SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Késsel próbálta kirabolni Bradley Coopert egy tolvaj – Nem számított arra, ami következett

Éppen a lányáért tartott az iskolába, amikor a metrón egy férfi odalépett hozzá egy késsel.

Link másolása

Bradley Cooper nemrégiben a Dax Shepard Armchair Expert című podcastműsorában vett részt. A közel kétórás beszélgetés során több téma is előkerült, amelyek közül az egyik legizgalmasabb talán Cooper egyik régi sztorija volt – szúrta ki a 24.hu.

Arról beszélt a műsorvezetőknek, hogy két évvel ezelőtt épp a lányért ment az iskolába, amikor a metrón odament hozzá egy férfi. Először nem tudta, hogy mit akar tőle, mert a fülében fülhallgató volt, így a világhírű színész – érthető okokból – arra tippelt, a férfi biztosan egy közös fotót szeretne készíteni vele.

„Aztán lenéztem, majd megláttam a kést”

– mondta Cooper. Ekkor kinyílt a metró ajtaja, ő pedig gyorsan elszaladt, és kint, már biztos távolságban elbújt. A rejtekhelyén megvárta, hogy a támadója is leszálljon, és akkor üldözőbe vette.

„Menekült, menekült, de lefotóztam a telefonommal. Egy darabig még futottam utána, de a képek megvoltak, szóval tudtam, hogy a rendőröknek már lesz valami a kezükben. Végül visszaszálltam a metróra, hogy elmenjek a lányomért.”

Ezután találkozott két járőrrel, akiknek elmesélte: azt tanították neki, hogy ilyen esetekben soha nem szabad elfutni a késes támadó elől, de ő ennek ellenére ösztönösen a kijárat felé menekült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Nagy Feró: Magyar Péter ügyesen csinálja a dolgát
A Beatrice frontemberének eleinte nem tetszett, hogy Magyar Péter már másképp gondolkodik, mint a fideszesek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

A Fidesz Millenárison rendezett kampányindítójára érkezőket kérdezte többek között a kormánypárt esélyeiről és Magyar Péterről a Blikk. A vendégek között felbukkant Nagy Feró is.

A Kossuth-díjas rocker azt mondta, hogy nem foglalkozik Magyar Péterrel, és szerinte a politikus hangfelvételei nem ártanak a Fidesznek.

„Eleinte nagyon nem tetszett a dolog, hogy oda szarik, abba a fészekbe, amelyikben jól érezte magát ezek szerint. Most meg már máshogy gondolom. Kicsit liberálisabban azt gondolom, hogy éli az életét.

Ügyesen csinálja a dolgát, ezért nem kell valakit megszólni, mert éli az életét és próbál érvényesülni. Meg kell bocsátani neki. Menjen, csinálja a dolgát, aztán majd meglátjuk, hogy az idő mit hoz”

– mondta a Blikk riporterének a zenész.

Magyar Péter közben péntek délután bejelentette, hogy 95 ezernél is többen szavaztak két nap alatt pártja lehetséges EP-képviselőjelöltjeire. A voksolást a TikTokon népszerű egészségügyi influenszer, Dr. Kulja András nyerte:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Bombanőre lett féltékeny Zacher Gábor felesége egy fesztiválon
A hölgy egy falatka ruhában lépett elé, és megkérdezte, hogy megismeri-e. A feleségének „jött az orrából a füst, lángolt a feje” úgy nézett rá.

Link másolása

Egy bomba nőre lett féltékeny Zacher Gábor felesége az egyik fesztiválon. Mónika haragja azonban gyorsan elillant, amikor kiderült, hogy kicsoda a hölgy, aki leszólította a férjét.

A toxikológus a Blikk Címlapsztori vendége volt, itt osztotta meg a különös történetet. Mint kiderült: Zacher minden évben meghívják a szervezők a Strand fesztiválra egy másfél órás beszélgetésre. Ezt általában olyan napra szokta kérni, amikor valami olyan van a produkciók között, amit amúgy is meghallgatnának a feleségével.

„Na az egyik ilyen alkalommal battyogunk a feleségemmel, és jön velem szembe egy tíz per tízes versenyző kis falatka ruhában, kendőcskével a nyakában és oda perdül elém mosolyogva, majd kérdezi: doktor úr, megismer? Feleségemnek jött az orrából a füst, lángolt a feje és úgy nézett rám.

Én meg állok ott, mint lónak a nemi szerve a lakodalomban és mondtam a hölgynek: nem ismerem. Erre elhúzza a kendőt és kérdezi: most? Mondom: na, most már megismerem” - mondta Zacher.

Mint kiderült, a hölgyet még gyerekként ismerte meg, amikor a budai mentőállomáson dolgozott a rohamkocsin.

„Behoztak egy kisgyereket, valamelyik Pest környéki településről, akinek volt egy ilyen gégefedő-gyulladása, ami a krupp. A gyereknek a BAH- csomópontnál a leállt a légzése és meghalt” - emlékezett vissza Zacher Gábor. Mivel más esélyt nem látott, torokvágást végzett el a kicsin, így dugta be a tubust.

„Lélegeztettük, újraélesztettük és a gyerek visszajött, majd bevittük a kórházba és utána nem is foglalkoztam ezzel a történettel, mert tényleg nagyon rövid volt az oxigénhiányos állapot. Na és ez volt az a kislány”

- mondta a toxikológus. Azt is hozzátette, hogy a tényeket megismerve a felesége féltékenységből fakadó bosszúsága is azonnal elszállt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Szekér Gergő élő adásban comingoutolt az RTL reggeliben
A 29 éves énekes félt, hogy ha felvállalja homoszexualitását, munkáktól fog elesni, de azt érezte, nem titkolózhat tovább.
VB / Fotó: RTL - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

„Nem akarom rásózni az emberekre az életemet, de fontos, hogy szabadságban éljünk” – mondta az X-Faktorból és a The Voice-ból is ismert Szekér Gergő az RTL Reggeliben, majd

a kamerák előtt vallotta be, hogy meleg.

Az énekesnek civil szakmája is van, vezető vágóként dolgozik, és korábban már azért is esett el munkától, mert sejtették, hogy meleg.

Szakács szerint viszont „nem lehet félelemben élni”, és hozzátette, nem tetszik neki, hogy sokan politikai állásfoglalásként tekintenek arra, ha valaki a melegségéről beszél.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Soha többet nem akarlak látni!” - Durva balhé robbant ki a TV2 sztárpárja között
A Házasság első látásra Andrisa és Petrája nem először veszett össze csúnyán. Azonban úgy tűnik, hogy a férfinél végleg betelt a pohár.

Link másolása

Ideiglenes párcserék voltak a TV2 esküvős valóságshow-jában, ami után óriási balhé kerekedett Andris és Petra között, írja a Blikk. A Házasság első látásra Petrája Lacival randevúzott, akivel flörtölni kezdett, ám a férfi többször is visszautasította.

Később mindezt elmondta Laci párjának, Hildának is úgy, hogy nem lépett át semmilyen határt. Laci azonban elárulta Hildának, hogy Petra a randijukon levette a jegygyűrűjét azzal, hogy úgysincs rá szüksége.

Miután mindez kiderült a közös párterápián, Petra férje, Andris kiakadt, majd a férfi lakásán folytatódott a vita.

„Csak kérdésként kérdezem, miért nem úgy adod elő a sztorikat, ahogy történik? A maga valójában. Nem engem védve, nem magadat, ahogy valójában történik és elhangzik” – kérte számon Andris Petrát, aki azt válaszolta, hogy mindent úgy mondott el, ahogy megélte. Andris ezen annyira kiakadt, hogy végleg pontot tett a kapcsolatukra, és elzavarta az otthonából Petrát.

Tulajdonképpen nagyon sokat agyaltam, és nem vagyok hajlandó ezt tovább folytatni – mondta Andris, mire Petra közölte, hogy ő is erre jutott.

„Jó, akkor tiéd a színpad! Szeretném, ha kipakolnál a gardróbból, és soha többet nem akarlak látni!”

- adta ki Petra útját Andris.

A durva vita egy részét itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk