a féléves fizetésed!”

A Nagy Ő korábbi szereplője egyáltalán nem fogta vissza magát, miközben a lakásában takarító házvezetőnőjével beszélgetett.

Link másolása

A TV2 vadonatúj valóságshow-ja tegnap startolt el, de már az első részben hihetetlen dolgok hangzottak el.

A Femina.hu írta meg, hogy mennyi bicskanyitogató mondat hangzott el már rögtön az első adásban.

A Nagy Ő korábbi szereplője, Metta például egyáltalán nem fogta vissza magát, miközben a lakásában takarító házvezetőnőjével beszélgetett.

A takarítónő éppen a cipőket rendezte, és porszívózott, amikor a szőkeség hirtelen elordította magát:

"Ne borítsd fel a csizmámat, mert szerintem többe került, mint a te féléves fizetésed!"

A bejárónő erre csak nézett egy nagyot, aztán folytatta tovább a munkáját.

És ez még csak a kezdet.

Az ingatlanosként dolgozó Kata például kifejtette a kameráknak, hogy szerinte húszmillió forintnál olcsóbb autóban ülni olyan, mintha traktorban utazna, ezért nem szívesen próbál ki ilyen típusú kocsikat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Kőgazdag Aurél azért nem hord karórát, mert nem tudja leolvasni
A Kőgazdag fiatalok legújabb részéből derült ki, hogy az egyik szereplő, Aurél éppen egy randevúra készülődött, amikor kiderült, hogy nem tudja leolvasni az órát, ami a karján van. A 19 éves fiúnak a műsor legutóbbi adásában Kata segített az öltözéke összeállításában, majd amikor azt mondta neki, hogy órát mindenképp vegyen fel, Aurél rögtön rávágta, hogy nem.

Link másolása

A Kőgazdag fiatalok legújabb részéből derült ki, hogy az egyik szereplő, Aurél éppen egy randevúra készülődött, amikor kiderült, hogy nem tudja leolvasni az órát, ami a karján van.

A 19 éves fiúnak a műsor legutóbbi adásában Kata segített az öltözéke összeállításában, majd amikor azt mondta neki, hogy órát mindenképp vegyen fel, Aurél rögtön rávágta, hogy nem.

Kata próbálta meggyőzni őt, és azzal érvelt, hogy egy férfin a karóra az ékszer, nem pedig a fülbevaló, ám Aurél kijelentette, hogy sosem hord karórát, mert nem tudja leolvasni.

Itt lehet visszanézni a jelenetet.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Véletlenül derült ki Sophie Turner és Joe Jonas második gyermekének neve
Egyre jobban elfajul a sztárpár válása, és gyerekeiket sem hagyják ki belőle. A peres papírokról tudtuk meg a kislány nevét.

Link másolása

Joe Jonas és Sophie Turner mindig is igyekezett gyermekeit távol tartani a nyilvánosságtól. Három éves lányuk, Willa után 2022 júliusában megszületett második gyermekük is. Négy év után azonban házasságuk hivatalosan is zátonyra futott. Jelenleg pedig úgy tűnik, mégsem lesz olyan barátságos a válás, mint azt kezdetben reméltük.

Újabb peres papírok kitöltése kapcsán tudhattuk meg, hogy 1 éves kislányuk a Delphine nevet viseli.

És bár örülünk, hogy végre megtudhattuk a kicsi nevét, árnyékot vet a boldogságra a tény, hogy az újabb pereskedésre azért került sor, mert Sophie Turner haza szerette volna vinni lányait Angliába, ahonnan ő is származik, Joe Jonas viszont a hírek szerint nem működött együtt - írta a Sassy.hu.

Végül úgy döntöttek, lelassítják a folyamatot. Szeptember 25-én aláírtak egy beleegyező nyilatkozatot, miszerint egyikőjük sem viheti ki lányaikat New York államból. Ez mindaddig így lesz, amíg nem sikerül a válás és a gyerekfelügyelet részleteiről megegyezniük.

A válópert szeptember 5-én a 34 éves zenész, Joe Jonas adta be, nem sokkal azok után, hogy a hírek szerint megtalálták álomotthonukat Oxfordban, a 27 éves színésznő, Sophie Turner szülőhazájában.

Bár úgy tűnik, nehéz válás elé néz, Sophie-t valószínűleg nem kell féltenünk. Több barátja is támogatja a nehéz helyzetben. Nem rég például Taylor Swifttel látták karöltve sétálgatni.

Forrás: PageSix


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Lehet ezt még fokozni? Novák Katalin Slash-sel pózolt
A köztársasági elnök és a Guns N' Roses gitárosa egy reptéren találkozott egymással, lőttek is pár közös képet.

Link másolása

Magyarország köztársasági elnöke a közösségi oldalán posztolt fotókat, amelyeken büszkén áll a világhírű amerikai gitáros mellett.

„Váratlan reptéri találkozás – Slash”

– írta a posztjában Novák Katalin.

„Többek között olyan felejthetetlen gitár riffeket köszönhetünk neki, mint a Guns N' Roses 'Sweet Child o’ Mine' vagy 'Welcome To The Jungle' slágereinek akkordjai” – folytatta posztját az Instagram-oldalán a magyar államfő.

Legutóbb Elon Musk techguruval találkozott az államfő, itt írtunk a nagy eseményről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
„Volt bula, cici, minden” – nem mindennapi titkokat árult el rajongóiról Bódi Csabi
Bódi Guszti és Bódi Margó fia számos helyre adott már autogramott, de neki is alig van testrésze, amit rajongói meg ne fogdostak volna – és nem csak a nők!

Link másolása

Rajongóinak egészen extrém szokásairól mesélt az RTL Reggelijében Bódi Csabi. Bódi Guszti és Bódi Margó fia igen népszerű, gyakran egészen közel kerülnek hozzá a kedvelői.

Mint mesélte, van, hogy egészen intim helyekre kérnek aláírást tőle, olyan is akadt már, hogy férjes asszony tette ezt.

„Volt bula, cici, minden. Egy nőnek ott volt az ura is, mondtam, hogy nem akarok bokszolni. Csibész vagyok, de mondta, nyugodtan írjam alá. Nincs olyan testrészem, amit ne fogdostak volna már meg, de nem az a baj: hanem hogy nem csak nők. Kaptam intimfotókat közelről, távolról, mindenhonnan”

– fejtette ki az énekes a műsorban.

Nemrég a mulatóssztár feltett egy videót az Instagramra, amin az látszik, hogy két rajongójának is a (persze fedett) kebleire oszt aláírást.

Csabi beszélt családjáról is. Szerinte népszerűségük titka, hogy nem szállt a fejükbe a siker, így szimpatikusak tudtak maradni az embereknek. „Bodrogi, Kulka, Hofi, ők sztárok, utánuk szerintem nem nagyon van olyan, hogy sztárság. Ez egy kis ország, sokan elfelejtik” – mondta szerényen Bódi Csaba, majd hozzátette, hogy őket megölelheti a közönség.

Bódi Csabi a Reggeliben


Link másolása
KÖVESS MINKET: