„Ingoványos talajra nem lehet stabilan építkezni” – Kautzky Armand felesége elárulta a szakításuk valódi okát
Kautzky Armand és felesége, Kautzky-Szemők Adrienn 22 év házasság után különváltak, de hivatalosan még nem adták be a válási papírokat. A színész 2022 tavaszán beszélt arról, hogy külön költöztek, és azóta sem találtak vissza egymáshoz. Most Adrienn mesélt arról, hogyan élte meg ezt az időszakot, és mi hiányzott a házasságukból.
A 15 éve alternatív terapeutaként dolgozó édesanya számára fontos volt, hogy először önmagával foglalkozzon.
– mondta.
Bár mindig támogatták egymást, Adrienn úgy érezte, nem jut elég ideje saját magára. „Rendkívül alkalmazkodó, rugalmas nőnek tartom magamat, akiben jó adag megfelelési kényszer van, éppen ezért sokáig óriási problémát okozott, hogy nemet mondjak.
Elmondása szerint egy családban az anya a motor, így sok felelősség hárult rá. „Huszonnégy órában szolgáltam, menedzseltem a gyerekeimet, a férjemet, miközben vittem a háztartást, dolgoztam. Mindent elvégeztem, megcsináltam, amihez másoknak nem volt kedve. Persze én vállaltam.”
Úgy érzi, az önazonosság és az önismeret hiányzott az életéből.
Hozzátette, hogy bár Kautzky Armand mindig támogatta a karrierjét, úgy érezte, új lehetőségek várnak rá. „Hiszem, hogy az ember addig él teljes és boldog életet, amíg fejlődik, tanulni és haladni tud.”
Forrás: Blikk